Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Lábadi Károly: Ártéri halászat a Drávaszögben

LÄBADI KÁROLY ÁRTÉRI HALÁSZAT A DRÁVASZÖGBEN A Duna és a Dráva folyók összeszögellésében terül el a Drávaszög. Akkora, hogy egy nap alatt gépkocsival keresztül-kasul be lehet járni. A Horvát Köztársasághoz tartozik, a horvátországi magyarság egyharmadának, valamivel több mint kilencezer magyarnak ad életteret. Északi része a Hegyalja, olyan dombvidék, amelyen a rómaiak által létrehozott és megalapozott szőlőkultúrát ápolnak. Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Sepse, Kő és Karancs népe jövedelmének jelentős részét a szőlészetből valósítja meg. Az Alfaluk alacsonyan elterülő, vizenyős, déli fekvésű földjein jelentős konyhakertészet alakult ki. Laskó, Várdaróc, Kopács és Bellye lakossága az eszéki piacokon értékesíti termékeit. A drávaszögi ember életét a két folyam évszázadok óta döntően befolyásolta. Olyan természeti adottságok jöttek létre, amelyek meghatározták lakosságának életvitelét, sőt foglalkozásának alakulásába is beleszóltak. Már régi források arról számolnak be, hogy a folyók ölelésében fekvő, vízjárásokkal átszabdalt táj minden bőséggel megáldott: vannak jól termő szántói, tüzes borokat adó hegyei, nemes vaddal teli erdei és sok-sok halban gazdag vizei. A legkorábbi források gyűjteményében,

1 XIII. századi oklevelekben többször emlegetik a gazdag halászóvizek birtoklásáért folyó vitákat. Egészen a XIX. század elejéig, az ármentesítési munkák megkezdéséig, a védőgátak kiépítéséig Vörösmart, Hercegszöllős, Laskó, Daróc, Kopács és Bellye népének kenyérkereső fő foglalkozása a halászat maradt. A tavaszi nagy áradások után mesés gazdagságú halfogásokról maradtak fenn híradások. 1822-ben például Kopácsról azt tartották fontosnak leírni, hogy „... a Dráva 's a Duna mocsarai között fekszik... kiterjedése az előbb mondott folyók között olyan tágas, hogy több mint 2 négyzetmérföldet foglal magában, amely helyen több hasonló között egy tekintélyes nevű, Nagy Tónak nevezett halastó fekszik, amely a különböző halaknak olyan bőségét adja, hogy a nagyháló haszna egyetlen fogás alkalmával 500 mázsa is szokott lenni."

2 A kiöntésekből keletkezett tavakban, a fokokban, a réti vizekben a többi település lakói szintén hasonló eredményes halfogásokról számolhattak volna be. A vidék népe évszázadokon keresztül alkalmazkodott az efféle ártéri halfogáshoz, amelynek az volt a lényege, hogy nem költséges halászszerszámok segítségével, hanem maguk készítette szerekkel az élettér tökéletes ismeretében a halakból a lehető legtöbbet tudták zsákmányolni. Legtovább a déli falvakban űzték a halászmesterséget. Tudománya nemzedékről nemzedékre öröklődött: a fiúgyerekek apáik mellett már tíz-tizenkétévesen megkezdték az inaskodást, a szakma fortélyainak eltanulását. A lakosság és a rét között erős függőség alakult ki: a környék nemcsak élelmet termett, hanem a házépítés, a halászszerek alapanyagát is megadta. Mondták is, hogy például Kopácson jó ott, mert télen-nyáron aratnak. Télen 1 GYÖRFFY, 1961. 2 KISS, 1986—87. 176. 43