Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Kodolányi János: Uráli nyelvű vadászok Észak-Eurázsiában

ládonkéht, nemzetségenként különültek el a vadászó területek, nagyon figyelemre méltó, hogy ezeket a területeket pl. a vogulok még kerítéssel is körülvették. Ebben az esetben bizonyosan a települési hely közelében levő vadászterületről van szó, tehát nem a nomadizáló életforma tartozik hozzá. Az obiugor lakosság egy része az évszakoktól függően változtatta a lakóhelyét s eszerint folytatott vagy főleg vadász, vagy elsősorban halász életmódot. A téli prémvadász területek nem estek egybe a nyári vadászterületekkel. Föl kell figyelnünk a vadászatban a férfi és a nő közötti munkamegosztásra. A férfi inkább az aktív vadászatot folytatta, a passzív fegyverek kezelésével segítettek neki a nők és az öregek. A vadászatban, tehát részt vett az egész család. Ez a gyakorlat főleg azokra a csoportokra volt jellemző, amelyek téli vadász útjukra magukkal tudták vinni az egész családjukat. Joggal föltehető azonban, hogy azoknak a családoknak a nő tagjai foglalkoztak passzív vadászattal, amelyeknek csak a férfi tagjai mentek el hosszabb-rövidebb ideig tartó vadászatra. Természetesen ez leginkább ott tehető föl, ahol az életmódban a vadászatnak döntő súlya volt. A különféle obi-ugor csoportok vadászatában intenzitásbeli különbségek voltak, néhol a halászat tekinthető a vadászat kiegészítőjének, néhol pedig a vadászat a halászaténak. Mégha valóban láthatók is ilyen intenzitásbeli különbségek, nem állítható, hogy akár a vadászat fölötte állna a halászatnak, akár a halászat a vadászatnak. Mindkettőnek egyforma jelentőséget kell tulajdonítani. Mindkettőben kimutathatók olyan archaikus eljárások és eszközformák, amelyek a kulturális ág messzi múltjáról vallanak. Általánosságban a tajgai gyalogos vadászkultúrához sorolható az obi-ugorok vadászata. Minden bizonnyal fontos hatást gyakorolt rá az észak-szibériai népek prém vadász kultúrája. A vadászat több szamojéd nyelvű csoport kultúrájában foglal el meghatározó helyet, még a kifejezetten rénszarvas tartók körében is. Az erdei nyenyecek, a szelkupok, valamint a nganaszánok életében döntő jelentőségű. Szükségtelen azokkal a vadászeljárásokkal és eszközökkel újra foglalkozni, amelyek nem térnek el az obi-ugorokéitól. Ki kell térni azonban néhány olyan vadászati ágra, amely nem kerülhetett szóba. A vad rénszarvas, a jegesmedve, a rozmár és a fóka zsákmányul ejtése ugyanis a már ismertektől eltérő fegyvereket és eljárásokat kívánt meg. A madarak sora is bővül a vadlúddal, valamint a hattyúval. A vad rénszarvas bizonyára évezredek óta célja a vadásznépeknek. Jogosak, alaposak azok a feltevések, amelyek szerint a jégkorszak visszavonulása után Észak felé kezdtek húzódni a vad rénszarvas csordák, s bizonyára akkor kezdtek Észak felé vándorolni a szarvast követő vadászok is. A vad rénszarvas vadászata leginkább a nganaszánok, valamint a nyenyecek műveltségében eresztett mély gyökereket. A nyenyecek vadászatáról szólva, az aktív és a passzív vadászat mellett L. V. HOMICS megkülönböztet egyéni és közösségi vadászatot is.

44 Az utóbbihoz sorolja a vad rénszarvas vadászatát, a sarki róka hajtó vadászatát, a vadlúd vadászatot vedléskor, valamint részben a tengeri állatok vadászatát. Szerinte egyénileg is vadásztak a vad rénszarvasra, a sarki rókára, a medvére, a farkasra, a tengeri vadakra és a madarakra. A legnagyobb jelentősége a vad rénszarvasnak volt, hiszen mind hússal, mind ipari nyersanyaggal ellátta őket. Nagyobb, mint a tenyésztett rénszarvas. Nem tűri a domesztikálást. Tavasszal indul észak felé, a Csendes-óceán part44 HOMICS, 1966. 194