Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

21. kép. Hétköznapi öltözködés: a legény elől megkötött melles kötényben, kötött ujjasban, siltes sapkában dolgozik az őszibarackosban. A leány hosszú ujjú pamut inget, leiblit, több alsószoknyát és kötött papucscipőt hord, a kötényében visz valamit. Budaörs, 1930-as évek. 22. kép. Budaörsi nők a nagymiséről jövet. A leányok egyenes szabású juppelban, vagy pruszlikban és vállkendőben vannak, jól látható a szoknyára tűzött fehér kantár. Fekete bársony körömcipőt, az idős asszonyok fekete kötött cipőt, mindnyájan kék harisnyát és szögletes fekete kötényt viselnek. 70 tűzték, mint a nagyok, pl. Budakeszin igen széles szarufésűvel. (14. kép) A nagylányok öltözete volt a legszínesebb, leglátványosabb. Ugyanakkor az asszonyokéval azonos funkciónak kellett megfelelnie már az ő ruházatuknak is, tehát volt otthoni (munkára való), köznapi kimenős, félünnepi (vasárnap délutáni, tánchoz viselt) és ünnepi (templomi) öltözetük. A vallásos társulatok tagjainak külön volt még jellegzetes ünnepi öltözete. Nyáron hétköznap rövid ujjú, díszítetlen fehér vászoninget, rá színes mosóanyagból (kékfestő, pamut és vászon anyagú) varrt leiblit, hasonló anyagú felsőszoknyát, egy vagy két alsószoknyát és mosott kék kötényt vettek föl kötött vagy posztócipővel. (21. kép) A mezőn vagy az udvaron gyakran mezítláb voltak. A téli szoknyák, az ing és a mellény is vastag, meleg anyagból készültek, a leiblire ujjast, juppelt vettek föl, általában kék színű gyapjúharisnyában és bőrtalpú kötött cipőben voltak otthon. Ha kimentek, fűzős bőrcipőt, illetve a spangedlit vették föl. A fejüket télen a lányok is bekötötték, áll alatt, s a vállukra horgolt vagy gyári gyapjúkendőt terítettek. A templomba felvett ünnepi öltözet a következőkből állt: 2-4 keményített alsószoknya, világos, vagy világos alapszínű finom (kasmír, kamgarn, selyem) felső szoknya, csipkés, kissé bő ujjú fehér ing, egyszínű, kék, zöld kasmir, selyem vagy fekete bársonymellény vékonyan bélelve, hímzéssel vagy szalaggal, zsinórral díszítve. Sötétkék fényes, hajtogatott új kötény, nagymisére fekete kötény, fehér vagy világoskék harisnya, fekete bársonycipő színes szalagcsokorral vagy spanglis cipő. A leiblire színes, körben mintás rojtos kasmír vállkendőt kötöttek, de volt rojt nélküli, kékfestő, és ehhez hasonló, nyomott mintás „piros olajos" vállkendő is. A nyakukba több soros fehér vagy gyöngyház színű gyöngysort tettek. (22. kép) A két háború közti időszakban vállkendős öltözettel párhuzamosan viselték a juppel típusú ujjast is a templomba rendes vasárnapokon, a jangedli pedig csak a nagylányokat illette meg, és nagy ünnepre való volt. Ugyanekkor a pilisi lányok különféle szabású, csipkével, tűzéssel díszített blúzban mentek a nagymisére, nyakukban aranylánc. A blúz nyakán kilátszik az alsóleibli fehér fodra. Az öltözetük jellege azonban még „svábos", a mell lapos, a derék magasra tolt, amit a fényes kötény kötésmódja még jobban kiemel. Hajukat koszorúba tűzték. (13. kép) A lányok templomi öltözete a kézben tartott imakönyvvel, olvasóval, zsebkendővel lett teljes. A könyökben behajlított, előre hozott vagy elől összefogott kéztartás, az egymásba karolás volt az elvárt viselési mód. A kéz elfoglalásával biztosították, hogy a keményített szoknyák ne lapuljanak le, a kívánt formában maradjanak. Emiatt csak ritkán ültek le benne, akkor is úgy, hogy a szoknyák körben vagy csak hátul lelógtak a székről. A vasárnap délutáni öltözet ugyanaz az ingvállas, pruszlikos, vállkendős volt, mint ahogyan a templom-