Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Jakus Lajos: A töröktől megszabadított Vác 1596–1622

DlETA VÉGZÉSE POZSONYBAN A fél ország keresett ügyvédje, két vármegye szolgabírája, Pilis megye dikátora a 17. század első felében Budai Bornemisza Bolgár Pál. I6l4-ig Szécsényben lakik, Vácon él nővére. Őt látogat­ták meg betegágyánál 1Ó14. farsangján, feleségével és Egry Andrásnak későbbi anyósával együtt. 191 Azóta rokonságba kerültek, Egry András elvette Almásy Mihály gyarmati szolgabíró és gyalogvaj­da lányát, testvére István pedig Budai Bornemisza feleségének húgát. 192 A rokoni kapcsolat össze­tartozást jelentett a három család között. A váci látogatást követő évben Almásy Mihály, esküdt társával a váci palánk épülése felől vizsgálatot tartott. Almásy és Beniczky között ekkor támadha­tott összetűzés, amikor a főkapitány fegyvert rántott a nádor által kiküldött biztosra. Ezt követte egy év múlva Beniczky és Budai Bornemisza pörös ügye. A vármegye őt küldte ki Széczhy György, Sződ földesura panaszára. Egyik jobbágya, Takács Jakab I6l0-ben még Ztrucz Ferenc rádi birtokperében tanúként szerepel Sződről, sőt 1615-ben is, amikor Almásy a várvizs­gálatot tartotta. Takács Jakab is bizonyítja, hogy a palánk nagyobb volt a török idején. Következő évben Beniczky Sződről Takácsot Széczhy György keze alól Rákosra telepítette. Beniczky a port elveszti, kénytelen a szökött jobbágyot visszaadni tulajdonosának Sződre. 193 Koháry Péter már Vácra kerülése után figyelmeztette Beniczkyt, a mustra előtt őfelsége regist­romába szolgáját be ne Írassa, „mert látta kegyelmed, mennyi sok rágalmazója vagyon kegyel­mednek és gonosz akarója, ebbeol is valami más gonosz magyarázatot ki ne hozzanak." Beniczky ellen, amikor l6l6. év végén jótevője Thurzó nádor meghal, a vádaskodás újból fel­lángol. Hosszú levelekben nem győzi a Kamarának visszautasítani a panaszokat. Pethe László elnököt kéri l6l7-ben: „látja Isten, senkinek nem igyekszem vétenem, seot inkább szolgálnom és kedveskednem. Igyekezem, de nem tudom, micsoda gonosz embertől vagyon ez a mód nél­kül való vádaskodás." w A várépítésnél jobbágyok közmunkára kényszerítése miatt korholják. Kedvét is szegi az a szél­malomharc, amit a vár renoválása érdekében tesz. Egy fillért sem kap fenntartására, a vármegye csak megszavazza a közmunkát, de ugyanakkor a földesurak tiltakoznak jobbágyaik foglalkoz­tatása ellen, amiben Almásy Pál püspök élenjár. Katonái fizetése is elmarad. II. Ferdinánd^ koro­názása I6I8. július 1-én Pozsonyban fényes pompával megtörtént a Ferencesek templomában. Ebből az alkalomból - mint II. Mátyás ló08-ban - a török elleni harcokban kitűntek közül 28-at aranysarkantyús lovaggá ütött, közöttük Beniczky Ferencet és Koháry Pétert. A koronázás után összeült országgyűlés már hét hete tanácskozik. A megyék által benyújtott panaszokkal foglalkozik, számonkéri az 1608. országgyűlés határozatát, amiért nem foganatosí­tották: várak kapitánya csak magyar származású lehet. Komáromban a német Rafensperger, Ta­tán Pöttinger Farkas a kapitány. Ellenük különben is felsorolják panaszukat, miként akadályoz­zák a megyei tisztviselőket hivatalos munkájukban, hogyan bántják őket. Pöttingernek korábbi vicekapitányi működését Pozsár bagotai földesúrral szembeni hatalmaskodását tanúkkal igazol­ják s leváltását követelik. Hasonló vádakkal illeti Pest-Pilis-Solt vármegye kiküldöttje, a 7 hete Pozsonyban tartózkodó Budai Bornemisza Pál szolgabíró Beniczky Ferenc váci főkapitányt, s azt jegyzőkönyvbe foglaltatja.: „Az ország lakosainak számos olyan szenvedés jutott tudomására, mint azon vétkek, elnyomások és jogtalanságok Ö felsége váci kapitánya: Beniczky Ferenc ré­széről Pest Pilis Solt és Nógrád vármegyék nagy részének lakói ellen Ő felsége tekintélyének le­becsülésével, az országos törvények megszegésével, nemcsak a szegény nép állandó elnyomá­sával, hanem a vármegyei szolgabírák - kik hivatalból utasításaik szerint nála eljártak - gyalázatá­val, szidalmazásával, elhíresítésével követett el. Fegyverre is hívott, mint ahogy az Almásy Mihállyal tette: Amiért a Karok és Rendek kérik, hogy Őfelsége kegyeskedjék a nevezett Beniczky Feren­cet keményen megbüntetni, merészségét megtorolni és hivatalából elmozdítani, helyében más alkalmas magyar embert állítani. Egyébiránt kijelentik, hogy amíg ezen kapitány hivatalában lesz, az említett váci végvárnak erődítési munkákat teljesíteni semmit nem fognak, mivel a szolgabírá­38

Next

/
Oldalképek
Tartalom