Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények

hallottak róla. Adatközlőim közül az egyik asszony emlékszik rá, hogy amikor ő 4—5 éves lehetett, búcsúkor látott hasonló korú fiúkat barhetkában. Egy férfi adatközlőm így mesélt: „Én már nem hordtam félszoknyát, meg félkötényt, csak zobonykát adott rám édesanyám, körbeköténnyel. Amikor a nadrágot már „tudtam kezelni" — mire iskolás lettem, —azt kaptam mellyes köténnyel." Ez a férfi 1911-ben volt első osztályos. A 94 éves adatközlő néni emlékszik a fiatalabbak által nem látott vagy már elfelejtett viseletre, ö két évvel idősebb az 1899-ben született s 5 éves korában lefényképezett fiúnál, aki félszoknyát és félkötényt viselt. A néni elmondta, hogy az iskolába nem járó fiúkra még 1914—1918 között is félszoknyát (barhetkát vagy piglyuvankát) adtak. A „nagy háború" éveiben ezeket a szoknyákat úgy készítették az anyák, hogy a sajátjukból kivettek két szélnyit és abból varrták a fiaiknak a szoknyát. A 6—8 éves gyerekeknek akkor hátul gombolós nadrág viseletük volt. Ezt drága posztóból készítette Kistarcsán Albinyi úr, megfizetni nemigen tudták. A saját szoknyából varrt szoknya pedig új kiadást nem jelentett. Sokat számított ez abban az időben, amikor a családapa a háborúban volt, a fiúkat pedig ruházni kellett." 94 éves adatközlőm az I. világháború idején volt menyecske, négy fiút szült, közülük az első kettőt még így öltöztette: a félszoknyához félkötényt hordtak. A mellyes kötényre vonatkozóan adatközlőim pedig azt mondják, hogy igazán általánossá 1921—22-től vált, amikor már „volt pénzük a családoknak arra, hogy fláncoljanak". Ennek a köténynek a kék anyaga a nők kötényével azonos és a felnőtt férfiak mellyes kötényének kicsinyített mása. A hosszúságot, valamint a gyermek vagy felnőtt férfi törzsének a szélességét kellett lemérni s ehhez formázták a kötényt. A mell részen megjelölték milyen széles legyen, és kijelölték a derék magasságát is. A két pontot egy íveléssel összekötötték s e vonal mentén szabták. A deréktól lefelé lévő részt a felnőttek kötényénél meghagyták az anyag szövési szélességében. Fent, a meghagyott két sarkára és derékben a két sarokra pertlit varrtak. Az előbbit a nyakba akasztották, az utóbbit a derékon körülfuttatva kötötték meg. Visszájára szegték legalább két sor fehércérnás tűzéssel, majd nyargalásos technikával nyolcasokkal vagy levélformákkal díszítettték még a kézi hímzés korában is (23. kép). Az aljára a szélétől kb. két ujjnyival feljebb csíkmintát varrtak szélesen, virágmotívumokból. A mell rész közepére pedig foltmintát hímeztek. Derékban a pertli felvarrása táján is varrtak kis folt motívumot, mint a női kötény fülrészére. Ezen a kötényen pedig nem is volt fül, mivel a pertlit az anyag sarkára varrták, nem hagytak „játékot" a textilnek. A hímzésdivat, a díszítés elhelyezése minden korban hasonlított, szinte azonos volt a női kötényekével. Viselőjének nevét kétszer is felírták. A mell részen lévő foltminta alatt és az alján a szalag motívum fölött ott díszlett: PALI, GYURI, PISTA stb., mindig becézve. A dús díszítés a férfikötény használatának a legutóbbi éveire vonatkozik, mert ez a ruhadarab is átment ugyanazon a díszítési és divatfejlődésen, mint a nők kötény divatja. Korábban kevésbé díszítették, csak szegték, steppelték, majd az évek haladtával, az igények növekedésével nőtt rajta a díszítés mennyisége. Minél fiatalabb volt a férfi, annál díszesebb volt a köténye. Legdíszesebb a legényeké és az új házasoké volt. 337