Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Flórián Mária: Halóruha – gyászruha
előtt speciális gyászruha gyakorlatilag nem volt. Mindenki a maga egyébként is viselt öltözékében jelent meg a temetésen. A 14. század elejétől azonban a csuklya — amelynek egyházi jellege a 6. századtól működő szerzetesrendek öltözékéhez kapcsolódik — egyre inkább a gyász kifejezésére is szolgált. Eleinte csak a legközelebbi hozzátartozók viselték, mélyen a szemükbe húzva, családtag temetésén. E század végétől, amikor már rendeletek szabályozták az öltözködést, és az állkendők, homlokkendők, fátylak, vállat is takaró leplek az alsóbb rendű nők öltözékének is tartozékai lettek, 38 a csuklya továbbra is őrizte korábbi szerepét, az asszonyok áll- és homlokkeiidővel burkolt fejükre húzták. A csuklya vagy csuklyás köpeny a férfiak gyászához is kapcsolódott, de a 15. század végén már jobbára csak vállravetve viselték, s fontosabbnak tűnt, hogy a temetésihez mesterségük jelvényeivel vonuljanak fel. 39 A halott előtti tiszteletadásnak ez a módja hazánkban is meghonosodott az országot behálózó céhek artikulusai révén, amelyek a temetésen való kötelező részvétel mellett a megjelenés formáját is előírták. A 16. századtól már más lehetőségek is megjelentek a női öltözködésben a gyász kimutatására. Velencében csuklyás, hosszú köpönyegükben szinte észrevehetetlenné kellett válniuk a gyászolóknak, ezért csak fatalp nélküli, puha talpú papucscipőt használhattak. 40 A fejet és vállat is borító mcmíeZlot, amely Itáliában a matrónák és az özvegyek öltözékének tartozéka volt, és bizonyos védettséget, tiszteletet is biztosított viselőjének, utazáshoz bárki felvehette, kivéve Luccát. Itt ezt a lepelt kizárólag özvegy boríthatta a vállára, a többi asszony csak esőben kényszerülhetett használatára. 41 Nápolyban még a 19. század közepén is tetőtől talpig fehér lepelbe burkolt személyek követték a halottat a gyászmenetben/ 12 E leplek változatai Európa más tájain is ismertek voltak. A 17. századi strassburgi viseletképeken a fehér lepelbe burkolt gyászoló asszonynak szinte csak a szeme látható a fityula alatt. 43 A nyugati gyászban használt nagy palástot és а fejet és testet is beborító nagy leplet, fátylat a 17. századi erdélyi gyász ecsetelésénél APOR Péter örökítette meg. 44 A leplet a magyar parasztság nagy lepedővél helyettesítette. A Dráva mellékén, több helyen a Dél-Dunántúlon, ahol a nagy lepel az idősödő asszony fejviseletéhez is hozzátartozott, a gyászt is így fejezték ki: viselője a nagy fehér kendővel, „patyolatjával", a száját is eltakarta, csak az orra és a két szeme látszott ki. 45 A lepel, később gyászfátyol formájában, polgári megfogalmazásban is a gyász tartozéka maradt. A 17. században már kimondottan gyászöltözet is kikerült a szabók műhelyéből. Mint APOR Péter leírta, a „keservesek mentől durvább fekete posztóban öltöztenek", mentéjük bélése fekete báránybőr volt, akár a szolgarendé, az egyébként selyemszerszám helyett szőrgomb és szőrzsinór volt ruhájukon, a drága nyusztos süveg helyett nyestes fekete posztósüveget viseltek. Az asszo38 TAYLOR, Lou, 1983. 52—70. 39 CUNNINGTON, Phillis— LUCAS, Catherine, 1972. 185—186. 40 NEWTON, Stella Mary, 1988. 88. 41 HERALD, Jacqueline, 1981. 50.; Az özvegység a magyar paraszti közösségekben éppen nem adott védettséget az egyedül maradt asszonynak, különösen nehéz sorsot ígért inkább: a halottbejáró, halottmosó és sirató asszony szerepe várhatott rá, ha idős korában maradt özvegységre és nem kötött újabb házasságot. KISS Lajos, 1955. 285—298., 256—365.; Különösen nagy megpróbáltatás várt a nagycsaládban megözvegyült és rangját vesztett asszonyra. MORVAY Judit, 1956. 67—71. 42 BÁTKY Zsigmond, 1911. 40. 43 SCHMUCK, Frédéric-Guillaume, 1975. 14. 44 APOR Péter, 1972. 70. 45 BÁTKY Zsigmond, 1911. 35—36. 346
