Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola
Az aszódi evangélikus latin iskola belső elrendezése 1836 után zelítően 60-as diáklétszámot csak két teremben lehetett elhelyezni. Egyébként a visszaemlékezők is két használatban lévő teremről beszélnek. Korén István tanárságának idején virágzó latin iskola épületét egészen bizonyosan rendszeresen tatarozták, felújították, hiszen Aszód városnak már ekkor is büszkesége volt a középfokú tanoda. Az önkényuralom alatt az egész magyar közélet válságos időket élt át. Az aszódi evangélikus középiskola is történetének legnehezebb szakaszát élte ekkor, amelyről más helyen részletes ismertetést adunk. Az épületben semmi változás nem történt ezekben az években, annál kevésbé sem, mivel a helyi evangélikus egyház első számú embere (Mikulás Dániel Edvard) az iskola megszüntetésére, felszámolására törekedett. Ahogyan lazult az országon az abszolutizmus vasbilincse, úgy indult meg az aszódi egyházon belül is a változás és ismét a régi szellemben, az egyházi épületekre is egyre több gondot fordított a közösség, 1863-ban a lelkészlakot, majd 1868-ban a kisiskolát korszerűsítették. Ezután került sor az algimnázium építésére-bővítésére, mert ekkorra már a 4 osztályos tanintézet kinőtte a XVIII. századi földszintes, zsúpfedeles iskolaépületet. Először 1869-ben vetődött fel ez a téma, amikor is a lelkész bejelentette, hogy sikerült jelentősebb pénzt összegyűjteni erre a célra. A közgyűlési vita után aztán az alábbiakban állapodtak meg: „... a mostani épület egy emeletesre építtessék, az emeleten lennének a tanhelyiségek, a földszint pedig a négy tanár számára átalakítandó lakosztályokra". Abban is megállapodtak, hogy mivel az iskolát Aszód építi, így övé is lesz az. 74 Az egyházi és a gimnáziumi irattár dokumentumait a régebbi korok irodalomtörténészei nem tanulmányozták át, ezért az 1871/72-es iskolaépítést tévesen rögzítették munkáikban, és ez élt sokáig a köztudatban. Még e sorok írója is olyan tájékoztatást kapott az építkezésnél résztvevő ácsmester leszármazóitól, hogy a régi földszintes épületet földig rombolták, és helyébe egy új, emeletes iskolát (a ma is létezőt!) építettek. Ez téves adatnak bizonyult. Az 1871/72-es építkezésről részletes tájékoztatást először Detre János nyújtott, aki az egyházi számadásokból hámozta ki a valóságot. Az egyházon belül az építkezésnek voltak támogatói és ellenzői is szép számmal. 75 Az utóbbiak attól féltek, hogy esperességi támogatás, az egyházmegyei gyűjtés nem lesz elegendő, és akkor a terhek csak az ő vállaikra nehezednek. Jó okuk volt félni, hiszen az addig igen nagyvonalú patrónus, báró Podmaniczky Ármin éppen ekkor ment tönkre, és az ígért 20 000 db téglából így nem lett semmi, továbbá a rákoskeresztúri báró Podmaniczky János is csak ígérte a támogatást, 178
