Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Novák László: A Duna-Tisza köze északnyugati vidékének településnéprajzi viszonyai a 18–19. században
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI VISZONYOK A társadalmi, gazdasági viszonyokat alapvetően a jogállás, valamint a birtokviszonyok határozták meg. Lacháza népességét - a már sokszor hangsúlyozott - kiváltságos helyzet, a többi települést pedig az úrbéres állapotok jellemzik. KIVÁLTSÁGOS KISKUN HELYSÉG, LACHÁZA Lacháza a Kiskunság legészakibb fekvésű települése, amely mind lakosságát, mind pedig határát tekintve a kisebb helységek közé tartozott. (Galgóczy Károly 3753 főt említ az 1770-es évekből). A XVIII. század elején szilárdult meg a település. Ebben az időben a Jászkunság földesúri fennhatóság alá tartozott. A bécsi kamara, mint újszerzeményi területet 1702-ben eladta 500.000 forintért a Német Lovagrendnek. A jobbágysorba süllyesztett Jászkunság erőfeszítéseket tett régi jogainak visszaszerzése érdekében. Erre csupán 1745-ben adódott lehetőség, amikor sor kerülhetett a megváltakozásra, a redempcióra. A Német Lovagrend hajlandónak mutatkozott tetemes váltságösszeg fejében lemondani a jászkun birtokáról. A Jászságra 224.250, a Nagykunságra 155.000, és a Kiskunságra 186.560, összesen 565.900 forint összeget vetettek ki. Egyrészt a helységek, másrészt a hozzá tartozó puszták megváltására került sor. A nyolc kiskunsági helység közül Lacháza az utolsó helyre került a 10400 ft-os redempcióval, jóllehet alig előzte meg Dorozsma a 11500, s Majsa 12500 forinttal (legtöbbet, 50.900 ft-ot Halas fizetett, utána következett Kunszentmíklós 40.066, Leiegyháza 26.850, Szabadszállás 21.600, s Fülöpszállás 15.033 ft összeggel). Lacházának a saját belső határáért 3600 forintot kellett fizetni. A redimált területének nagyobb részét a puszták alkották. Közöttük csupán Móricgát esett távol a helységtől, a Duna-Tisza köze középső területén helyezkedve el, a jász puszták szomszédságában. Érte 2500 forintot állapítottak meg. Kató és Csókáskun pusztákra 2-200 ft-ot vetettek ki. E két puszta távolabb esett a lacházi határtól, Bankháza és Szentkirály puszták ékelődtek közéjük. Mint ősi lacházi puszta, tarthattak igényt Jakabházára, amely közvetlenül a Duna mellett terült el, s Lacházához csatlakozott. Maga gróf Esterházy Pál nádorispán, a Jászok és Kunok bírája vette Lacházát oltalomba 1696-ban, mert egy Suppán István nevű árendáns a lacháziakat onnan elűzni akarta: Jakabhaza névő puszta Emberek emlékezetitől fogvást mindenkor Latzházi kun föld volt, kitüli minekünk Latzkháziak Esztendőnként bizonyos l'axat is fizetnek de azzal nem gondolván Suppan István nevezett Latzkháziak marhájok elvesztése s büntetés alatt tilalmazza, hogy híre és engedelme nélkül azon Pusztát ne usuallyák... Mellyre nézve az föllyebb irtt Latz hazaikat! Protectionk és oltalmunk alá vévén" jelentette ki a jászkunok főkapitánya. Tehát. Jakabháza Lacházát illette, s ezért ötvöződhetett a belső határhoz, miután megfizették a ráeső 500 ft váltságösszeget. I9 A földesúri függésből való szabadulásra 1745-ben adódott lehetőség tehát, amikor a lacháziak is - hasonlóan a Jászkunság többi helységéhez - megváltakozhattak. Ki-ki vagyoni erejének megfelelően vásárolhatta meg az általa birtokolt földet, sőt még szerezhetett is hozzá földterületet. A redempciót megelőző „Conscript io Domestica" alapján ismerhetjük meg a lacháziak vagyoni helyzetét, s összevetve az 1745. november 28-án készített Liber Fundi-val (Földkönyv), ismerhetjük meg a redemptus gazdákat, a helység társadalmi rétegződését: 20 132
