Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények

Ebben az esetben az az érdekes, hogy a nagytarcsaiak eltértek attól a szokásuktól, hogy a termések begyűjtéséhez nem használták a kötényüket. A varázsló virágot kötényébe szedte a lány. Amikor karácsony estéjén a pásztor szerencsét hozó vesszőt hordott a házakhoz, a háziasszony tiszte volt, hogy húzzon belőle egy szálat. Ez az aktus csak úgy igazi, ha az asszony a kötényébe takart jobb kezével húzza ki a veszszőtt a csomóból. Ugyanúgy, a kezére csavart köténnyel fogja a vesszőt, amikor a gyermekét veregeti s eközben szófogadásra biztatja. A tehénnel kapcsolatos szerencsét biztosítja, ha a vásárból hazavezetett tehet a háziasszonynak az istálló küszöbére tett 'kötényén keresztül hajtja be a gazda az istállóba. A régmúlt parasztsága mindig féélt a szemveréstől. Ellene úgy védekezett, ahogy tudott, ahogyan a legjobban biztosítva érezte magát. Mivel a kötény nagyon fontos ruhadarab volt, a közvetlen testi fehérneműn és a piros bécsi szalagon kívül szerepet kapott ez is a baj távoltartásában: Ha egy „szúrósszemű" vagy összenőtt szemöldökű valaki ránézett a kisgyerekre, a baj elhárítása céljából az édesanya vagy nagyanya a kötényét visszájáról a jobb kezére tekerte azzal törölte meg fentről lefelé a gyermek arcát. Szólásmondás is fűződik a kötényhez: „Ha veszekedés, vagy más szégyellni való eset történt a családban, azt mindenki szerette volna titokban tartani. Természetesen a ház asszonya nem beszélte ki az eltitkolni valót. A szomszédok, rokonok ilyenkor szokták mondani, hogy »Elég nagy a Mari köténye, be tudja takarni, hogy senki se lássa, mi van odahaza !•«" A férfi köténnyel kapcsolatosan egy rémmese járta a faluban: „Egyszer a kocsmában vitatkoztak a legények, hogy ki milyen bátor. Az egyik azt mondta, hogy ő mindent meg mer tenni, mert nem fél. Azt mondták neki a többiek, hogy ha olyan bátor és nem fél, menjen ki a temetőbe, hozzon egy fej fát. A legény meg is tette. Elment a temetőbe, hamar visszatért, mert a kocsma ott volt a temetővel szemben. Hozott is egy fej fát. A legények erre azt mondták neki: »No, most vidd vissza, nehogy eljöjjön érte a halott.-« A legény nevetve ment vissza a temetőbe, vitte a keresztet. Amikor ledugta a helyére, a hímzett hosszú mellyeskötényét is beleszúrta vele a lyukba. ö ezt nem vette észre. Amikor fel akart állni, nem tudott, mert a köténye húzta vissza. Azt hitte, hogy a halott húzza be a sírba. Megijedt és ott nyomban meg is halt."

21 SCHÜRZEN IN NAGYTARCSA Der Autor untersucht die Schürzentracht des Dorfes Nagytarcsa, wo verschiedene Nationalitäten (Slowaken) leben. Er bespricht die Schürzen nach Geschlechten und Epochen, ihren Gebrauch sowie ihre Verzierung. 21 MOLNÄR Lajos—

M. HAJDÜ Margit: Nagytarcsa, Szentendre, 1974. — 185. oldal. 339