Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Máté Bertalan: A legelőelkülönítés, tagosítás és a földesúri szolgáltatások néhány kérdése a községi úrbéri peranyag alapján (Gomba, Monor, Pilis)
dolgokat is érintenek, továbbá többször az egyes szókapcsolatok, kifejezések „élességét" igyekeznek tompítani. A továbbiakban a fenti iratokat, azok pontjait, a bizonyos és viszonylagosan meghatározott keletkezési időpontok figyelembe vételével, párhuzamosan próbálom meg összehasonlítani és az eltéréseket kimutatni. A vita tárgyát nem képező részeket azonban csak egyszer említem, de kitérek azokra a részletekre, amelyek az „A" és a „B" változatok közül csak az egyikben szerepelnek. Annak ellenére, hogy az „Észrevételek" az egyezség „A" tervezetének bevezetőjében használt „örökös" jelzőt kifogásolta és helyette „az egész szerződés pontjaira nézve" az „...addig még a Törvény a' szerződési pontokra más jobbat nem rendelend" bizakodó hangú kitételt javasolta, a „B" variáns ezt figyelmen kívül hagyta és változatlanul az „örökös" megjelölést tartalmazta. Mindhárom dokumentum belenyugodva a felsőbb helyeken egyhangúlag kinyilvánított határozatba, elfogadta azt, hogy Monoron egy egész jobbágytelek külsősége 26 hold szántóból, 12 hold legelőből és 12 kaszás rétből áll. A belső telkekben kimutatható felesleg, amely szorosan összefüggött a korábban lezajlott rendezéssel, a külső réti járandóságból került levonásra, ha pedig abban hiány mutatkozott, pótlásra. A szántók és a legelők 1200, a rétek 1100 négyszögöles holdakban számítódnak és az esetleg felmerülő rétbeli hiány szántóban egészítődik ki. A szerződés mindkét formája egyértelműen az egy tagban történő kimérés mellett foglalt állást, azzal, hogy a felek a rendező per további folytatásáról végleg lemondanak, hogy „...magukéhoz kívánatunk szerint mihamarább juthassunk, s' azt czélszerűen használhassuk." A „B" változat annyi módosítást tartalmazott e pontra nézve, hogy a „kívánatunk" határozottságot tükröző élét enyhítendő, azt törli és helyette az „óhajtásunk" kifejezést használja. Lapjegyzetként ugyan, de mindkét változat megfogalmazta, hogy a szántókat úgy kell kimérni, hogy a „dűlő és rendes utakat kívántató" és haszontalan mennyiséget azokból kihagyják. A tervezetek egyetértően tartalmazták, hogy ne csak a 127 1-4 úrbéri illetőséget, hanem „a Helység 2 közös, a katholicus Templom 1-2 szabad; a' Plebanus 1 szabad; a' Kántor 1-2 szabad, ' Harangozó 1-4 szabad..." telkét is mérjék ki. mégpedig úgy, hogy egymás mellett feküdjenek, közel a helységhez. A fentiekben már szó volt a belsőségben tapasztalható és - a belső telekrendezés időszakát (18131820) kivéve - taksafizetésre kötelezett, illetőségen felül bírt ingatlanokról. Mivel ezeket a külsőségek kimérésekor azokból leszámolják, értelemszerűen mentesülnek a taksák fizetése alól. Ezt mindkét egyezség-tervezet szükségesnek tartja leszögezni, mind a jobbágyokra, mind a zsellérekre vonatkozóan. 71 A korábbi és későbbi megfogalmazású irat eredeti szövege a zsellérek számának megállapításakor téved. Erre az „Észrevételek" hívja fel a figyelmet és ennek nyomán a „B" tervezet lapszéli jegyzetben már a helyes számadatot közli. Ugyanis az 1770-es Urbárium 72 37 házas zsellért mutatott ki, de számuk 1843-ra 402-vel növekedett és így összesen 439-en és nem - mint az egyezségváltozatok írják 438-an vannak. Ennél, a nyilvánvalóan összeadási hibából eredeztethető tévedésnél, jóval fontosabb a zsellérek jogállására vonatkozó, az iratokban rögzített eltérő megállapítás. A tervezetek (igaz, a későbbi keletkezésű már széljegyzetben helyesbítve) az urbárium behozatalakor összeírt 37 zsellért „úrbéri"-nek mondja, míg azokat, akik ezt a számot összesen 402-vel gyarapították, „majorságbeli"-nek minősíti. Ez ellen igen élénken - és eredményesen - tiltakozott az „Észrevételek", követelve, hogy „...a 402 házas Zsellérek neveitől, ha netán jövendőre vesze198
