Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Gyura Sándor: A kisparos- és kiskereskedőlét gazdasági keretei Cegléden a két világháború között (A levéltári források és a sajtó tükrében)
A kisiparos- és kiskereskedőiét gazdasági keretei Cegléden a két világháború között 105 TŐKE, HITEL A kézművesiparosság versenyképességének, életben maradásának legfontosabb tényezője volt a korszakban - és az ma is - a megfelelő hitelellátás. A kisiparosok, kiskereskedők számára a hitel nagyon fontos volt a tőkeszegénységük miatt. A kor kisvállalkozói számára kétféle hitel volt elérhető: A hosszúlejáratú hitelek (pl. termelési), amelyeket a kereskedelmi bankok ingatlan, ill. ingó vagyon fedezete mellett adtak a szükséges beruházásokra. A bankszerű fedezettel nem rendelkező kézművesiparosság részére létesített hitelalapok, amelyek leginkább szociális gyorssegélyt jelentettek. Ezek közt volt fedezet nélküli és követeléssel fedezett hitel is.8 Cegléden az iparosok és kereskedők nagyobb része fizetett segítő erő nélkül vagy egy segéddel dolgozott. Anyagi erejük nagyon szerény volt. Optimális esetben forgótőkéjük 100-150 pengőt tett ki. A hitel fedezetéül szolgáló állótőkéjük — műhelyük — csekély értéket képviselt. Csak azok az iparosok boldogultak e téren, akik valamilyen jelentősebb ingatlannal rendelkeztek. 1930-ban egy kortárs megfigyelő az alábbiakat írta a tömeges iparengedély-visszaadások kapcsán; az idézetben említett vagyonnal a ceglédi iparosoknak csak kb. egyharmada rendelkezett. ,A 800 iparos, akik ma még iparosként számbajöhetnek, 60-70 százalékig éppen csak tengődnek és nem tudom, nem lehetne-e könnyen megszámolni tíz ujjunkon azokat az iparosokat, akik ma képesek iparukból magukat fenntartani. Akik még élhetnek, ezt nem annyira iparuknak köszönhetik, hanem mert vagy szőlő-, vagy föld- vagy többszörös ház- tulajdonosok. Es ha betekintenénk számadásaikba azoknak, akik csupán iparukra vannak utalva, bizonyára nem kevés volna azoknak a száma, akik fizetésképtelenség határmezsgyéjére jutottak. ”9 A VAGYONI HÁTTÉR Egy falusi- vagy városi társadalom különböző rétegeinek vagyoni-jövedelmi viszonyait leginkább az adófőkönyvekből lehet felmérni, ám Cegléd esetében ezek teljesen hiányoznak a levéltárakból. Így ebben a tekintetben nem lehet átfogó képet adni a társadalom egyes rétegeinek vagyoni-jövedelmi viszonyairól e településen. Létezik azonban két forrás, amely a különböző társadalmi rétegek egy-egy kisebb csoportjának vagyoni és jövedelmi viszonyaiba nyújt betekintést. Az egyik a választás alá nem eső, legtöbb adót fizetők közül kikerülő városi képviselők - vagyis a virilisek — névjegyzéke, amelyből a módosabb polgárok anyagi helyzetére kö8 TAHY 1941.198-204. 9 Ceglédi Hírmondó (CH), 1930. 6. sz. vetkeztethetünk, elsősorban az egyes társadalmi rétegek rangsorából.10 A virilis jogú képviselők között a 20. század első felében a földbirtokosok képviseltetik magukat legnagyobb számban és gazdasági erőben, ezen előnyük az I. világháború alatti visszaeséstől eltekintve megmarad a korszak végéig. 1908 és 1939 között a kereskedők teszik ki a második legnépesebb csoportot, amelyen belül az állatkereskedők, valamint a gabona-, a fa-, a fűszer-, a vas-, a ruha-, a bőr- és a szeszkereskedők, valamint a vendéglősök dominálnak.11 Jellemző rájuk, hogy az adóösszegüket nem földbirtok gyarapította, hanem inkább háztulajdon, kivéve az állatkereskedőket, akik a világháborús konjunktúra után a földbirtok felé fordultak.12 Az iparos réteg e rangsorban létszámát tekintve harmadik a korszakban. Arányuk 1921-ig emelkedik, majd innen újra visszaesés tapasztalható. Az ágazatok közül a malomipar, a húsfeldolgozás (hentes, mészáros), majd az építőipar különböző ágai (téglagyár, bádogos, kőműves), illetve a szeszfőzők állnak az élen. Az I. világháború után megjelenik néhány kisebb iparág is, mint pl. nyomdász, órás és ékszerész, pék, szíjgyártó, könyvkötő, kárpitos, kádár, de ezek az 1920-as évek végére visszaszorulnak. Adóösszegük általában az adóosztályok alsóbb rétegében szerepel.13 Az „egyéb” kategória nagyrészt tisztviselőket és temetkezési vállalkozókat takar, szám szerint hármat.14 A Horthy-korszakban megjelenik egy új kategória a virilis névjegyzékekben; a háztulajdonos. Ezen személyek között - főleg az 1930-as évek végére — nagy számban találhatók özvegyi háztulajdonosok.15 Egy háztulajdonosról pontosan lehet tudni, hogy korábban iparosként szerepel a listákban. O Rónay János, az ipartestület egykori elnöke, aki a korszak első felében mint bádogos képviselteti magát és a 30-as évek végén már mint ház és telektulajdonos van feltüntetve.16 A bérházak értéke jelentős részét képezte az adóalapnak. 1921-ben Rónay 3 300 korona forgalmi adóval - ha csak ez számított volna - nem került volna be a virilisek közé. Az értelmiség aránya 10% körül mozog végig a vizsgált korszakban17, csak az 1930-as évek végére emelkedik fel 30%-ra. Foglalkozási bázisát zömmel az orvosok és az ügyvédek adják. Jövedelmük mellett földbirtok és ház gyarapította az adóalapjukat. 10 A virilis jogú képviselők listáinak vizsgálatát Schauschitz Attila végezte el 1978-ban. 11 Schauschitz Attila a vendéglősöket a kereskedők közé sorolta, de az iparlajstromokban az iparosok között szerepelnek. 12 SCHAUSCHITZ 1978.50. 13 Uo. 44. 14 Az iparlajstromokban az iparosok között szerepel. 15 SCHAUSCHITZ 1978.54. 16 Uo. 29. 17 Az egyszeresen számított adóösszegük alapján.
