Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kende Tamás: Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete
Szentendre, a felejtő és az elfeledett város Dezsői! Ferenc emléke és emlékezete 143 Dezsői! Ferenc, az anyakönywezető gatásban azonban erről szó sem lehetett. Dezsőfi ugyanis alsóizbégiproletárszülők gyermeke volt, apja vele együtt a városi igazgatást szolgálta, de főjegyző fia mellett ő csak kézbesítő altiszt, akkori szép nyelven „hivatalszolga” volt. (...) Húsz esztendő telt el azóta..." A mérleg 1944-hez képest nem lehetett vitás a cikkszerző szerint sem, amiben kiemelkedő szerepet tulajdonított az alsóizbégi proletár származással nemesített Dezsőfi Ferencnek.57 Ezek után teljesen érthető, hogy a harmincadik, felszabadulási évfordulóra kiadott jubileumi város- és kortörténet kiadványban is meghatározó, és egyértelműen pozitív főszereplője lett az 1944-et követő esztendőknek is hősünk, valamint a későbbi helytörténeti kiadványokhoz hasonlóan megkérdőjelezhetetlen forrássá váltak visszaemlékezései. Azt megelőzően pedig Dezsőfi Ferenc 1970-ben megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, és újra megjelenhetett hivatalosan is a városházán, ekkoriban mint anyakönyvvezető.58 Egyetlen korábbi vagy későbbi városvezető sem alakította olyan hatásosan Szentendre emlékezetét, mint Dezsőfi Ferenc. Az ő emlékfoszlányaiból szorgalmasan dolgozó helytörténészek kritikátlanul vették át, helyenként még adatolták is azt a várostörténeti re-konstruk- ciót, ami egyszerre volt meseszerűen bukolikus és elhallgatásoktól terhes. Mindezek miatt lehetett évtizedekig, rendszereken átívelő mód kritikátlanul a helytörténeti narratíva leghatásosabb alakítója és egyben megkerülhe57 H. L.: Húsz esztendeje. PMH-Szentendre, 1964. dec. 23. VIII. 58 Ferenczy Múzeum Történeti Dokumentáció (FMTD) 88.384.1.; FM TD 88.387.1. teilen forrása és adatközlője Dezsőfi egészen a 2000-es évek elejéig.59 Már a polgári Szentendrét, és a polgári Szentendre sajátosságaként feltételezett bukolikus századfordulós idillt bemutatni kívánó 1987-es nagy helytörténeti kiállítás mind forgatókönyvében, mind a megjelenített képekben gyakran utalt vissza Dezsőfire, használta - kritikátlanul - visszaemlékezéseit, kéziratos regényét.60 Az 1987-es (re-) konstrukcióban a gyermek Dezsőfi már nem volt többé izbégi proletárszülők gyermeke, hanem egy bohém, a hivatalszolgaságtól az adott konstrukcióban épp megfosztott valamikori bohém pesti színházi apa gyermekszínész Ferkója. Egyfelől kedélyes, bohém személyiség, másfelől pedig ízig-vérig felelős polgár, majd polgármester. Idézett kéziratos regénye lett a kiállítás legfőbb forrása, nem előzmény nélkül.61 Az ahhoz mellékelt katalógus is Dezsőfi-idé- zettel kezdődött, alátámasztandó az egyszerre bukolikus és polgárosodó város képét, amelyben a „rendíthetetlen falusi nyugalom és a rohanó nagyváros sok-sok jellemvonása keveredett, ötvöződött itt sajátos egésszé. Reggelenként hat órakor végigvonult a városon a tehéncsorda. Afőtér környéki módos polgárházakból naponta kétszer is végighajtották legeltetni a libákat a Duna-partra, a sziget irányába. A város képéhez hozzátartozott az öreg Az utolsó ismert portrékép Dezsői! Ferencről a hetvenes évek elejéről 59 Erre szép példa egy másik jubileumi kötet, a millennium évében kiadott várostörténeti olvasókönyv. G. SIN 2000. 60 NOVOTNY 1987. 61 NOVOTNY 1987.69.; G. SIN 1979a 17,20,42
