Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

lehetett lelkész - a fentieken túl -, ha előbb tanítói állást nem vállalt valahol elemi iskolában, melyről kellő bizonyítványt is szükséges volt bemutatni. Ezt az iskolában töltött időt nem határozta meg a szabályzat évek számával, de általában 3-5 évet igyekeztek igazolni iskolatanítói minőségben eltöltött időről. Az evangélikus elemi iskolák színvonalát megemelte ez a kialakult rend. Ettől kezdve nem csupán alapismeretekkel rendelkező, írni-olvasni tudó tanító végezte a munkát az iskolában, hanem gyakran külföldi egyetemeket is megjárt, lelkészi pályára készülő fiatalemberek tanították a legkisebbeket az elemi iskolában az alapismeretekre. Ennek a szabálynak volt egy másik fontos, eredménye is az iskolák életére nézve. A későbbi lelkészek, akik korábban az iskolákban tanítottak, megismerve a tanítás sok-sok problémáját, mint lelkészek nem idegenként léptek be az iskolába, hanem gyakorlott otthonossággal tudtak segítséget adni, ha arra láttak szükséget, vagy elvégzeni a rájuk háruló vizsgálatot és felügyeletet. Megértették ezek a lelkészek a tanítók helyzetét, s ezért lett egyre kevesebb a lelkész és tanító közötti ellentét az egyházközségekben. A 17. század örökölte azonban a korábbi századtól azt, hogy a lelkész fontos személy az egyházközség iskolájában is! A lelkészek nemcsak névlegesen lettek az iskolák felügyelői, hanem a gyakorlatban is. Ők határozták meg, hogy az iskolában a tanítók milyen tankönyvet használjanak. Sőt, tanítót egy falu közössége csak a lelkész beleegyezésével alkalmazhatott. Ha ellentét támadt a falu népe és a lelkész között a tanító meghívásakor, akkor a kialakult vitában a tanító személyéről a dékánnak kellett döntenie. Tanító új állást magának csak szent Bertalan napja után kereshetett. Ha korábban tett lépéseket az új állás megnyerésére, akkor az egyházmegye pénzbeli büntetést szabhatott ki a tanítóra. A tanítói rendszabályokból tudjuk, hogy a tanító köteles volt a gyülekezetben a lelkészt mindenben, de elsősorban egyházi hivatalában segíteni. A kántori szolgálat és a tanítás együtt volt feladata az iskola tanítójának. Az iskolai rend a tanító és a lelkész jó együttműködését igényelte, és így főbenjáró véteknek számított, ha a tanító a lelkész ellen izgatta az egyházközség tagjait. Ebben az izgatásban nemcsak személyi ellentétet kell keresnünk, hanem gondolnunk kell a korábban megismertekre is: a tanító mint lelkészi képesítésű férfi, szívesebben látta volna el az egyházközséget vezető hivatalt, ezért fogott volna össze a gyülekezeti tagokkal a lelkész ellen, hogy őt állítsák a helyére.Ha ezt megkísérelte valamelyik tanító, azt az egyházmegye súlyos pénzbeli büntetésre ítélte és intézkedett az egyházmegyei bíróság arról is, hogy az egyházkerületből is zárják ki az ilyen tanítót. Ez a súlyos büntetés azt jelentette a vétkes tanítónak, hogy csak messze vidéken juthatott tanítói álláshoz^hol nem ismerték ezt a kiutasító végzést. Enyhébb eset volt az, amikor engedetlenséggel vádolták a tanítót. Ezt 5 forint bírsággal sújtotta az egyházmegye. De az iszákos, kicsapongó, kártyás tanítót még testi fenyítéssel is lehetett büntetni, vagy 12 forint bírságot szabtak ki rá. Mellékfoglalkozásként nem lehetett a tanító sem borbély, sem asztalos, sem kádár. Nem mérhetett pálinkát sem, de a lelkész engedélyével borkimérést nyithatott. A lelkész is, a tanító is egy-egy falu tekintélyes embere volt. Mëg a jobbágyterhek alól is felmentést kaptak. A ruházatuknak azonban rendesnek és rendezettnek kellett lennie. így külső megjelenésükkel is nyomatékot adtak annak a hivatalnak, amit hordoztak az egyházközségben. A tanító nem viselhetett hosszú, vállig érő hajat. Mindezek ellenére előfordult, hogy ellentétbe került a lelkésszel a tanító. Természetesen ez az egyházközségben gyorsan ismertté vált. Az összeütközés nem maradt sem a lelkészlak, sem az iskola falain belül. Nem tűnik túlzásnak azt állítani, hogy kihatott az ilyen viszony az iskola életére is. Ezt példázza az aszódi eset 1662 táján. Az iskolában Vulpius Mátyás tanított. Latinos neve arra enged következtetni, hogy lelkészi képesítéssel rendelkező, humán műveltségű személy lehetett. A kor szokása szerint választott magának latin nevet vezetéknévként. (Lehet, hogy koráb19