Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
A tanítói lakások méretükben nagyon eltérők voltak a megye evangélikus iskolaépületeiben. Két szélsőség: az aszódi tanítónak ekkor 3 szoba-konyha-kamrás tágas lakása volt, de a péteri tanítónak a lakása alig volt lakásnak nevezhető, hiszen egy egészségtelen, kisméretű szobában élt családjával együtt. A tanítók nyelvtudása csodálatra méltó - a mai helyzetből nézve! A péceli kis iskola tanítója, Ferenczi János 3 nyelven tanította a gyerekeket. Az aszódi tanítónak legalább 4 nyelven kellett tudnia ahhoz, hogy az anyanyelvi oktatás követelményeinek megfeleljen. A megye valamennyi evangélikus iskolájában legalább 2 nyelvet használtak a tanítók a tanításkor. Szlovákul és magyarul folyt a legtöbb iskolában az oktatás. A magyar nyelv állami rendelkezés alapján vált kötelező nyelvvé az anyanyelvi iskolákban is. A tanítók nem kis ellenállásába ütközött a magyar nyelv bevezetése a tanításba. Volt, ahol elhallgatta a tanító a kötelezettséget, másutt aktív ellenállást is kiváltott ez a rendelkezés. Eltérőnek találta a vizitációs jegyzőkönyv a tanítók szorgalmát és munkájuk eredményességét az iskolában. A fóti tanítóról az a megállapítás került az irattárba, hogy iskolájában szorgalmasan végzi munkáját. A péteri tanítót azonban nem érte dicséret, mert tanítványai között türelmetlennek találták a viselkedését. De „a tanításban sem tökéletesen hív" - állapította meg a jegyzőkönyv erről a tanítóról, aki nem mulasztott ugyan az iskolából, de gyakran megszakította a tanítást. Azt nem jegyezték fel, hogy milyen elfoglaltsága akadt, mely fontosabb volt, mint a tanítás? A tanítási órákat sem kezdte el pontosan és nem ismerte a tanítási órák határozott időpontjait, tehát nem volt órarendje! Mégis napi 10 órát töltött az iskolában ez a tanító. A hosszú bentlét azonban nem hozta meg a várt eredményt a tanulók előrehaladásában. A csomádi tanítóról pedig az a megállapítás született, hogy „jő ember, serény, józan, beilleszkedő, engedelmes, a lelkésszel egyetértésben él". 59 Nagy elfoglaltságot jelentett a kisebb falusi népiskolákban tanulók számára a kettős elfoglaltság: a tanító egyben a falu jegyzői tisztét is ellátta. Ez gyakran az iskolai munka rovására ment. A csomádi tanító fenti dicsérete mellé odakerült a jegyzői tiszttel járó feladat ellátása, mint kifogás. A nagytarcsai tanítót - aki maga mellett segédtanítót is alkalmazott - egyenesen megrovás érte jegyzői tiszte miatt. Annyi ideje nem maradt az iskolai munkára, hogy azt észre vette volna, hogy alkalmazott segédtanítója végképp alkalmatlan az iskolai munkára! A tanítók közül a (Vác) bottyáni tanító a tanítóság mellett mesterséget is űzött. Csizmadia volt. Érdekes, hogy ez a mesterség nem szerepelt a kiadott tilalmi listán, melyet a tanítók számára állítottak össze annak meghatározására, hogy mely mesterség nem fér össze tanítói hivatalával. Valentinyi Pál szófogadó, szorgalmas embernek bizonyult az iskolában. Ezért csizmadia mestersége folytatását sohasem vetették szemére az iskola esetleges elhanyagolása miatt. Az iskolai év hosszúsága igen változatos képet fest az egyházmegye iskoláiban. Csővárott a tanévet akkor kezdték, amikor már vége lett a szüretnek. Ezen a tájon az utolsó őszi munkák egyike a szüret volt, mely igényelte a család minden tagjának kétkezi munkáját, sőt a tanító is érintett volt saját szürete elvégzésében. Amikor elfogytak ezek a munkák, mind a tanító, mind a gyerekek felszabadultak az iskolai munkára. - A közeli Tótgyörkön (Galgagyörk) szent Mihály napján nyílt meg az iskola. Tehát szeptember végén. Ezen a vidéken nem olyan jellegű mezőgazdasági munkák voltak, mint Csőváron. - Az aszódi iskola mezővárosi népiskola volt, de itt sém nyílt meg az iskola szeptember l-jén! A tanulók nagy része parasztgyerek volt és segíteniök kellett a mezei munkákban. Amikor az alább hagyott, megnyílhatott az iskola is. - Maglódon még később kezdődött a tanítás. Ott mindenszentek napján, tehát november l-jén nyílt meg az iskola kapuja. - Bényén pedig 1839 hosszú őszére való tekintettel csak december elején lehetett a gyerekeket összegyűjteni az új tanévre. Elméletileg a tanév egész évre szólt. Nyári és téli iskoláztatásra osztották fel az évet. A megye evangélikus iskoláiban a téli iskolába járás volt a megszokott. Nem is erőltették kimondottan a nyári iskolába járást. A gyerekek nagyobbik része földműves családban élt. A mezei munka 57
