Ottományi Katalin szerk.: Régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 30. Szentendre, 2007.)

Horváth Friderika: Kézzel formált, bennszülött kerámia

gyakori leletei, a romániai kutatás „dák gyümölcsöstál" megjelöléssel illeti. A forma azonban ennél jóval általánosabb, a manchingi leletanyagban számos korongolt darabja ismert, melyek inkább egy dudorperemű, enyhén ívelt falú változatot képviselnek (Kat-Nr. 808-890) (PINGEL 1971). A magyarországi leletanyagok között Velem-Szentvid (HUNYADI 1942. Taf. XCIV, 4), Szentendre-Cementgyár (BÓNIS 1969. 202. lábjegyzet), és a gellérthegyi oppidum (BÓNIS 1969. 181, Abb. 34, 12, Abb. 55, 16, Abb. 62, 26) anyagából is ismert néhány korongolt talptöredék, melyeket a szerzők általánosan a LT D korhoz kötnek. A cseh- és morvaországi darabok formai jegyei a manchingi darabokra emlékeztetnek.

45 I. H. Crisan a ziridavai (Pecica, Pécska) anyagban előforduló példányok alapján, ugyancsak foglalkozik a manchingi és a szlovákiai anyagban fellelhető példányokkal. Miután az erdélyi terület darabjai peremkialakításukban, valamint zárt tál és ahhoz csatlakozó, alul nyitott talpkialakításukkal eltérnek a nyugati terület kelta formáitól, a kettő közötti genetikus kapcsolat feltételezését nem tartja helyénvalónak (CRISAN 1978. 125-126). A ziridavai anyagban Crisan a talpas tálak kézzel formált példányait a Kr.e. 1. század és a Kr.u. 1. század közé keltezi (CRIÇAN 1978. 125). A pátyi töredék vízszintesen kihajló pereme és erős szögben megtörő válla alapján formailag kétségkívül az Erdélyben előforduló változatokhoz áll közel (CRIÇAN 1978. Taf. 17, 4-5). A típus formai jegyei egészen a Hallstatt korig vezethetők vissza,

46 ami alapján felvetődik, hogy a nyugati és a keleti kelta területek anyagában egyaránt ezekből a gyökerekből eredeztethetjük, mégha a két terület késő latène formai jegyeiben némi eltérés mutatkozik is. CSÉSZÉK (3. kép 2-4) A csészéknek a késő kelta időszakban kézzel formált és korongolt áruként számos változata ismert (FURGER-GUNTI 1979. 74). Funkcionális jellegéből eredően a csészeforma rendkívül hosszú életű, a svájci leletanyagokban használatuk a 3. századig igazolt, Pannoniában 4. századi rétegből is ismertek. A csészék proporcionális szempontból a széles formákhoz tartoznak, többnyire tagolatlan formákról van szó, a tagolt formák kettős tagolódásúak. Ha a perem- és a talpátmérő egymáshoz viszonyított arányának átlagát vizsgáljuk, jellemzően az 1:2,14 45 FILIP, Jan, 1956. Keltövé ve Strëdni Evropë. Monumenta Archaeologica 5. Praha 1956, Taf. XXXVIII, 8, Taf. LXXVI, 2, Taf. LXXX, 2. 46 A vekerzugi csoporthoz tartozó, szkíta jellegű chotíni temető 60. számú hamvasztásos sírjából is imerünk kihajló peremű talpas tálat, ami formai jegyei alapján közel áll az ún. „dák gyümölcsöstálakhoz", DUSEK, Mikulás 1966. Taf. 39, 17, amit Dusek egyedi formaként értékel. aránnyal találkozunk, ami mutatja, hogy az alj irányába erőteljesen szűkülő formával állunk szemben. A csészék alja többnyire egyenesen metszett. Az egyes altípusokat az oldalfal futása alapján különítettük el. A kónikus egyenes falú darabok mellett, a többé-kevésbé ívelt profilú, és az enyhe oldalfaltöréssel jellemezhető változatok is előfordulnak. Peremük változatos, a peremvariációik a profilvezetéssel nincsenek közvetlen kapcsolatban. Falvastagságuk ugyancsak tág mérettartományon belül mozog.

47 Az oldalfal vastagsága a formaváltozatok esetében nem specifikus. A peremek között a megvastagodó, az elkeskenyedő, a lekerekített és a metszett változatokra egyaránt találunk példát. A svájci késő kelta leletanyagokban a csészék mind korongolt, mind korongolatlan változatban egyaránt gyakori leletnek számítanak,

48 ahol a Major féle tipológiai besorolás alapján az általunk vizsgált területen ritkának számító a behúzott peremű csészék fordulnak elő a legnagyobb számban (FURGER-GUNTI 1979. 76; MAEGLIN 1986. 54). A fenti telep anyagában 48 töredéket regisztráltunk. A csészék egyenlő arányban oszlanak meg a homorú és az egyenes oldalfalú változatok között. Esztergom környékéről származó töredékek alapján azt figyeltük meg, hogy a kisebb és a nagyobb variánsok között elsősorban szélesség döntött. A csészék magassága kisebb szóródást mutat, ami arra utal, hogy funkcionális használatuk szempontjából a magasság meghatározóbb szerepet játszhatott, mint a szélesség. Mindössze 3 csészénél rendelkezünk magasságadatokkal: 5,4-6-6,4 cm. Az 5,4 cm magasságú töredék peremátmérője alapján (12 cm) is a kisebb változatok közé sorolható. A peremátmérők a 10-24 cm tartományban variálódnak, nagyobbrészt 14-18 cm nagyságú peremátmérővel jellemezhetők, ami megfelel az esztergomi anyagban mért értékeknek. A kutatás a kónikus falú csészékhez esetenként etnikus tartalmat rendel és a dák népcsoport hagyatékaként értékeli. A dák jelenlét és a dákok lakta terület relevanciájaként való értelmezésük azonban nem állja meg a helyét. Késő kelta-római kori leletkontextusból számos, a dák népességtől olyan jelentős távolságra fekvő lelőhelyek leletanyagából is ismert, hogy sokkal inkább általános, funkcionális jelentőségű formaként kell tekintenünk. A vekerzugi horizonthoz tartozó chotíni temető hamvasztásos síranyagából is ismerünk 47 A Matthes által megfigyelt tendenciát, miszerint a kisebbekjelentősebb falvastagsággal rendelkeznek, nem tudjuk egyértelműen kimutatni; az egészen vastag darabok (14-16 mm) a nagyobb és a kisebb mérettartományban egyaránt megfigyelhetők, MATTHES 2000, 369. 48 A csésze megnevezés és tipológia E. Major-tói származik, valójában azonban a lapos tálakat is ehhez a kategóriához sorolta, MAJOR, Emil, 1940. Gallische Ansiedlung mit Gräberfeld bei Basel. Basel, 56; MAEGLIN 1986. 53-56. 311