Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Kotics József: Méhészet és paraszti életmód
ben 240 kas méhe volt, melyektől 33 mázsa mézet adott el. 25 Az ártéri erdők kiváló méhlegelőit kihasználva az emlékezet szerint a Sárközben több parasztgazda is száznál több családdal méhészkedett. Az árutermelő méhészet összekapcsolódott a kasokkal való vándorlással. Míg tavasszal a Duna mentén az ártéri erdők és gyümölcsösök szolgáltattak méhlegelőt, a gazdák méheikkel aratás után a tarlókra telepedtek át. 26 A méhekkel való szabályos vándorlásra már a XVIII. századtól több adat utal. 27 A sárrétiek réti méhészkedését Szűcs Sándor leírásából ismerjük. A bihari Sárréten a réti méhészkedés igen nagy hasznot hozott a parasztgazdáknak, akik tavasszal kiszállították a kasokat a rét valamelyik víztől védett szigetére, s azokat csak télire vitték haza. 28 Voltak azonban olyan szegény, földnélküli emberek, akik a réti méhészetből éltek. A réti méhészet is a pákászat egyik ága volt. Kinn lakott a méhész valamelyik porongon a nádasok közt. Miután a méhekkel nem volt túl sok dolga bőven jutott idő a madarászaira, halászatra is. A réti méhészek voltak a Sárréten a dinnyetermelők is. A réti méhészek általában 60—70 anyakast tartottak, amelyektől jelentős mennyiségű mézet nyertek. A falvak lakóit tulajdonképpen a réti méhészek látták el mézzel, a sárréti falvak hetivásárain eladva portékájukat. Az el nem kelt felesleget Nagyváradon értékesítették, ezáltal biztosítva megélhetésüket. 29 Az említett esetek mindegyikében az ilyen volumenű méhtenyésztést az árterek és rétek kitűnő méhlegelő je tette lehetővé. Ezekben az esetekben már méhészspecialistákkal van dolgunk, akiknek fő megélhetési forrása kizárólag a réti méhészkedés. Ezek a méhészek a falvak azon rétegéből kerültek ki, akiknek földjük ne mlévén a réti méhészetre alapozták megélhetésüket, másrészről számukat szaporították a parasztgazdaságok azon idős tagjai, akik koruk miatt már nem voltak képesek a fontosabb mezőgazdasági munkafolyamatok ellátására, vagy munkaerejüket a saját paraszti gazdaság már nélkülözni tudta. A kasos tartás keretei között az árutermelő méhészet igen fejlett formája a debreceni paraszt-polgárok méhészkedési gyakorlata a XVIII— XIX. században. Ez a fajta méhészkedés igen nagy mértékben elütött a kor jobbágy-paraszti méhészetétől, méhészkedési gyakorlatától, s mintául tudott szolgálni a Debrecen környéki területek méhészetének. Ezt elsősorban a többlettermelésre törekvéssel összefüggő kifinomult eszközeinek és eljárásainak köszönhette. 30 A méhészet hasznosságának fokozására irányuló eljárások közül a bérezés és kanizás szokása volt igen nagy jelentőségű. A kor méhészkedési gyakorlatában általánosan ismert volt — noha nem alkalmazták túlságosan gyakran — a lépek tavaszi visszametszése. A nagyobb jövedelemre törekvő és ennek következtében állandóan újításokon töprengő debreceni méhészek rájöttek arra, hogy a tavaszi felmetszéskor kivagdalt lépek közül a szépen épült világos színű munkáslépeket kár összetördelni és kiolvasztani, sokkal előnyösebb azokat a rajok számára előkészített kasok csúcsába fölerősíteni, mert az ilyen kasokat a rajok sokkal hamarabb teleépítik. 31 À herézés szokásának elterjedése azon a megfigyelésen alapult, hogy rájöttek a debreceni méhészek: a rajzási időszak elmúltával semmi szükség nincs a kasban arra a tömérdek herére, amely ilyenkor a kast ellepi és felfalja a méz 25 ANDRÄSFALVY Bertalan 1975. 423. 26 ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 425—426. 27 VÉCSY József 1816. 174.; KALO Péter 1816. 82.; CSÁTI SZABÓ György 1792. 21. 28 SZŰCS Sándor, é.n. 99. 29 SZŰCS Sándor é.n. 101. 30 SZABÓ Károly 1977. 155. 31 SZABÓ Károly 1977. 164. 53
