Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Flórián Mária: Halóruha – gyászruha
Miután a fekete a katolikus és protestáns egyházakban is különböző szertartások színe — a gyásztól függetlenül is — kedvelt templomi, azaz alkalmi ruhaszín lett. Dániában például valamennyi templomi eseményhez, esküvőhöz, temetéshez egyaránt ezt tartották illőnek. 86 A német nyelvterületen, ahol korábban a fekete csak a legmagasabb állásúak gyászszíne volt, általánossá és kedveltté vált a parasztviseletekben is. 87 Hazánkban a fekete főleg a protestáns vidékeken lett az alkalmi öltözet, pl. az újmenyecskék főkötőjének színe. De katolikus tájakon is, szinte az első világháborúig, a fekete ruha az alkalmi ruha szerepét is betöltötte, pl. a matyó esküvői öltözet elemei az 1910-es évekig nagyobbrészt feketék voltak. A részben vagy teljesen fekete ünnepi ruhára utalva országszerte használják a kitételt, miszerint annak idején még „feketében esküdtek". Mihelyst a gyászt jelentő két alapszín egymás mellett megjelenhetett, különféle jelentéstartalommal többé kevésbé eltérő szereposztást kapott a férfiak, ill. nők gyászában és a gyász mélységének jelölésében. À fekete és a fehér mellett azonban más színek is megjelentek a gyász színskáláján. Közöttük az egyik legrégebbi a sárga volt, amelyet legkorábban még a keresztesek által Európába hozott sáfránnyal festettek. 88 Bár a 15—16. században hazánkban több helyen is termesztették a sáfrányt, később jobbára csak a felvidéki vándorárusok 89 kedvelt portékájaként juthatott hozzá a dunántúli parasztság. Itt az idős férfiak, asszonyok számára az egyébként is köznapi fehér mellett, annak a — festetlen, durva kendervászonhoz hasonlító, vagyis gyászhoz is illő, kevésbé finom — szín változatát állították elő vele. A esökölyiek például még századunk elején is sáfránnyal sárgították az idős emberek ruháját, a halott ravatali készületét és a gyászruhát is. 90 Érsekcsanádi példánkat már a hidegágynál idéztük: itt az idős férfi került sáfrányos halóruhában sáfrányos ravatalra. A másik két, a parasztságnál is több évszázada használt szín a vörös és a kék volt. A kék festéket indiai és ún. „európai indigóból", egy nyugat-európai festőnövényből állították elő, a vöröset pedig a festőbuzérból és a kermesből nyerték. 91 A 16. századig azonban a vörös és a kék festéket a nyugat-európai országok is legnagyobbrészt importálták, így a világi és egyházi uralkodók színe maradt. 92 A köznép ruházkodását még hosszan a nyers színek jellemezték, 93 a vörös és a kék tulajdonképpen csak a 17. századtól lett számukra is elérhető. A vöröst, mint gyászszínt főleg a mediterráneum országaiban kedvelték. 94 Eleinte itt is csak a velencei dózse hivatalos és személyes gyászának kifejezője volt a skarlátvörös öltözet, 95 és halálos ágyukon a pápákat öltöztették vörös ruhába. A gyászban a vörös Krisztus vérét jelképezte. 96 Vérhez tapadó gyászszínként bukkant fel a magyar adatok között is. APOR Péter említi, hogy a 86 TAYLOR, Lou, 1983. 252. 87 NIXDORFF, Heide—MÜLLER, Heidi, 1983. 51. 88 OAKES, Alma—HILL, Margot Hamilton, 1970. 21. 89 CSIPPÉK János, 1910. 226—242. 90 FÉL Edit, 1935. 11. 91 OAKES, Alma—HILL, Margot Hamilton, 1970. 215. 92 NIXDORFF, Heide—MÜLLER, Heidi, 1983. 114., 141. 93 OAKES, Alma—HILL, Margot Hamilton, 1970. 21. 94 FÉL Edit, 1935. 9. 95 NEWTON, Stella Mary, 1988. 29. 98 TAYLOR, Lou, 1983. 259. 351
