Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

tanító volt kénytelen a pátens végrehajtása miatt vándorbotot fogni, hogy családjával együtt biztonságosabb helyet keressen - elsősorban evangélikus vallású földesurak közelében. Pest megyében ekkor a Podmaniczky család és a Ráday család jelentette a menedéket a száműzött tanítóknak, lelkészeknek. Amikor 1734-ben megjelent a II. Carolina Resolutio, fokozódtak a templomfoglalások. Ez azonban nem csupán a templom birtokbavételét jelentette a katolikus egyház emberei részéről, hanem a templommal együtt az iskola is sok szenvedésnek lett kitéve. A sok szenvedés és megpróbáltatás ellenére az elemi iskola ritka figyelemmel kísért és szeretettel gondozott intézménye volt egy-egy gyülekezetnek az egyházmegye területén. A tanítókat megbecsülendő embereknek tartották. Néhány helyen ezt a megbecsülést azzal is kifejezésre juttatták a gyülekezet tagjai, hogy a tanítóknak is annyi fizetést adtak, mint a lelkésznek. Ezért a teológiai tanulmányokat elvégző fiatal lelkészjelöltek szívesen vállaltak tanítói állást az elemi iskolákban, hiszen minden egyházi munka egyenértékű volt a szemükben e nehéz időkben. így történhetett meg, hogy nem egy olyan lelkészről tudunk, aki a lelkészi állását cserélte fel egy másik gyülekezet iskolájával. Vannak ennek fordított példái is. Érdekes adalékul szolgál erről a korról Szeleczky Márton alberti földesúr 1731- január 7-én kelt rendelete a helyi evangélikus elemi iskolával kapcsolatban: „Látván a falu lakosságának ostobaságát, műveletlenségét és a gyermekek rettenetes nemtörődését az írás és olvasás tudományát illetően, megparancsolom a jelenleg szolgáló Apostoli István lelkésznek, Dobrodinszky János bírónak, Chowam Mihály jegyzőnek, Hawram Pál esküdtnek és Kovács Tamás árvagyámnak: írásban is hirdessék ki minden alberti lakosnak, hogy saját gyermekeiket ifjúságuktól kezdve Isten félelmében neveljék. A fiúkat és leányokat egyaránt hat-hét éves koruktól 12 éves korukig járassák iskolába, ahol megtanítják őket olvasni, írni és számolni. Aki teheti és nélkülözheti gyermekét, egész éven át járassa iskolába, akiknek pedig szüksége van otthon gyermekére, szürettől Szent János napjáig..."

36 Kitűnt ebből a földesúri utasításból az is, hogy a tanítót a földesúr, a község és az egyházközség együttesen fizette. Ezért a fizetésért köteles a tanító az összes szegény és gazdag gyermeket ellenszolgáltatás nélkül tanítani. Azt is elvárták a tanítótól, hogy szorgalmasan és hűségesen tanítson és így legyen a gyerekek gondozója. Az iskola látogatását is szigorúan előírta a földesúri utasítás. Az a gyermek, aki elkerüli az iskolát, vagy önkényesen késik el a tanításról, ahány késés, annyi botütést érdemelt meg. A szülők feladata volt gyermekeik iskolába küldése. Ha azonban valamelyik szülő nem adná gyermekét iskolába, a tanító jelentse elsősorban a bírónak és a tanácsnak. A bírók tájékoztassák a szülőket, akik hanyagolják feladatukat, hogy milyen büntetés vár rájuk ezért, és parancsolják meg nekik: azonnal járassák iskolába a gyermeküket. Aki ennek ellenére sem küldi gyermekét rendszeresen iskolába, annak 12 arany büntetést kell befizetnie. Ha nincs pénze a szülőknek, akkor elsőízben 50, másodízben 100 botütést mérnek rá a templom előtt. - Ez nyilvános megszégyenítést jelentett a szülő számára, hiszen a templom előtti tér volt a legnépesebb hely a faluban! Ezt a földesúri intézkedést Apostoli István lelkésznek a vízkereszt utáni második vasárnapon fel is kellett olvasni a szószéki hirdetésben. Ez az alberti emlék tanúskodik arról, hogy a 18. század elején is egyre jobban körvonalazódó rend alapján folyt az iskolai élet egy-egy faluban. Feltűnt, hogy a tanköteles kort milyen egységesen hangsúlyozták a falvak iskoláiban is. A tanulás hatékonyságáért volt olyan határozott a földesúri parancs, de az egyházközségek vezetőinek az utasítása is, hogy a szülők rendszeresen járassák a gyerekeket iskolába. A mulasztókat büntetéssel fenyegették, ami nem maradt meg a fenyegetés szintjén, hanem a bíró be is hajtotta a szülőkre kivetett bírságot. Az utasításban írásbeli nyomát fedezhetjük fel az alapvető iskolai tantárgyaknak: írás, olvasás és számolás. Feltűnik, hogy a vallásoktatás hiányzik a felsorolásból. Ugy gondoljuk azonban, hogy ez akkor természetes volt. 21