Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Klamár Zoltán: Halálban is közösség. Az adorjáni temető vizsgálata

tett ókanizsai római kath. plébános jelenlegi földbirtokán lett volna. Alsó Adorján a mostanin alól, a jelenlegi temetőnél kezdődött és Zenta város felé fenn a parton nyúlt aláfelé délnek, mit a szántások alkalmával kihánt kő és tégla darabok csalhatatlanul bizonyítanak. A templom alapja most is kivehető Körmöczy Pál földjén."

13 A faluhely a hódoltság idején elnéptelenedik, majd később 1548-ban a török adóösszeírók öt házas személyről tesznek említést, akik szerbek.

14 A felszabadító hadmozdulatok hatására a vidék lakossága is mozgásba lendül, Szeged város 1668-ban jelenti a vármegyének, hogy Százegyház falu lakosainak egy része Adorján nevű rác faluba menekült.

15 A teljes pusztulás és az elnéptelenedés 1686-ban következik be és Adorjánt, mint pusztát a kanizsai sánchoz sorolják Nadirján néven.

16 Vizsgálódásunk szempontjából a 18. századtól a 21. századig terjedő időszaknak van jelentősége, ugyanis ebben az időszakban jön létre Adorján, mint közösség, amely napjaink hagyományainak letéteményese. A 18. század végén, az 1787. évi összeírásban már szerepel Adorján, mint Kanizsától fél órai járásra lévő település, annak filiája, ahol 79 ház áll, de ezeket a házakat csak ideiglenesen lakják, nyári időszakban.

17 A már idézett évkönyvben az alábbi bejegyzés olvasható a 18. századra vonatkozólag: „József császár idejében Alsó és Felső Adorján közt, hol jelenleg fekszik a község néhány szállás épület volt nyugot részről. Keletre pedig a Tisza partján mintegy 20 kertész lak volt, kik dohánytermesztéssel foglalkoztak és dohányukat horvát kereskedőknek adták. A földbirtokosok a múlt század végén még mind rácok voltak, a kertészek vegyesen rácok és magyarok."

18 A bejegyzésből kitűnik, hogy a határőrvidékre telepedett szerbek még annak megszűnte után is hosszú ideig őrizték a korábban kialakult birtokviszonyokat, és majd csak a 19. század elején indul meg a magyar lakosság növekedése. 1819-ben Adorjánon 439 lakos található, van tanítójuk,

19 és erre az időszakra vonatkozólag jegyzi meg Opitz Sándor, hogy a lakosságnak mindössze 1 /3-a szerb.

20 A falu lakosságát a forradalom és szabadságharc alatt, 1849-ben újabb megpróbáltatások érik: „A múlt évi rác lázadás szomorú következését ez évben érezte legjobban e tájék, mert merre ment mindenütt tűzzel, vassal pusztított, 1-ső februáriusban itt is keresztül vonulván, noha az egész község elfutott és senki sem állott ellenök, mégis a házakat fölgyújtották, a hátrahagyott élelmet, sőt az utolsó darab padot is elrabolták, és magokkal elvitték. A lakosság magyar része év derekán lassankint viszszajött, három rác család kik még itt laktak, szinte visszajöttek, de vagyonukat eladván, innét elmentek s ez idő óta egyetlen rác lélek sem lakik a községben."

21 A faluvá fejlődés fontos állomásaként kell értékelnünk a tényt, hogy 1858-ban felépül a Sarlós Boldogaszszonynak szentelt templom.

22 Négy esztendővel később, 1862-ben Ókanizsa mezőváros a templom melletti telken iskolát és tanítói lakást építtet.

23 A közösség tovább erősödik, és egyre szervezettebbé válik, ugyanis 1864. április 5-én lelkészt választanak. Opitz Sándor, volt jankováci segédlelkész egyelőre, mint adminisztrátor - április 18-án a faluba érkezve rövid időn belül felméri a helyzetet és már április 27-én intézkedik, hogy az egyház Kiss Antal helyi birtokostól 1

У

4 lánc temetőföldet vegyen.

24 Egy négy évvel későbbi, Ókanizsa község tanácsülési jegyzőkönyvéből származó bejegyzésből az is kiderül, hogy mennyiért vásárolták a temetőföldet: „Olvastatott az Adorjányi lakosok abbéli folyamodványa, mellyel Ókanizsa községet, mint az Adorjányi egyház védnökét kérte, hogy azon 222 f. 10 kr., mellyekre ők mint magányosok temetőhelyül megvett egy láncz föld árába fizettek vala, nékik a községi pénztárból vissza fizettessék, miután a temető helyet mindenütt a község ad, annyival inkább pedig Ókanizsa községeinek kell adni mivel az Adorjányi egyháznak védnöke és kérik pedig a folyamodók a pénzt annyival is inkább mivel arra orgona vételre most szükségük van."

25 Adorján falu, mint közösség csak évekkel később szerzett tudomást arról, hogy nem lett volna szükséges a közösségnek anyagi áldozatot vállalnia. Az adott helyzetben azonban, az anyagi áldozatvállalásnál fontosabbnak tartották a közösség szempontjából a falu temetőjének kialakítását. Még a vásárlás napján áthozták a temetőbe a kanizsai úton álló fakeresztet.

26 Az új temető megáldása előtti napon fakeresztet kellett állítani a katolikus liturgia szerint, ugyanis az emlékeztet Jézus Krisztus keresztjére. Egy nappal később, április 28-án „(...) Bende József főtisztelendő esperes úr a temetőt felszentelte (...)"

27 A falura vonatkozóan Opitz Sándor megjegyzi, hogy a településen 129 ház található, 158 pár él a közösségben, 129 iskolás, 571 gyónó és 172 gyónásra alkalmatlan, továbbá 6 oláh keleti vallású mellett 12 zsidó lakosa van Adorjánnak.

28 1865-ben „Adorjánon 166 pár - 575 gyónó - 214 gyónásra alkalmatlan, iskolás gyermek 147 - összesen 789 katolikus lélek 7 oláh keleti vallású és 10 zsidó."

29 A lakosság száma tehát folyamatosan nő, sajnos a lelkész továbbra sem fejti ki részletesen, hogy a keleti vallású oláhok és a zsidók mivel foglalkoznak. A következő évi bejegyzés alkalmával, 1866-ban „Adorjánon 169 pár -123 iskolás, 804 katolikus lélek és 12 zsidó"

30 van. A keleti vallású oláh lakosság eltűnt a faluból. 1866. szeptember 19-én felütötte a fejét a kolera és már 22-én bekövetkezett az első haláleset. Október 16-ig dühöngött a járvány. Adorjánon 34, Ókanizsán 3 adorjánit temettek el.

31 A továbbiakban már csak a hivatalos népszámlálások adatai állnak rendelkezésünkre, mivel 1868. május l-jén Opitz Sándor plébános Adára került, és utódai nem vezették az évkönyvet rendszeresen, illetve utólagosan jegyezték be a történteket, a hangsúlyt a plébánia és a templom felszerelésére, illetve a javadalmazásra helyezve. Az évkönyvi bejegyzésekből és a népszámlálási adatokból kitűnik, hogy a 19. század a faluközösség 92