Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében
9. kép. Vőfélyek a vőlegénnyel. Jelvényük szalagos, színes bokréta, igen nagy rozmaringággal. A vőlegény kalapja körül is rozmaring díszlik. Budaörs, 20. sz. eleje szövés-fonás egy emberöltő óta kiment divatból, boltban vásárolt fehér vászonból készítik a fehérneműt. Zsinóros ruhát viselnek, magyaros szabásút, mégis úgy, hogy rá lehet ismerni a németekre benne. Fekete, szürke, barna, kék színű posztóból és szövetből készül a ruhájuk. A nadrág szíjjal van átkötve magyarosan, nadrágtartót nem viselnek. A mellény régen sárga gombbal volt, most fekete, a ruhához illő gomb van rajta, valamint a kabáton. Régebben janklt hordtak, de ez már csak az öregeknek van. Vasárnap keményített ingük van és nyakkendőt nem viselnek; azelőtt fekete selyem- és színes kasmírkendőt hordtak nyakban. A lábravalójuk nem olyan bő, mint a magyaroké; ez mindig fehér, de az ing lehet színes, barna, kék is. Csizmát és czipőt viselnek mindenfélét. Kalapjuk fekete posztóból van, télen sapkát, nyáron szalmakalapot használnak. Kötött alsó ujjasuk jellemző. Téli felsőruhának báránybőr-bélésű kabátot vesznek, köpönyeget már alig látni. Fekete gubát is viselnek." A férfiak viselete nem igazodott oly módon az ünnepek jellegéhez, mint a női, jobbára a kalap mellé tűzött jelvények jelképezték azokat. A vőlegény Zsámbékon a legyező alakú bokrétát, Budaörsön a 1520 cm magas, kerek tetejű csokrot kalapja hátuljára tűzte. Másutt a kalapot körben, vagy csak egyik oldalán rozmaringgal díszítették. A sváb lakodalomban minden résztvevő kapott rozmaringot, de a menyasszony és a vőlegény mellére valamikor igen hosszú, 40-50 centiméteres rozmaringszálat tűztek. A vőfélyek megjelölése a vőlegénynél is szembetűnőbb volt, a század elején egész rozmaringtő díszlett rajtuk. (9. kép) A farsangi bálra a legény kalapját kedvese díszítette fel. Solymáron, Vörösváron a sokágú rozmaringra apró, színes masnikat kötöttek, s az ágat a kalap mellé tűzték. Rozmaring híján a pincében kihajtott takarmányrépa leveleiből is készült farsangi bokréta (Budakalász). A hagyományos viselet megőrzésében - kisebb mértékben, mint a nőknél - szerepe volt egyletek, társulások formaruhájának, melyek az egyházi-közösségi ünnepek fényét voltak hivatva emelni. így maradt meg a korábbi férfiviselet hagyományos jellege a budaörsi lövészek/tüzérek egyenruháján akkor, amikor környezetük már városi szabású felöltőt hordott. A tizenkét lövész és egy parancsnok minden évben a regruták sorából került ki. Feladatuk nagypénteken, a szent sírnál való őrt állással kezdődött és az úrnapi körmenettel ért véget. Meghatározott időben régi puskájukból díszlövéseket adtak le. Öltözetük a 20. század elején még a régi szabású, nagy kihajtós, rövid derekú janker, ellenzős kék nadrág világoskék nagy paszomány dísszel. A harmincas években már fekete, szűk, zsinóros csizmanadrág, csizma, fekete janker (zeke) bársonygallérral, kerek tetejű kalap, melyre hátul kerek csokor, huschen volt erősítve. A csokor színes viaszgyöngyökből, viasz- vagy selyemvirágokból, rozmaringból (vagy örökzöld tuja, bukszus ágából) készült. Erre nagypénteken fél méter hosszú, széles kék szalagot is tűztek, amit feltámadáskor pirosra cseréltek át. A lövészekről készült fényképek jól mutatják a férfi viselet-együttesek változását. A kalapjukhoz tűzött csokor előfordult a vőlegény jelvényei között. NŐI VISELET „Az asszonyok fehérneműje rendesen otthon készül, de ezt is varrónő varrja már soknak. Minden házban van egy varrógép s az egyszerűbb ruhákat maguknak s a gyerekeknek otthon készítik. A télre veszik a vatakitl-t, a vatta-szoknyát, a mely igen vastag, s fönt korczban, hurkaszerű csomóval van kitöltve. Négynyolcz szoknyát vesznek föl, a fiatalok többet, az öregebbek kevesebbet. A szoknya bokáig ér; a gyerekeké is. Jupperl-t, blúzt, jankerl-t, reklit, régi nevén pancsurl-t vesznek föl. Selyem-, posztó-, bársony-, szövet és mosó-kelmékből készítik. A blúz díszítése igen változik, a gombok, csipkék, fodrok igen gyorsan kimennek a divatból; ilyenkor restellik már viselni, s akkor halomra gyűl a régi ruha a szekrényekben. Keményített kendőből sopfot csinálnak, ez egyszerűen hátrakötött kendő, amit sipka módra tesznek fel és le. Igen sok selyem és másféle kendője van mindenkinek, pedig alig viselik őket. Az asszonyok bársony és bőr félczipőt viselnek. Bundát nem viselnek, csak testhezálló posztókabátot: jankl-t." - így jellemzi igen pontosan a Pest vármegyei német nők viseletét Borovszky Samu 1910-ben. 27 56
