Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Molnárné Hajdú Margit: A nagytarcsai virágmotívumok és a deokratív betűk születése

MOLNARNE HAJDÚ MARGIT (Falumúzeum, Nagytarcsa) A NAGYTARCSAI VIRÁGMOTÍVUMOK ÉS A DEKORATÍV BETŰK SZÜLETÉSE i. A NÉPMŰVÉSZET ÉS A DÍSZÍTŐMŰVÉSZET FOGALMA „A személytelen népnek nincs... művészete, ha egyesek alkottak is... művészi tárgyakat. A nép tárgyi művészkedése a magas színtű műveltség művészi iparával,... az iparművészetével van rokonságban. Ezt a munkát... népművészetnek szoktuk nevezni, bár ez a megnevezés... tágabb fogalmat jelez, hiszen valójában a nép költészete, zenéje, tánca is népművészet. .. szabatosan... a tárgyakon jelentkező művészetet a nép díszítő művészetének nevezzük. A díszítő művészkedés a népnek éppen olyan jellemző, régi öröksége, hagyományos gyakorlata, mint a fonás-szövés, a házépítés, jogszokások, zene vagy a tánc"

1 „Népművészetről beszélünk, de nem azért, mintha a nép ezt valamilyen közösségben, gyülekezetben közös megállapodás alapján alkotta volna. Az alkotók mindig egyének, ha nevük nem is öröklődik a maradékra."

2 Ahogy a jó táncos, énekes sem terem minden bokorban, ügy a díszítőművész sem. Őt a környezete nem nevezi művésznek, mert ez a szó hiányzik a szótárából. A díszítőművészet művelői éppen úgy végzik mindennapi munkájukat a háztartásban és a földeken, mint a körülöttük élő társaik. Rendszerint csak felkérésre, barátságból, szerelemből, szerelmi vallomásból (pl. a jegykendők esetében) alkotnak. A 19. század elejétől a parasztság a lakását egyre gazdagabban díszítette, ügy akarta szebbé tenni. 1848 után a jobbágyfelszabadítás lehetővé tette számukra, hogy drágább anyagból dolgozzanak és a népi díszítőművészetet virágzásnak indítsák. A népi díszítőművészet alkotásait általában a falu lakossága használja, ellenőrzi, kritizálja, de csak a kiemelkedő tehetséget fejlesztik. Az ő munkájukra gyakran hatással van a falu közösségének kritikája. Esetenként a bírálat még irányíthatja is, különösen, ha a megrendeléskor kívánságként hangzik el. A rajzot, „előírást, kiírást" csak a kiemelkedő tehetségek művelték. De a kivarrást, hímzést szinte mindenki el tudta végezni. Nagytarcsán sem volt képes minden nő egyforma magas szinten, minden bírálatot kiállva művelni a vászonra való előrajzolást, a „kiírást". Itt is az elismerten tehetséges társaikat, az „íróasszonyokat" kérték erre a munkára. Feltűnő azonban, hogy a falu korabeli lélekszámához viszonyítva egy időben mindig sok, szépen rajzoló, gazdag fantáziával bíró lány - asszony élt a faluban. Ha a múzeumban összegyűjtött hímzett holmikat vizsgáljuk, esetenként mégis úgy tűnik, több hasonlóan kivarrt kötényt, pruszlikot találunk. Ez nem a fantázia szegénységét mutatja, hanem azt, hogy ha egy-egy minta nagyon megtetszett, vagy éppen tekintélyes személy, köz1. kép. „Mindenlány" kötény kedvelt valaki viselte, igyekeztek mások is olyant rendelni az íróasszonytól. Ilyen volt, pl. a nagy, kerek rozettaszerű virágból összeállított sorminta a kék kötényen, a „nagykerekes". Mivel szinte minden lány hordta egy bizonyos időben (1950 táján), el is nevezték „mindenlány" köténynek (1. kép). II. A NAGYTARCSÁN IS MŰVELT DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI ÁGAK Községünkben a 19. században, amikor a vászonra való hímzés még nem volt jellemző, más anyagokra már formáztak virágokat. Ilyen művészi próbálkozás a fafaragás - a szarufaragás, a szövés, a horgolás, majd később a vászonra való hímzés és a falfestés. 1. A fafaragás, a szarufaragás „A fa- és csontfaragás a magyar népművészet egyik legszebb, legváltozatosabb ága. A fennmaradt legrégebbi tárgyak kora nemigen haladja meg a másfél79