Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Schleininger Tamás: A Szentendrei Kaszinó története a korabeli sajtó tükrében

Az általános hatásvonalak felvillantása után, vázoljuk fel a vizsgálandó történelmi szakaszokat! „Az 1848-as forradalom és az azt követő polgári átalakulás nyomot hagyott Szentendre fejlődésében is. A kiköltöző szerbek helyére németek és magyarok jöttek, a település arculata azonban nem változott meg. A szerbek kivándorlása ellenére Szentendre maradt a görögkeleti vallás magyarországi központja. A sűrűn beépült utcák, rendezetlen telkek megőrizték az ősi szerb építkezési módokat. A 19. század második felében is csak a főutca volt széles, a többi utcát zegzugosán alakították ki. Ekkor a házak már kőből és téglából épültek, és a tanács arra törekedett, hogy bizonyos rendet teremtsen."

1 Közvetlenül a forradalom utáni években, általános gazdasági fellendülés volt észlelhető az egész országban, ami hatással volt Szentendre lakosságának számszerű alakulására is. „Fényes Elek 1850ben 3ó00-ra tette a város lakóinak számát, ami 1857-ig 4261-re növekedett, 1870-ben pedig 4683 fő volt a lakosok száma."

2 A gazdálkodás alapját ebben az időszakban is a mezőgazdaság jelentette. A Duna környékén elhelyezkedő szántóföldek (és rétek) megművelése mellett, a kötött talaj inkább a szőlőtermesztésnek kedvezett. „Szentendrét a fővárosból a Dunán, hajón lehetett megközelíteni. Az 1870-es években Pestre napi hajójárat volt, Óbudáig pedig társaskocsi közlekedett. A pestiek szívesen kijártak a szépfekvésű városba, és a 19- század második felében elvétve kisebb házakat is vásároltak nyaraló céljaira."'* Az 1870-es években bekövetkezett általános gazdasági pangás Szentendrén is éreztette hatását. Az 1873-as recesszió következményeként, az alig beindult gyárak nagy része befejezte működését a városban. („1875-ben már csak a kőbánya, 7 pataki malom és fűrésztelep, valamint 3 téglaégető volt üzemben.")

4 A Szentendrén egykor híres céhes ipar ebben az időszakban már csak vegetált, majd a törvény általi megszűntetésük után (1872. 8. te.) nem alakultak, nem fejlődtek ki ipartársulatok. A felsoroltak egyenes folyománya volt az elszegényedés és a szegényebb rétegek elvándorlása Szentendréről. Csökkent tehát a lakosság száma, és nemzetiségi összetétele is változott. Az elszegényedő és ezért elköltöző szerbek helyét a németek veszik át, azok száma növekszik. „1881ben a 4229 fős lakosság nyelvi-nemzetiségi és vallási megoszlás szempontjából már tarka képet mutatott. A vallási elkülönülés már igen messzire került az anyanyelvitől, legfeljebb a szerbek esetében volt átfedés."

5 A város nemzetiségi palettáján mennyiségileg a német anyanyelvűek kerültek az élre. Őket követték a szlovákok, magyarok és a szerbek. (A kép teljessé tételéért említjük meg, hogy „összesen 36 bolt volt a városban, fűszerkereskedők, szatócsok, lisztkereskedők, szövet- és kelmekereskedők, borkereskedők nyitottak üzleteket. A heti vásárokat hétfőn és csütörtökön tartották, ezeket gyakran felkeresték a pomázi és szigetmonostori lakosok is. Vasárnap is volt piac, ahol a lakosság élelmét szerezte be. Az aratást követő vasárnapokon sertésvásárokat tartottak. Évente háromszor volt országos vásár: máj. 5-, aug. 1., okt. 20-án.")

6 Noha a Nádas tó környékének lecsapolásával a város 300 hold jól megművelhető szántóföldhöz jutott, és a Duna partjait is megerősítették - igaz, nem kellő mértékben -, a város fő bevételi forrása mégis a szőlőművelés maradt. A szőlőföldek birtokosai alapvető bevételi forráshoz, vagyonhoz jutottak, a szőlőmunkások pedig megélhetésüket biztosították a gyümölcs megmunkálásából. Érthető tehát, hogy az 1880-as években pusztító filoxéria-járvány katasztrofális hatással volt Szentendre gazdasági életére. A szőlőtelepítvények kipusztulása elvben azt is jelentette, hogy felszabadult egy tetemes terület, ami a mezőgazdaság egyéb ágazatainak kedvezett. Elkezdődött és gyors ütemben folyt a domboldalak betelepítése gyümölcsfákkal. És noha a „profilváltás megtörtént, Szentendre gazdasága, fénye soha nem tündökölt úgy, mint a „szőlő-korszak idején. 349