Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Kocsis Gyula: Abony gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténete a török kiűzésétől a jobbágyfelszabadításig
gáti sarkában pedig a legelők helyezkedtek el. (lásd az 5. sz. rajzot 52 ) Az urbárium szerint a kaszáló nem volt túl jó minőségű, mivel a rétek igen kemény gyepesek voltak, és az első kaszálás után többnyire elszáradt a fű. Ezért is nem tartották tilalomban, ami azt jelenti, hogy kaszálás és a széna behordása után az állatállomány legeltetésére használták. A legelőterület bővülését jelentette továbbá az is, hogy az ugarnyomás területét is legeltették addig, míg a következő évi ugarszántás ideje el nem következett. Az aratás utáni tarló szintén legelőként szolgált. Ez a munkák sorrendjét szigorúan megszabó rendszer egészen az 1846. évi tagosításig létezett. A XVIII. század végén, XIX. század elején azonban már jelentkeztek a hátrányai is, ezért működését némileg módosították. 1807-től kezdve ugyanis az ugarföldek nyolcad részét kukorica- és dinnyeföldnek bérbeadták. Az ugarföldek bérleti díjából befolyt hasznot a közbirtokosság az uradalmi közös épületek javítására fordította. Az uradalmi tiszti ülés annyira hasznosnak és fontosnak ítélte ezt a dolgot, hogy a földesurakat 200 forint, a jobbágyokat 40 forint büntetés terhe mellett kötelezte arra, hogy ugarföldjeiket kukoricavetés számára rendelkezésre bocsájtsák. A bérleti díjból befolyt hasznon kívül az volt a céljuk, hogy a munkaerőt helyben tartsák, mert az itteni szegény jobbágyok és taksások „ha helyben nem kapnak, kénytelenek kukoricaföldért más határra menni". Az emberbaráti jóindulat mezébe burkolt gazdasági érdeket leleplezi SzilyJánosné gazdaságának leltára, amelyből kiderül, hogy az aratáson kívül „ minden egyéb mezei munkát a jobbágyok, zsellérek, conventionatus cselédek és a kukorica földekért jövő munkások" végeztek. A jobbágyok azonban nemcsak az uradalom számára engedtek ugarföldjeikben kukoricavetést, hanem az uradalom engedélye nélkül a maguk számára is törtek fel. Sőt, amit az uradalom igen rossz néven vett és keményen büntetett, a saját kaszálójukat is felszántogatták és kukoricával ültették be. 53 Az úrbérrendezés idején még azt írták a jobbágyok, hogy mindenféle jószágaik az abonyi határban legelnek, de a XIX. század elején már az ókécskei határból is béreltek legelőt a heverőmarháik számára. 1804-ben a Csúzy linea részét árendáló Szakáll György és Jakab urak még a bérelt legelőről is kiszorították a város lakosait, ami ellen azok az uradalom tiszti székéhez fellebbeztek. A tiszti szék ebben az esetben a város javára döntött, így még a későbbi esztendőkben is háromévenként újították a legelőbérleteket. Az 1821-ben megújított urbáriumi egyezség szerint az abonyi legelőt a jobbágyság és az uradalom vonómarhái és a fejőstehenek járhatták, minden egyéb marhát és a birkákat is kitiltották. Kaszálás után a jobbágyság vonómarháinak (feltehetőleg a hámos lovakat értik ez alatt) a kaszálóból időről-időre friss mezőt adtak, a szántómarháknak (igásökrök) pedig az ugarban jelöltek ki egy darab legelőmezőt. Az 1820-as évek végén a szelei határ felől (a mai Újszilvás) terjedő futóhomok az abonyi legelő egy részét elborította. A homok terjedésének meggátolására 34 holdat erdővel ültettek be. A facsemetéket az uradalom, a munkál a jobbágyok biztosították, az erdő kivágásából származó hasznot pedig két felé szándékoztak osztani. и A dús legelők szükségesek voltak a jószágállomány kellő erőben tartásához, amely nélkül a szántóföldeket sem lehetett rendesen megművelni. 1843-ban 26 abonyi jobbágyról kiderült, hogy földjét nem maga műveli, hanem bérbeadja. A kérdőre vonás során szinte kivétel nélkül azt állították, hogy lovaikat ellopták, vagy elpusztultak, így nem tudták földjeiket művelni, ezért kényszerültek bérbeadni. A takarmány és a legeltetés biztosítása érdekében döntöttek úgy az 1846. évi tagosításkor, hogy a szántók egész mennyiségét és a kaszálókból egy részt számítják az egy tagban kiadott tanyatelekhez, míg a kaszálók másik részét lóherés földnek külön darabban meghagyták. A telkes jobbágyság legelőilletményét is egy darabban mérték ki, amely továbbra is közlegelőként szolgált. 1846-ban tehát részleges tagosítást végeztek. A jobbágytelek után járó határbeli földjeiket a jobbágyok három darabban kapták meg. Az egésztelkes jobbágy tanyaföldje 24 kh-at, lóherése 1,5 kh-at tett ki, valamint 200 négyszögöl nagyságú kenderföldje is volt.^ A tagosítással lehetővé vált a jobbágyság számára a korábbi nyomásrendszerben létezett művelési kényszer és a földesúri szabályozás nélküli gazdálkodási rend kialakítása, amely első lépés volt a mezőgazdaság kapitalista átlakításának útján. 416
