Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Lukács Katalin: Ékszeresládika a tápiószelei Blaskovich Múzeum gyűjteményéből

Kinek a szíve lehetett ebben az ereklyetartóban? Az ereklyetartó fedelén, zománcozott karoslócán egy előkelő fiatal hölgy ül egy dogé föveges aggastyánnal (nagyszakállú). A fiatal hölgy kilétére az ereklyetartó bőrtokján olvasható Johanna" név és az ereklyetartó platareszk stílusa vetnek világot. A gót stílusú ereklyetartó reneszánsz díszekkel ugyanis spanyol eredetre vall. Spanyolországban pedig a dogéval tárgyaló Johanna csak V. Károly spanyol királynak korán özvegységre jutott Johanna lánya lehet, kinek, mint az atyja által kinevezett régensnek, gyakran kellett a genovai dogéval, a hercegi rangra emelt Dória Andrással tárgyalnia. Dória 1560-ban, 94 éves korában halt meg, amikor Johanna, János portugál hercegnek 30 év körüli, viruló, szép özvegye volt. A természet rendje szerint tehát, Dőriának lehetett előbb szüksége a díszes ereklyetartóra. Az ereklyetartó szobrocskáiban azonban sehol sem lehet vonatkozást találni Dória dicső tengerész és hadvezéri múltjára. Amit viszont érthetővé tesz az, hogy a Dória által nagy hálára kötelezett V. Károly spanyol király már 1558-ban, tehát Dória előtt két évvel meghalt. De akkor ki rendelhette ezt az ereklyetartót? Ki adhatott az ereklyetartót készítő ötvösnek olyan utasításokat, hogy Johannát, kezében nagy virágcsokorral, Dória mellett ábrázolja? Dória elé pedig, hűsége jelképéül, nagy kutyát ültessen? A kortársai által „jámbor"-nak nevezett Johanna aligha. Kézenfekvőbbnek látszik az a feltevés, hogy az ereklyetartót a Johanna iránt talán gyöngéd érzelemmel is viseltető aggastyán Dória, hódolatának és hűségének utolsó jeléül, ő maga csináltatta (64 ezer arany évi jövedelméből ezt könnyen megtehette), környezetének pedig meghagyta, hogy halála után szívét ebben az ereklyetartóban küldjék el Johannának. Kíséreljük meg ennek az ereklyetartónak útját képzeletben követni. A női léleknek nem kell különösebb ismerete ahhoz, hogy az eltemetett aggastyán szívének a díszes ereklyetartóból való kivételét és rövid úton való kegyeletes eltemetését biztosra vehessük és természetesnek találjuk. Aminthogy természetesnek kell találnunk azt is, hogy a szép és érdekes ötvösművet tulajdonosnője bársony béléssel ellátva ékszerek elhelyezésére használta. De éppen ilyen biztosra lehet vennünk azt is, hogy Johanna Mária nővérének I. Miksa magyar királytól 1552-ben született Rudolf fia, mikor serdülő korában a spanyol udvarban nevelődött, a díszes ékszerládika iránt feltűnően érdeklődött. Érdeklődésének lehetett következménye, hogy később, midőn I. Rudolf magyar királynak a műkincsek iránti beteges vonzalma már köztudomásúvá lett, az ékszerládikát Johanna, vagy II. Fülöp spanyol király valami alkalomból Rudolfnak ajándékozta. Azt, hogy a jókarban lévő ékszerládika hogyan válhatott „tokban romladozott ládácskává", normális tulajdonosnál nehéz volna elképzelni, de Rudolfnál, ha Johanna nem árulta el neki a ládika eredeti rendeltetését, ez sem lehetetlen. Rudolf ugyanis minden rejtélynek, titokzatosságnak hóbortos kutatója volt. Az pedig könnyen szeget üthetett a fejében, hogy ennek az aránylag nagy ékszerládikának miért van olyan kicsiny ékszertartó ürege? Vajon nincs ebben a ládikában vaSarokmotívum a lábak feletti részen lami elrejtve? Rendelkezésre álló alchimistá498