Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Schleininger Tamás: A Szentendrei Kaszinó története a korabeli sajtó tükrében

étnek. Csak mi, a tulajdonképpeni vezető szerepre hivatott intelligens osztály vagyunk ember embernek farkasa. Tegyük hát félre egyszer már minden megrontó közönyünket s tömörüljünk, egyesüljünk egy nemes cél, az intelligens osztály szupremáciájának fenntartása érdekében." A Társasegyletet megalapították, az alapszabályt kidolgozták, majd jóváhagyás végett elküldték a belügyminiszterhez. Ugyanezen év május 10-én a következőket írja erről a fent idézett újság: „A szentendrei kaszinó alapszabályait a belügyminisztérium némi módosítás végett visszaküldte. A módosításokra vonatkozólag a kaszinó tagjai f. hó 7-én dr. Antony Béla elnöklete alatt közgyűlést tartottak, melyen a módosításokat eszközölték, elfogadták, s az alapszabályoknak újból való felterjesztését elhatározták. Addig is, míg az alapszabályok visszaérkeznek, a tagok a nyári időszak alatt naponta (!) összejöveteleket tartanak a Crnagorac vendéglő kerthelységében." V. FEJEZET A KASZINÓ AZ I. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN Azt hihetnénk, hogy a háború bénítólag hatott a szentendrei egyesületek, egyletek működésére. (Olvashatunk olyan egyletről, amely a háborús állapotokra hivatkozva függesztette fel tevékenységét). Nos, nem így történt! Az Egyesületek nyilvántartása szerint a városban 21 egyesület, egylet, kör, klub működött. Utolsó bejegyzésként a Szentendrei Kaszinó szerepel 1914-es belügyminiszteri és alispáni iktatószámokkal. (Ez természetesen a másodszori engedélyezést jelenti, hisz az első 1896-ból való). Mindenesetre azt tudjuk, hogy a Kaszinó 1915-ben is működött, hisz a helyi sajtó hírt ad erről. Ugyancsak a Szent-Endre és Vidékében, a lap 1915. január 17-i számában olvashatunk egy hosszabb - aláírás nélküli - eszmefuttatást a Kaszinó ügyében. (Úgy tűnik, hogy a téma stilisztikai, retorikai gyakorlatként szerepelt az akkori újságírásban...). „A Kaszinóról. Környékünk intelligenciája, mindenkor békességben s szeretetben élve egymással, bizonyára mosolyogni fog, ha a szentendrei úri társadalom újból való tömörítéséről hall. Annyi kísérlet történt az utóbbi évek alatt, s annyi kudarc ért bennünket, hogy mindenki joggal mosolyoghat vergődésünkön, annál is inkább, mert mint a béna ember a harcképtelenséget, minden törekvésünk magán viseli a halálos ítéletet, a szeretet s az őszinteség hiányát. E soroknak az ismeretlenség homályába burkolt írója más vidékről való ember. Nem tekinthetik tehát szavait hazabeszélésnek, ha azt állítja, hogy szentendrei társadalmunk bővelkedik oly férfiakban, kik nemcsak egy 6000 lakosú kisváros, hanem tehetségüknél, tisztességüknél, önzetlenségüknél fogva vezérei, követésre méltó példái lehetnének messze vidék társadalmi életének, - ha magukba nem szívnák a város levegőjéből azt a súlyos, s minden becsületes törekvést megölő kórt, mely elfödi előlünk az erényt, az értéket, s csak a gyengeséget, negatívumot engedi megismerni embertársainkban. Nálunk férfi a férfit nem erényei, hanem ellenkezőleg hibái után ítéli meg. A tiszteletet, becsülést mit hosszú évek keserves küzdelme árán szereztél magadnak, egy pillanat alatt elpusztítja, sárba rántja emberi hibádnak legkisebbje. Itt nem a jót, nem az őszinteséget, nem a becsületességet keressük embertársainkban, hanem a hibát, a bűnt, a gyengeséget, mely kincset ér nekünk, ha másban találjuk. Mi nem jó, jobb s legjobb barátokkal, hanem önző, ravasz és komisz emberekkel vagyunk körülvéve. Legalábbis így ítélünk egymás felől, állván mindenikünk az erkölcsi piedesztálok legmagasabbikán. S ez a mi legfőbb hibánk, mely megölője, gyilkosa minden jónak, kellemesnek, szépnek. Nem az emberek rosszak, azok nálunk is mint mindenütt jó tulajdonságokkal, hibákkal vegyesek, hanem a véleményük rossz egymásról. 3 73