Farkas Rozália szerk.: Múzeumtörténeti és régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 28. Szentendre, 2004)
Méhes kasokkal sa. A jelenleg 146 tagot számláló Kör tagjai, hozzátartozói részére évenként emlék és ismeretterjesztő túrákat szervezünk, amelyek közül legemlékezetesebb a monoki emléktúra. Az odáig vezető út Kossuth-emlékhelyein koszorút helyeztünk el, ezzel is tisztelegve Abony első díszpolgárának emléke előtt, halála 100. évfordulóján, 1994-ben. A falumúzeum, önzetlen segítségük, pártfogásuk elismeréséül Emlékzászlót alapított és adományozott alapító okirattal, egyházi felszenteléssel az „Abonyi Lajos" Múzeum Baráti Körének. E zászló alatt vonul emlékezésekre, ünnepségekre a tagság. A Múzeum Baráti Kör pedig a doni katonahősök abonyi élőinek, maradékainak, hozzátartozóinak készíttetett 1996-ban Dísz-zászlót, amelyet a r. kat. és a ref. egyház lelkészei szenteltek, áldottak meg 1996. január 12-én „Emléktűz" gyújtásakor, Hajba Dezsőné Kapala Margit zászlóanya közreműködésével, akinek férje hősi halált halt. A Disz-zászlót évenkénti váltásban a két egyház őrzi. HELYTÖRTÉNET, HAGYOMÁNYOK Az előbbiek is e kategóriába tartoznak, mégis kiemelem a sokszínű ténykedési körből az alábbiakat: Múzeumunk szervezte a doni áttörés (1943. január 12.) évfordulójára az első nyilvános abonyi Emléktűz gyújtást 1995. január 12-én. Azóta minden évben megrendezi a múzeum és a Baráti Kör, bevonva a városi A „fészer" alatti kocsi vesszőborondval, 1983. Fotó: Berta Ferenc önkormányzatot, az egyházakat, a r. kat. templom előterében zajló, megható emlékezést. 14 1944. október 27-én orosz repülő bombatámadása kilenc személy halálát okozta a ref. egyház iskolájában tartott bibliaórán. Az egyház, javaslatunkra, emléktáblát helyezett el a parókia falára, 15 ahol minden évben emlékezést tartanak. Gondoskodtunk arról, hogy az 1945. évben a városháza aulájából eltávolított nagyméretű márványtáblák (melyeket 1904-ben helyeztek oda) eredeti helyükre visszakerüljenek. Ugyanúgy arról is, hogy az egykori r. kat. elemi iskolába visszakerüljenek (évtizedek óta a múzeumban őrzött) emléktáblák, melyek az iskolák államosítását követően kerültek le. Hasonlóan a volt Polgári Fiú- és Leányiskola folyosójáról eltávolított nagyapponyi Apponyi Albert bronz reliefjének visszahelyezéséről is gondoskodtunk. Elkészítette a múzeum vezetője a Múzeum Baráti Kör 10 éves történetét s az újabb öt esztendő történéseiről szóló összefoglalót. A Tudományos Konferenciákra évenként készül előadással. Belefogtunk a ref. temetőben tönkretett, háborús sérüléseket is szenvedett Ruttkay sírbolt felújításába, tekintettel Ruttkayné Kossuth Lujzára. Felavatása, megáldása ünnepélyes keretek között 1997ben történt. 16 Lovas gereblye, a háttérben cséplőgarnitúra 77