Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
megválasztott tiszteletre méltó egyháztag a felügyelőséget. Elnöke lett az egyházi gyűléseknek. Abból következtethetünk arra, hogy ez a választott felügyelő nem minden esetben a helyi földesúr volt, hogy a felügyelő által elnökölt gyűlésnek tagjai voltak a helyi evangélikus földesurak. Ezekről a földesurakról pedig külön megjegyezte az Utasítás, hogy ők nem urai az egyháznak, hanem „dajkái", védelmezői, tanácsolői! A gyűlés tagjai között szerepelnek még a lelkipásztor, a professzor (ahol van ilyen), az oskola tanítója és más előkelő személyek mellett az egyházközség tagjai. A felügyelőnek az Utasítás többféle feladatot adott át. Ezek között az egyik legkiemelkedőbb feladat volt az iskolákról való gondoskodás, „hogy mind az egész ifjúság, melly tanulásra képes, hasznát vehesse az oskolának... s akként tanítassék, miként a tanulók kora s helyzete kívánja, hogy annak, mit tanultak, egész életükben hasznát vehessék" - olvassuk az Utasítás szövegében. Nemcsak a tanulókat kellett figyelemmel kísérnie a felügyelőnek, hanem a tanító munkáját is meg kellett vizsgálnia: vajon teljesíti-e a kötelességét a tanító? Rászolgál-e erre a tisztéletre mint aki saját példájával jár elöl? A fizetésüket megkapják-e az alkalmazottak, köztük a tanító is? Nincs-e hátralékban a tanító fizetésével az egyházközség? A felügyelő ellenőrizte és szükség esetén intézkedett, hogy a tanító szántóföldjét rendesen és lelkiismeretesen műveljék meg az azzal megbízott földművesek. „Nem is engedi meg, hogy a lelkipásztor és az oskolatanító maguk legyenek behajtói befizetéseiknek." Megnőtt a felügyelő szerepe a gyülekezet belső békéjének megőrzésével is. így ha a lelkész és a tanító viszályba keveredett egymással, mielőtt az ellenségeskedéssé fajult volna, a felügyelőnek közéjük kellett állni, hogy közbenjárjon és bírájuk legyen. A tanítóválasztáskor mint a presbitérium egyik vezetője, legyen éber, nehogy alkalmatlan, tudatlan vagy éppen erkölcstelen tanítót válasszanak meg - esetleg csak a külsőségek megítélése alapján. Ha pedig megöregedett és az egyházközségben érdemeket szerzett, vagy hosszabb betegségben sínylődő tanító van az iskolában, azt ilyen okból ne távolítsák el az egyházközségből, hanem gondoskodjék a felügyelő segédtanítóról, akivel a felügyelő maga egyezzék meg a tanító véleményének kikérésével. Ezzel az Utasítással az volt a célja az esperességnek, hogy a felügyelők egyre aktívabban és felelősségteljesebben vegyenek részt az egyházközségek életében és irányításában. Érezzék felelősségüket az egyházközség intézményei, alkalmazottai megbecsülésében. Az irányítás felelőssége pedig megoszlik így a lelkész és a választott felügyelő között. Másrészt a felügyelő-választás útján olyan vezetője lesz az egyházközségnek, aki nem csupán a gyülekezet anyagi forrásainak biztosítása tekintetében patrónus, hanem felelős irányítója az egyházközség életének. Az Utasítás abból a szempontból is fontos dokumentum, hogy jelzi megjelenésével: milyen fontos az iskola, a tanító védelme, helye, szerepe az egyházközségben. Személy szerint pedig a tanító védelmét és pozíciója megszilárdulását is jelezte az evangélikus gyülekezetekben. Ennek a felügyelői Utasításnak a megjelenésével tartották meg az aszódi egyházközségben is a felügyelő megválasztását. Ennek eredménye volt, hogy 3 esztendőre megszakadt a Podmaniczky család felügyelősködése az egyházközségben. Ekkor Royko Lajos volt a felügyelő, aki ügyvédi munkát végzett a városban. PEDAGÓGIAI TÖREKVÉSEK Az 1850-es években a Zay-ugróczi iskolai tanterv alapján folyt az iskolákban a tanítás, szervezték meg az iskolai rendet. Ezt azokban az iskolákban tudták zavartalanul megvalósítani, ahol hosszabb időn keresztül ugyanaz a tanító tanított. Az aszódi iskolában nem sikerült ennek a tantervnek a maradéktalan megvalósítása, hiszen az 1840-es években igen gyakran váltották egymást a tanítók. Sőt ez a váltás úgy történt, hogy nem volt alkalmuk egymás metodikájának 71
