Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
H. Bathó Edit: Adatok a Tápió-mente lakodalmi szokásaihoz
„Csupa szemet á konyhája, mégis kiáll áz utcára!" „Ez áz utca kányárékos, á menyasszony takarékos!" „Aljunk mëg á lyukas hídon, hagy hugyozzon á menyasszony !" Tápiósápon szokás volt, hogy a zenészeket útközben leültették a földre vag> egy gödörbe, akik csak akkor álltak fel, ha a vendégek pénzt dobáltak nekik. „Nem is hiába fújnak a zenészek, mer például, ahun most mink vótunk legutóbb lakodalomba, oda mán a templom alá együtt még a söröshordó is, kocsin, és úgy mérték a sört az úton. És akkor megálltak, pokróc vót leterítve és akkor oda dobáták a százasokat. Az a zenekaré lett. Ha messzebb vót, többször megátak." 52 Az utcán vagy a kapuban bámészkodókat rendszerint borral és kaláccsal kínálták meg. VII. LAKODALOM A vőlegény és a rokonai még vártak egy keveset a templom előtt, majd ők is elindultak a menyasszonyos házhoz kikérni a menyasszonyt. Szokás volt, hogy a menyasszonyos háznál bezárták a kapukat — Kákán még a konyha-saragrZi/át is — а vőlegény és а vendégei előtt. A vőlegény vőfélye előadta, hogy egy elszállt fehér galambot keresnek, aki éhhez a házhoz repült be, de mindaddig nem engedik be őket, míg a két vőfély meg nem egyezkedett. Menden szalmakötelet húztak ki a menyasszonyos ház előtt, s amikor elmuzsikálták a „Nyisd ki babám az ajtót" kezdetű dalt, egy koszorúslegény nekiszaladt a kötélnek, elszakította és a lakodalmas sereg betódult az udvarba. Ezt követően a vőlegény násznagya kikérte a menyasszonyt, majd a vendégeket uzsonnával kínálták meg. Már a menyasszonyos háznál megjelentek a menyasszonynézőbe jött hívatlanok, szűrujjasok (Farmos), akiket a háziak hurkával, borral és süteménnyel kínáltak meg. Tápiósápon nagy kosarakban és vajlingokban már előre elkészítették a kalácsot, amit a hívatlanoknak osztogattak. A hivatlanok „nem soká maradnak, mikó mán terítyik az asztalokat, kitilú mind, mind akit zavarnak". Menden a hivatlanok vacsora után még táncolhattak is egy keveset. A kikérést követően a vőlegény, a menyasszony, a násznagyok, az első koszorúslegény és az első nyoszolyólány, valamint a vőlegény vendégei muzsikálva, dalolva elvonultak a vőlegényes házhoz. Ott az ifjú párt az ajtó előtt a vőlegény édesanyja várta. Ujszászon mézeskalácsot, Tápióbicskén pedig kockacukrot tettek a menyasszony szájába. Tápiósápon és Menden a vőlegénynek és a menyasszonyoknak is bele kellett harapnia a mézeskalácska. A megmaradt kalácsdarabot a vőlegény a háta mögé dobta, s úgy tartották, ha legény kapja el, akkor fia lesz az új asszonynak, ha leány, akkor pedig lánya. A menyaszszonyt még az udvaron beköszöntötte a vőfély, de mielőtt belépett volna a szobába, át kellett lépnie egy küszöbre fektetett kisfiút, hogy az első gyermeke fiú legyen. A konyhában megkevertették vele a levest vagy a pörköltet, hogy dolgos, házais legyen. 52 Kókai Jánosné, Nagy Ágnes, 77 éves, r. k. Tápiósáp. 505