Ottományi Katalin szerk.: Régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 30. Szentendre, 2007.)
Horváth Friderika: Kézzel formált, bennszülött kerámia
24 cm nagyságúak). Megfigyeléseinek egyik legérdekesebb momentuma, hogy a 3. század közepére datált időszakban a sütőtálak szinte kizárólag kézzel formált változatban fordulnak elő. A szerző ebből arra a következtet, hogy a sütőedények használata a helyi étkezésben egyre döntőbb szerepet kap. A forma egyértelműen a mediterránumból eredeztethető, és nyilvánvaló, hogy nem csupán sütőtálként, hanem asztali edényként is szolgálhattak. 59 A kézzel formált variánsoknál azonban a konyhai edényként való használatot tekinthetjük mérvadónak. FEDŐK (3. kép 5-6) A leletanyagban 74 töredéket soroltunk a fedők közé. A fedők peremátmérőjének átlagos mérettartománya 8-32 cm között található. Többségük azonban 12-22 cm peremátmérőjű, ami nagyrészt megfelel a fazekak peremátmérője esetében mért tartománynak. Minden egyes anyagfeldolgozás kapcsán felmerül a kissé ívelt falú fedők és a laposabb tálak besorolásának problémája. Mindenesetre az is elképzelhető, hogy a lapos tálakat esetenként fedőnek is használták. A Basel-Münsterhügeli leletanyag tanúsága szerint a fedők használata, még ha kis számban is, már a késő kelta időszaktól regisztrálható (FURGER-GUNTI 1979. 74). Az Aquae Helveticae lelőhelyű anyagban a fedők többsége (64 %) kézzel formált, a korongolt változatok a Kr.u. 2. századi rétegből származnak (SCHUCANY 1996. 139). A funkcionális formatípus kronológiailag a vizsgált leletcsoporton belül nem osztályozható. Formai alaptípusaik között az egyenes falú, kúpos változatok mellett, a laposabb homorú, és a magasabb ívelt oldalfalú variánsok a korongolt fedőkhöz hasonlóan a kézzel formált típusok között is megtalálhatók. Változatos peremkialakításuk a formai altípusoktól független. A fedőknél 15 esetben találkoztunk különféle díszítőmódokkal, többnyire a mélyített díszítőmód valamelyik típusával fordulnak elő, bütyökrátéttel mindössze egyetlen bizonytalan formai besorolású darabnál találkoztunk. A perem belső felületének fésülése 11 darabnál figyelhető meg, amit a díszítés mellett elsősorban felületdurvítási szándékkal alkalmazhattak (B/7.szelv.: Ltsz.: 2001.6.59.19, 2001.6.51.92., 2001.6.51.91; 2003.8.196.5; H/3a szelv.: 2004.3.15.220; G/9, Lány.; G/8 2. ány. ill. Ny-i 59 S. MARTIN-KILCHER a wederathi temető 324 sírjából késő kelta leletösszefüggésből fatányérokra vonatkozó példát említ, melykehez hasonló, agyagból készített edényeket nem ismerünk. Azt a kérdést azonban nyitva hagyja, hogy a fenti terület anyagában már ekkor megnyilvánuló déli hatással kell számolnunk, vagy ettől független funkcionális csoporttal van dolgunk, Martin-Kilcher, Stefanie, 1999. Ausblick. Keramik als Geschir betrachtet. In: С SCHUCANY-S. MARTINKILCHER-L. BERGER-D. PAUNIER (hrsg): Römische Keramik in der Schweiz. Antiqua 31. Basel, 92. feie; B/2.szelv.: 2001.6.41.40; B/6.szelv.: 2001.6.49.48; J/3.szelv.: 2004.3.173.22;). A perem benyomott ovális sormintával és ferde bevágással való tagolása egyegy további esetben jelentkezik (Ltsz.: 2003.8.117.7., 2003.8.144.1). A bevájt hullámvonallal, és benyomott kettős pontsorral való díszítés szintén egy-egy töredéken regisztrálható (H/5.szelv.: Ltsz.: 2004.3.84.5.; H/10.szelv.: 2004.3.149.4). DÍSZÍTÉS A „díszítőmód" elnevezés a felület formázás utáni megmunkálásának kizárólagos esztétikai funkcióját sugalmazza. Néhány díszítőelem alkalmazásakor a hasznosság elvével is számolnunk kell. A díszítő- és a célszerűségi szempont utólagosan aligha választható szét. 60 A feldolgozás során a díszítés strukturális aspektusát tartottuk szem előtt, a motívumoktól haladtunk a mintázatokig. A különböző elemek önmagukban, és egymással való kombinációkban is előfordulnak. Technológiai tekintetben a díszítőelemek alapvetően két csoportra tagolhatok: a plasztikus, és a bemélyített változatokra, a harmadik csoportot e két technológia kombinált alkalmazása jelenti. A díszítések többsége mindössze az edények egy bizonyos sávjára korlátozódik, teljes edényfelületet borító díszítőmódokat ritkábban alkalmaztak. Az utóbbi változat néhány fésült és barbotinpöttyös díszítésű töredékek kapcsán jöhet szóba. A díszítőelemek az edények szerkezeti tagolódását hangsúlyozzák, a lécdíszek az edények hasi-, váll-, és nyaki részén futnak körbe, a bütyökrátétek szimmetrikus rendben többnyire a hason és a vállon helyezkednek el. Miután a díszítésmódok többsége mindössze csak egyegy oldaltöredéken fordul elő, az egyes formatípusok és díszítőjegyek kapcsolatára vonatkozó megfigyelést csak ritkán fogalmazhatunk meg. Ebből adódóan a díszítésmódokat, és az edények formai jellegét külön tárgyaljuk, de nem feledkezünk meg arról, hogy két, egymással szoros összefüggésben álló kategóriáról van szó, melyek az edények tipológiai és stilisztikai formanyelvét együttesen alakítják ki (MÜLLER 2001. 39). A pátyi bennszülött telepen a darabok közel 22 %-a díszített, az esztergomi régió hasonló korú leletanyagának 36 %-a hordoz valamifajta díszítőelemet. A díszített oldalak többsége a falvastagságból ítélve a fazekakhoz sorolható. A díszített töredékek aránya az albertfalvai anyagon belül az esztergomi körzetben 60 A kutatás időről-időre megpróbálja, hogy a terminológiai problémát valamiképpen áthidalja. U. Brosseder ezen indíttatásból a hallstatt korú díszítések kapcsán a „díszítőjegy" használata mellett érvel, nyitva hagyva a díszítés és a hasznosság elvének kérdését (struktúra és tartalom), BROSSEDER, Ursula 2004, Hallstattzeitliche Höhensiedlungen im Breisgau. Forschungen und Berichte zur Vor- und Frühgeschichte in Baden-Württemberg Bd. 73. Bonn, 15.
