Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Szilágyi Márton: Egy különös házasság Szentendrén (Pajor Gáspár konfliktusai egy levéltári forrás tükrében)
Szentendre - Adalékok a Pajor-család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez Szilágyi Márton Egy különös házasság Szentendrén (Pajor Gáspár konfliktusai egy levéltári forrás tükrében) Pajor Gáspár (1766/1767-1840. május 29. előtt) jódarabig a magyar irodalom- és sajtótörténet rejtélyes figurájának számított. A régóta, már a 18. század végi, 19. század eleji kortársaktól számon tartott tény, hogy tudniillik ő volt az Uránia című folyóirat (1794—1795) egyik szerkesztője, nem inspirált olyan biográfiai adatgyűjtéseket, amelyek életének mozzanatait legalább nagy vonalakban fenntartották volna.1 Annak ellenére sem, hogy Pajor viszonylag hosszú életet (közel 74 évet) élt: 1840 májusában hunyt el.2 Bár már nem érte meg azt, hogy 1843-ban elhangzott Toldy Ferenc Kisfaludy-Társaság-béli előadása, s ennek nyomán megjelent az Uránia írásait és így a Fanni hagyományai című regényt újrafelfedező és kánonba iktató kötet3 - ám még bőven lehetett volna „koronatanú” Kármán József életrajzának megírásához, s ilyenformán akár saját életének krónikásává is válhatott volna. Hogy miért nem lett így, nem tudni. Vajon Toldy Ferenc mulasztása az, hogy nem kereste meg Pajort? Hiszen a pesti illetőségű Toldytól igazán nem nagy távolságban, Szentendrén élt, s lokális ismertsége - ideértve Pest megyei nemességének tényét is — aligha vonható kétségbe, ráadásul Toldytól nem volt idegen az irodalomtörténeti információk szem- és kortanúktól való, beszélgetésen vagy levelezésen alapuló összegyűjtése. Mindazonáltal semmi nyoma nincs annak, hogy Toldy akárcsak kísérletet tett volna a Pajorral való kapcsolatfelvételre - igaz, annak sem, hogy egyáltalán tudomása lett volna létezéséről, illetve hollétéről. A személyesen megszerezhető információk hiánya azonban nem tette teljesen lehetetlenné Pajor Gáspár életrajzának megrajzolhatóságát - levéltári források révén erre lehetőség nyílt. A legtöbb segítséget ehhez egy, a Pest Megyei Levéltárban megőrzött iratanyag kínálta: ez alapján sikerült visszamenőleg is számos ponton rekonstruálni az élettörténetet, köszönhetően annak, hogy Pajor az ellene tett feljelentésekkel szembeni védekezésül számos, korábbi életszakaszára fényt vető dokumentummásolatot nyújtott be a vármegyének, s ezek szerencsére meg is maradtak. A még az 1990-es évek közepén feltárt és kiaknázott forrásokhoz való visszatérést most az indokolja, hogy végre lehetőség nyílik arra, hogy a vizsgálati anyag legérdekesebb részét, magának Pajor Gáspárnak a védekezésül benyújtott, latin nyelvű beadványát közzétegyük. Az irat jellegéből adódóan a felhozott vádakat is megismerhetjük, s így lehetővé válik a vármegyei vizsgálatra összpontosítva elemezni azokat a személyes és társadalmi konfliktusokat, amelyek Pajor házasságkötése körül plasztikusan kirajzolódnak. Jelen tanulmányban nem a Pajor-biográfia megismétlésére vállalkozom, hiszen ehhez új forrás nem bukkant fel, s a korábban megfogalmazott (majd újrafogalmazott és pontosított) életrajznál bővebbet vagy attól jelentősen eltérőt nem tudnék írni - bár némely korábbi pontatlanságomat és tévedésemet sikerülhet korrigálni az ismét kézbe vett, s Balogh Piroska fordításának köszönhetően immár magyarul is hozzáférhető szöveg alapján.4 Amire ellenben a jelen kötetben megtalálható forrásközlés jó alkalmat kínál, az egy, az eddigiektől eltérő fókusz alkalmazása: a védőirat ugyanis éppen azt a pillanatot teszi láthatóvá, 1 Erre jó példa a Szinnyei-féle életrajzi lexikon adatokban igen szegényes Pajor-szócikke: Szinnyei 1891-1914: X. 101. 2 Nyomtatásban is megjelent még a 19. században a Pajor fölötti temetési búcsúztató, amelyet 1840. május 29-én mondott el az óbudai református lelkész, Dobos János (Dobos 1885-1886: IV. 184—192). Sajátos módon azonban ezt a forrást a szakirodalom egészen az 1990-as évekig nem említette. 3 [Kármán] 1843. 4 A latin szöveget és annak magyar fordítását lásd jelen kötetben. Mivel az alábbi elemzés akár a forrásközlés kommentárjaként is felfogható, ezért az alábbiakban a közölt szövegre tett utalásoknál mellőzöm a pontos, szószerinti hivatkozásokat, az állítások ugyanis onnan egyszerűen visszakereshetők. 9
