Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Kocsis Gyula: Abony gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténete a török kiűzésétől a jobbágyfelszabadításig
Kocsis Gyula: (ELTE, Tárgyi Néprajz Tanszék) ABONY GAZDASÁG- TÁRSADALOM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁSIG I. BÉCS OSTROMÁTÓL Л SZATMÁRI BÉKÉIG 1683 nyarán és őszén IV. Mehmed szultán nagyvezére, Kara Musztafa sikertelenül ostromolta meg Bécset. /. Lipót császár és a vele szövetséges Sobieski János lengyel király csapatai a Bécs alól visszavonuló török seregekre súlyos vereséget mértek Párkánynál, majd október 27-én egy heti ostrom után visszafoglalták a töröktől Esztergomot. Ezt követően a hadak téli pihenőre vonultak, szétoszlottak, de 1684 kora tavaszán az időközben megalakult Szent Szövetség csapatai folytatták a hadmozdulatokat és március végére a törökkel szövetséges Thököly Imre felsőmagyarországi fejedelem hadait kiszorították Sáros megyéből. A Thököly kurucai mellett harcoló tatár segédcsapatok elvonultak a hódoltságba az Alföldre. 1684 nyarának közepére a keresztény csapatok visszafoglalták Visegrádot, Vácot, Pestet és körülzárták Budát. A keresztény kortársakban feltámadt a remény, hogy majd másfél évszázad után sikerül visszafoglalni Magyarország egykori fővárosát Budát és folytatni a török kiszorítását az ország területéről. Kortársaik ezen reményében az abonyi jobbágyok feltehetőleg már nem osztozhattak, igaz Buda felszabadítása is még két évig késett. A török hódoltság másfélszáz évének sok megpróbáltatása után a török alóli felszabadulás is újabb, már alig viselhető terhekkel, veszedelemmel, pusztulással köszöntött 1684 és 1685 nyarán sok Pest-Pilis-Solt megyei településre, köztük Abonyra is. Borbély Pál és Varga Gergely volt abonyi jobbágyok 1688 nyarán azt írták ezekről az évekről, hogy „akkori időben elhattuk volt pusztán lakó helyünket Abant, és azon folyó esztendőben Tószögön társainkat az török tatár le vagdalta és némellyeknek gyermekeiket rabságra vitte, marháinkat minden javainkkal együtt el praedálta."' A két ember Nagykörösről intézte levelét a vármegyéhez, tehát ott sikerült menedéket lelniük a pusztulás idején. 2 A következő 15 esztendőben a vármegyei összeírásokban nem találkozunk A bony nevével. A XVIII. század első évében, 1700-ban bukkant fel ismét a község az adókivetési lajstromokban. 1 Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben az évben éledt újjá. Az első újratelepülőknek néhány évvel hamarabb kellett érkezniük, és a népesség visszaköltözése 1699-ben, galántai Balogh István földesúr fellépésére kapott határozott lendületet. Egy határper kapcsán tett tanúvallomás is megerősíti, hogy 1699-ben szállták meg Abonyt. Szálai MihálylO éves zentai lakos 1758-ban azt vallotta, hogy a megszálláskor ment Abonyba lakni, ahol 47 évig lakott, mielőtt 1746-ban Zentára költözött volna. További bizonyíték Abony XVU. század végi megtelepítésére a jánoshidai premontrei prépostsággal folytatott per. A szomszédos birtokos prépostság megpróbálta a pusztán álló község területét magának megszerezni, ezért az Ányos örökösöknek a királyhoz kellett fordulniuk birtokuk megvédése érdekében. Az Ányos örökösök jánoshidi préposttal folytatott pere 1698-ban királyi védlevéllel zárult le, édesanyjuk Ányos Éva jogán galántai Balogh István és testvérei János és Magdolna javára. A perrel kapcsolatos iratokban mindvégig „praedium"-nak, pusztának nevezték a községet. Igaz, hogy 1693-ban a kecskeméti convocatus bíróságban jelen voltak abonyi esküdtek is (Darin Miklós és Szíjjártó István) és 1696-ban a Tiszavárkony és Tószeg közötti határperben a 45 éves Borbély Pál abonyi lakosként tanúskodott, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ekkor már Abonyban laktak. 4 Inkább arra kell 395