Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvainé Sándor Ildikó: A lakodalom előkészületei Petőházán

báttyja volt. ök lettek a vőlegényjelölt szószólói. Tudatták az időpontot, hogy mikor mennek el megkérni a lányt, hogy a család illően felkészülhessen fogadásukra, a kézfogóra. A kérőket a lány szülei és a kiadó fogadta, aki szintén közeli rokon férfi volt. ö képviselte a lány érdekeit a móring és a hozomány tisztázásakor. Megérkezés után „először szépen elbeszélgettek egy ideig, azután tértek jövetelük céljára. Nem rontottak mindjárt ajtóstul a házba". Rigmus mondása — az emlékezet szerint — már a század elején sem volt szokásban. Jövetelük céljának tisztázása után átadták az ajándékot, melyet a leány a sajátjával viszonzott. A legény jegy kendőt és ráncos szárú jegycsizmát vitt ajándékba, a lány pedig jegyinget hímzett, vagy hímeztetett a kézfogó alkalmára.

7 A kérőket és a vőlegényt borral, kaláccsal, rétessel, süteménnyel vendégelték meg. Másokat nem hívtak a kézfogóra, csak a családtagok voltak jelen. Megegyezés után megírták (vagy megíratták) a móringlevelet. A leány hozományában is ekkor alkudtak meg. A két kérő a móringlevél megírásakor egyúttal tanú is volt.

8 A móringlevelek általában egyforma sémára készültek, a jegyző, vagy a tanító fogalmazta őket, s a két kérő írta alá tanúként. Az apa, mikor a lánya férjhez ment, kifizette őt, mivel a lányok földet nem kaptak. Ennek a kifizetendő összegnek a mennyiségét tüntették fel a móringlevélben, mely 50, 100, esetleg 200 forint volt. Ezen a pénzen kívül a lány még egy tehenet kapott,

9 valamint a stafírungot. A móringlevél tartalmazta még a vőlegény ígéretét arra vonatkozóan, hogy a leendő feleségét tisztességes bánásmódban részesíti, biztosította a szerzett vagyon közös voltáról, a feleség jogairól. Intézkedett — halála esetére — a ház örökléséről, s esetleg arról, hogy mi történjen a gyerekekkel, ha valamelyik fél meghal.

10 Az első világháború után móringlevelet már nem készítették Petőházán. Hozományul egészen a téeszesítés idejéig a tehénen kívül a korábban szokásos pénz helyett egy hold földet adtak. Ezt az egy hold földet azonban nem örökbe, hanem csak használatba kapta a leány. Mikor a szülők meghaltak, ha mód volt rá, akkor ezt a földet a testvérek között úgy osztották el, hogy az megmaradjon a férjhezment lánynak. Egy hold földnél kevesebbet nem szoktak adni, de többet sem. Petőházán a jó gazdáknak is csak 16—20—24 hold földjük volt.

11 Tehát „istencsapásnak számított, akinek négy-öt lánya született, mert ez 7 IVÁNCSICS Nándor, 1954. 41.; PODMANICZKY Zsuzsanna 1943. 61.; de Rábapatonán a jegykendőt a leány adta a legénynek a jegyinggel együtt: BARSI Ernő, 1983. 218. A jegyajándékok változásához lásd: GULYÁS Éva, 1983. 361—371. kitűnő összefoglalását. 8 Az 1950-es években IVÁNCSICS Nándor még több móringlevelet talált a faluban, ezeket a Soproni Múzeum őrzi. A legrégebbi 1843-ból való volt (Iváncsics Nándor, 1954. 23.). A móringolás eredetéről, változatairól lásd NÓVÁK László részletező tanulmányát: 1983/a. 81—88. 9 Vö.: PODMANICZKY Zsuzsanna, 1943. 61.; TIMAFFY László, 1980. 161.; SZILÁGYI Miklós, 1983. 92: a tehén, vagy borjú adását Békésben német szokásnak tart10 IVÁNCSICS Nándor, 1954. 23. 11 A község határa 400 hold körül mozgott mindig. Petőháza 1767-es urbáriuma szerint egy egész jobbágy házhelyhez 22 hold szántóföld tartozott. A falu 23 telkes jobbágya (még hat zsellér is lakott a faluban) közül egész telekkel senki nem rendelkezett. 12-nek volt 3/8-ad, 5-nek 5/8-ad, 6-nak 6/8-ad telke (OL. C59. Dep. urbaliale, Tabelláé urbariales). A község határa később sem növekedett, 1930-ban 416 kat. hold volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint a 18. században (Magyarország helységnévtára 1933. 438.). Tehát egy-egy gazda földmennyisége inkább csak osztódott, ritkábban és kevéssel növekedhetett. 471