Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kende Tamás: Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete
Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete 131 Testkultusz és korszellem: az evezős Dezsőfi a vízparton emlékezik ebben a szövegben az egykori világra. Ez a régi világ ugyan az első világháborúval lezárul a regényben, ám annak keletkezési ideje - a kéziratot 1950 februárjában zárta le Dezsőfi —, illetve magának a regény főhősének egyes kiszólásai egyaránt arra utalnak, hogy valójában a szerző önigazolásával, továbbá egy 1948- cal elmúlt világ felidézésével is van dolgunk. Igaz ez annak ellenére, hogy a regényben meg- és felidézett konkrét esetek, történetek az első világháború előtti korszakból valók. Ám az események felidézését követő, soha sem hiányzó bölcselkedései a regénybeli és regényes Lojzi bácsinak minden bizonnyal tágabb, hosszabb érvényességgel bírhattak. A regénybeli Lojzi bácsi és fiatal kísérője, akinek a történeteket, anekdotákat elmeséli, és aki ezeket lejegyzi, kedélyes borozásokkal meg-megszakított sétákat tesz a városban, miközben felidézik az egykoron volt kedélyes világot. így jutnak el a regény közepén a regény szerzője életének legfontosabb helyszínére, a városházára: „Szóval', ma a régi városházára megyünk, ami szintén egészen más volt, mint a mai. Ma úgy mondják: minden rossz, ami régen volt. Mi, öregek, ilyent nem állítanánk. Kétségtelen, hogy sok hibája volt az embereknek és intézményeknek, de azért voltak erényei is. Elvégre akkor is volt szíve az embereknek, mégsem hihető, hogy ne láttak volna hasonló embereket a hozzájárulókban. Embert, akinek szíve van, aki szenved, gyarló és hibákat követ el. (...) — Egy pint bor.-Jól van, megisszuk. Pedig hát akkor is emberek ültek az íróasztalok mögött, akik nem tehettek róla (...), olyan rendelkezéseket kellett végrehajtani, amelyeket egy meg nem értő rendszer hozott. Azoknak is ott lebegett a feje fölött a megélhetés gondja, az asszonynak ruha kellene, 11 könyv, tandíj a gyereknek, orvosság a nagypapának és így tovább. Gondolod, hogy nem voltak megértéssel az ügyes bajos dolgaikkal hozzájukforduló szegények iránt'? Máshol hogyan volt, nem tudom, de itt nálunk a legtöbben maguk is a szegény munkás emberek közül kerültek ki. ”n Nyilvánvaló módon a regénynek szánt kézirat — bár ismét hangsúlyozni kell, hogy az abban tárgyalt konkrét esetek, anekdoták sok évszázadot felölelve az első világháborúval lezárulnak-,valójában az 1948-at követő valóságra, és a szerző személyes sorsában bekövetkezett radikális változásra reflektálnak. A szerző mint egykori városvezető személyes és hivatásbeli regényes apológiája valójában a szöveg. A szövegben a régi tornyok tövében egykoron lakott és működött régi szentendreiek mindig kedélyes jó emberek, s az itt-ott felbukkanó negatív alakok minden esetben kívülről érkeznek a városba. Az itteniek a szerző értelmezésében tehát alapvetően jók, akik időnként gyarlóságokat és kis emberi hibákat követtek el, de mindig megmaradtak jó embereknek. A rossz, és az azt megtestesítő rossz emberek mindig kívülről érkeztek az ő értelmezése szerint. Dezsőfi Ferenc az 1975-ös nagy felszabadulási kampány során számos visszaemlékezéssel gazdagította városa múzeumának adattárát. Három terjedelKollegiális szabadidős tevékenység a kerthelységben (középen Dezsőfi Ferenc) mesebb rész-visszaemlékezését és számos kéziratát őrzi a Ferenczy Múzeum adattára, ezek közül elsőként a felszabadulásra vonatkozó keletkezett, majd ezt követte szűk két héten belül az 1918-19-es szentendrei események felelevenítése, és legvégül a városban nevezetes egykori polgármester-botrányról szóló. Az utóbbi eseménysor a harmincas évek közepén zajlott Szentendrén, az országos lapok is rendszeresen hírt adtak róla. A visszaemlékező Dezsőfi életében meghatározó jelentőségű volt ez az utóbbi eseménysor. Dezsőfi 11 FMA 848-74.191-194.
