Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola

bizottság munkája és szerepe az évek múlásával ellaposodott. Ismételt felállítására, újjászervezé­sére akkor került sor, amikor az algimnázium szervezése, működtetése jelentős többletmunkát követelt, amelyet sem a közgyűlés, sem a presbitérium nem tudott ellátni. Az első felálláskor a vezetést Ármin báró fivére, b. Podmaniczky Frigyes vállalta magára. 226 A bizottság a későbbiekben kibővült a két elnökkel, vagyis a mindenkori lelkésszel és felügyelő­vel. 227 Kezdetben az egyházi protokollgyűjteménybe vezették az ülések jegyzőkönyvét, majd az 1871. aug. 14-i üléstől kezdve külön jegyzőkönyvet nyitottak. Általában oskolai, iskolai bizottsá­goknak nevezik, ám éppen e dokumentum címe (Az aszódi evangélikus algimnáziumi bizottság jegyzőkönyve) bizonyítja, hogy ez a szervezet ekkor már kifejezetten a gimnázium irányító, ve­zető testülete. 228 A század végén Margócsy kántortanító javaslatára ismét létrehoztak ugyan egy egyesített isko­lai (elemi + gimnázium) bizottságot, ám a jövőben ez nem, a gimnáziumi bizottság viszont mű­ködött. 229 Egészen 1926-ig, amikor is az Aszódi Evangélikus Egyház iskolafenntartó és felügyeleti szerepe megszűnt. Itt említjük meg, hogy az iskola megalakulása után létrejött a Leánynevelő Bizottsága is. Volt idő, amikor a két bizottság (és annak elnökei: Micsinay Ernő takarékpénztári igazgató és Sár­kány Ernő főszolgabíró) között ellentétek voltak. Azt már említettük, hogy a bizottság a két egyházi vezető ikerelnöksége alatt működött. Tagjai között mindvégig megtaláljuk a Podmaniczky család valamelyik tagját (Ármin, Frigyes, Géza, Gyula, Levente), továbbá a környékbeli arisztokratákat (Rádayak, Prónayak stb.), birtokos ne­meseket (Gosztonyiak, Fáyak stb.). A „közkatonák" sorában a város evangélikus értelmiségiéi­nek, iparosainak és kereskedőinek reprezentáns képviselőit, hivatalból pedig a gimnázium igazgatóját, az ephorust, később tanárait, nem utolsó sorban a bizottság kurátorát. A jegyző­könyvekből az tűnik ki, hogy a szervezet vagyonosabb és szegényebb, előkelőbb és köznapibb tagjai a keresztényi szolgálatban feloldódtak és munkájukat a magyar liberalizmus szelleme, va­lamint a magyar kultúra, az iskola iránti szeretet, féltés motiválta. Eleinte üléseik rendszerét, feladatkörét állandóan, a körülményekhez igazodva változtatták. Alapvető feladata volt, mint az Aszódi Evangélikus Egyház közgyűlése alá rendelt bizottságnak, hogy biztosítsa az iskola működését. Ám nemcsak az anyagiak előteremtése tartozott a feladatai közé - bár ez volt a döntő - hanem tanárok megszerzése és szerződtetése, fegyelmi ügyekben dönteni, a felsőbb hatóságokkal a kapcsolatot tartani is. Aztán 1911-ben, tehát a főgimnáziummá alakulást megelőző évben „Gimáziumi szabályrende­letében kodifikálták a bizottság és tagjainak kötelességeit, feladatait. „Gimáziumi szabályrendelet l.§ A gimnáziumi Bizottság az aszódi ág. hitv. ev. egyházközség által fenntartott gimnázium, alumneum s a gimnáziummal kapcsolatos internátus vezetésére felügyel s az egyházi köz­gyűlés I9O8. évben hozott átruházó határozata értelmében a fenti intézmények mindennemű ügyeiben intézkedik. - Működéséről az egyházközségi közgyűlésnek évenként egyszer ki­merítő jelentést tesz. 2.§ A gimnáziumi bizottság tagjai: a) hivatalból az egyházközség rendes lelkészei, az egyház felügyelője és másodfelügyelője, a gimnázium felügyelője, a gimnázium igazgatója, az alumneum ephorusa, a gimnázium rendes tanárai. A tanártagok azonban a tanárok javadalmazására vonatkozó ügyek tár­gyalásában és határozathozatalában részt nem vehetnek. b) választás útján: az egyházközségi közgyűlés által szótöbbséggel választott, a középiskolai nevelésügy célját és kívánalmait ismerő férfiak. Az egyes bizottsági tagok, ha személyük­ről vagy közvetlenül érdeklő anyagi ügyeikről van szó, a tanácskozásban részt nem ve­hetnek. A választott tagok száma 10-15 lehet. Minden bizottsági tag 6 évre választtatik és tanácskozó, valamint szavazó joggal bír. 242

Next

/
Oldalképek
Tartalom