Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Jakus Lajos: A töröktől megszabadított Vác 1596–1622

A bécsi békét június 23-án Rudolf és Bocskai között megkötötték, ennek értelmében Vácot a királynak kellett visszabocsátania. A jelek szerint Verebélyi helyére az új főkapitány Dóczy Ist­ván ekkor került, б pedig megmaradt vicekapitánynak. KORONA ÉS KAFIÁN Késő őszi napon, november 9-én Bocskai fejedelem megérkezik seregével Kassáról Vácra. Kíséretében Bocatius János főbíró, Kassa város követe, aki naplójában így emlékezik meg róla: „Vác város romjaihoz közelgünk. Van ott egy vár, vagy várforma. Annyi tanú állítása szerint egy­kor nevezetes város volt, gazdag harmincad volt benne és gazdag emberek látogatták. Most szö­kevény, gyülvész parasztok laknak gunyhókban, sanyarú életet élve, mívelik a szomszédos föl­deket." w Bocatius a háborúktól megkímélt Kassáról érkezett, neki szembetűnőbb a nagy különbség. Az addig, egy-két esztendeje visszatért lakosság valóban nyomorúságos körülmények között élt. A város is a török kivonulása után félig romokban, Bocatius azonban sötétebb képet fest a való­ságnál. Ebben az esztendőben a város új, Szent Mihályos pecsétnyomót készíttetett. 40 Főbírája senatoraival intézi ügyes-bajos dolgaikat. Két esztendeje hozták református prédikátorukat, Fok­tőin Jánost Makádról. A város és egyház vezetői egyek. Együtt köszöntik városukban hitfelüket, Bocskai fejedelmet. Megígéri nekik, hogy visszatértében Rákosról, ahova a nagyvezér a szultán ajándékával várja, a város és hitfelei érdekében tenni kíván. Másnap kíséretével továbbtart Pest felé. Hadainak fővezére, Homonnai Dm­geth Bálint ezen a napon indult hadastul Újvárból s naplójába aggódva írja, hogy Bocskai, tanácsa nélkül Lalla Mohamed nagyvezér hívására érkezett s találkozni akar vele. „Nekünk semmi okunk, hogy a pogány törökök közé keveredjen, s úgy járjon, mint János király s elődünk Török Bálint." /n Homonnai másnap folytatja útját Ké­méndről Marosra, ott vár Bocskai újabb levelére, mely estére megérkezett, benne megparancsolta, hogy menten menjen ha­dastól a Rákos mezőre. „Azonnal útnak in­dult, nem gondolt a nagy sötétséggel, a sereg lámpásokat hordoztatva, kalauzok­kal éjfél tájban Vác mellett elhaladt." Ké­sőbb letértek az útról mezőre, hajnal felé megszálltak. Folytatva útjokat, virradatra Rákos mezejére értek, Bocskai gyalog- és lovastáborához. Ott köszönti a fejedelmet. Bocskai meghagyja neki, hogy Budához félmérföldnyire foglaljon állást seregével, míg ő a töröknél tartózkodik. Ha baja tör­ténne, soha a töröknek ne higyjenek. Bocskai ezután megindul fogadására, me­lyet részletesen megörökített Bocatius. A nagyvezér megajándékozta Bocskait és Bocskai István Erdély fejedelme/1536-1606/ 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom