Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Novák László: A Duna-Tisza köze északnyugati vidékének településnéprajzi viszonyai a 18–19. században

Soroksár telepített helységben szabályos rendben egy és két telkes jobbágyokat találunk. Negyven egész és hatvan félhelyes jobbágy volt az úrbéri tabella bizonysága szerint. A mezővárost II. osztályba sorolták, s ennek megfelelően 2 pozsonyi mérő (1 hold) belső fundus, 26 hold szántóföld és 12 kaszás (hold) rét illette meg a jobbágyot. A belső fundus és a kaszáló terület nagysága eltért az előírt mennyiségtől, viszont a szántó egységesen 26 hold maradt. A házas zsellérek száma 263- A házastelek 1-2 pozsonyi mérő (0,5-1 hold) között ingadozott. Az úrbéri tabella a zsellérség két csoportját különbözteti meg, annak ellenére, hogy valamennyien a házas zsellér kategóriába tartoztak. Többségüket „házas lakosoknak" jelölték, míg 58 fő közülük „Grundberger" volt. Ennek a névnek a jelentése „hegyi földi" „felföldi", s minden bizonnyal arra vonatkozik, hogy ez a csoport a német föld valamelyik magas fekvésű tájáról vándorolt a Duna mellékére, Soroksárra.

54 A XIX. század első felében csupán kis mértékben emelkedett a jobbágyok száma: Az 1865-ben megkötött úrbéri egyezség szerint 126 jobbágy volt Soroksáron. Mivel a telkek száma nem emelkedett - maradt a 70 sessió -, azok differenciálódása következett be. Jóllehet akadt egy 2 telkes jobbágy, viszont az 1 telkesek száma 18-ra csökkent, míg a félhelyesek aránya megnőtt, 93 főre, s 14 negyed telkes jobbágy is kimutatásra került. Tehát Soroksáron a népesség növekedésnek megfelelően a negyed telkesek alkották a többséget, míg az egész helyesek száma lényegesen csökkent. Az 1770. évi urbáriumhoz képest lényegesen változott a zsellérség száma is. Az úrbéri egyezség már 473 zsellért vett tekintetbe 1865-ben, tehát 210 fővel emelkedett a zsellérek száma. Az 1866. április 21-én készített birtokösszeírás során az úrbéri egyezségben feltüntetett számnál kevesebb, csupán 380 zsellért rögzítettek a telekkönyvben.

55 HATÁRHASZNÁLAT A település szerkezetét alapvetően a gazdálkodás módja, a határhasználat és üzemszervezet határozza meg. A jobbágy földesurától törvényben előírt mennyiségű házastelket, fundust kapott. Ez egy magyar holdnyi terület volt. Ehhez a portához tartoztak a járulék (appertinenciális) földek, s alkották a telki állományt. Az egyes jobbágy gazdák meghatározott szántóföldi területet, s rétet kaptak, amelyek a határ megfelelő részeire estek. A jobbágyok, esetenként a zsellérek is, kender, káposztás földeket is kaptak. Ezen kertföldek a belső telek részét alkották rendszerint. A tárgyalt jobbágy helységek valamennyijében sajátos módon megosztódott funkció tekintetében a fundus. A lakóházas portától elkülönült a gazdasági udvar, ahol részben a jószágot tartották, s a rakományokat, valamint földjét művelték is, kertként használták a szabad teret. Tulajdonképpen a kiskun szabadalmas helység településrendszere hasonló struktúrát mutat. Itt nem a házas telken van a hangsúly, hanem a redempcionális summán, amelynek arányában kapott, ki-ki megfelelő forintértékű szántót, kaszálót, szőlőt, kertet, erdőt. Ezek a tartozékföldek nem „ház után" valók, mint a jobbágytelek esetében, s nem kellett úrbéri fizetniök birtoklásukért. LACHÁZA Mint részletesen szóltunk róla, Lacháza birtokstruktúráját döntően az 1745. évi redempció határozta meg. A megváltási összeg arányában kapott ki-ki szérűskertet a házastelke mellé a település belsőségén, valamint különböző művelésági földterületeket a határ különböző részén. Aki befizette a váltságösszeget, annak elismervényt adott a lacházi magisztrátus. Ilyen igazolást ismerünk 1753- október 12-ről: „Mi alább is meg írt Privilégiait Kis Kuun Laczházi fő Bíró, Esküttek, 's az Kősségh, adjuk tudtára mindenekk', a kik illik, Hogy Helységünk B. Lakossá Varga István maga Redemptionalis Summáját úgymint fnos Rhenenses nyolczvant, idest 80. minden hiba és 154