Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Kodolányi János: Uráli nyelvű vadászok Észak-Eurázsiában

ki. Figyelmet érdemelnek azok a tudósítások, amelyek a földrajzi környezetben végbement változásokról, a következtükben az állatvilág pusztulásáról adnak hírt. A vadak ritkulásának gyorsulását idézte elő a tűzfegyverek elterjedése is. Föltehető, hogy a főbb utakhoz közel eső, a kereskedelmi forgalomba jobban bekapcsolható vidékeken fontosabb helyet kapott a vadászat, főleg a prém vadászat. Az utóbbi jelentőségét növelte, hogy a XVI—

XVII. század óta az oroszok az adót is prémben hajtották be. Miután Északnyugat-Szibéria a XVII. században a korábbinál jobban megnyílt a kereskedők számára is, növekedett az árucsere. Az obi-ugor népek által lakott területek bővelkedtek mindazokban a vadakban, amelyek húst, bőrt és prémet adtak. Közöttük is különbséget kell tenni az emlősök és a madarak között, még akkor is, ha a madarat nemcsak a húsáért, hanem a bőréért is vadászták. A vadászat, tekintet nélkül a céljára, lehet aktív és lehet passzív. Mindkét módon folytatott vadászat célja egyaránt lehet az állat prémje és a húsa. Mivel az obi-ugoroknál a vadászat célja nem egyedül a prém szerzése volt, az ideje sem korlátozódott a téli évszakra. A téli vadászattal együtt járt a lakóhely megváltoztatása is. Már Georgi ír arról, hogy a vadászatra a férfiak, — hatan vagy többen —, társaságba verődve 4—6 hétre a vadonba mentek.

26 Sirelius is azt mondja, hogy a „férfiak — rendszerint rokonok — maguk között kis társaságokat alkotnak, amelyek gyakran egész őszre—télre vadászni mennek. Különösen abban az esetben, ha igás rénszarvas elegendő van, a családot is magukkal viszik. Más esetben a folyónál hagyják, téli szálláson, ahová a vadászat befejeztével decemberben a férfiak is mennek."

27 Gyakoribb volt azonban az a szokás, hogy a férfiak mentek el néhány napra. Ezzel a szokással találkozott Ahlqvist, valamint Castrén is. Egyezik velük JANKÖ János megfigyelése is. Az aktív vadászat fegyverei közül támadásra, védekezésre egyaránt alkalmas volt a kopja, a nagyobb vadak ellen. A vogulok fegyvereinek a felsorolásakor már Georgi is említi.

28 Hegyes csúcsban végződő, kettős élű kovácsolt acél volt, nyélre erősítve. Főleg medvevadászatra használták. Egybehangzó adatok szerint a XVIII. században terjedt el a tűzfegyver, az íjat azonban, a puska előnyei ellenére, még a XIX. században is használták. Georgi idejében még az íj volt túlsúlyban, a XIX. században már a vízimadarak elejtésére korlátozódott. Sirelius szerint az oszt jakoknál egykor az íj volt a legfontosabb fegyver.

29 A rendelkezésre álló tárgyi anyag, akár vogul, akár osztják, egy és ugyanazon típusba tartozik. Az íjakból kilőtt nyilak különböztek aszerint, hogy az aktív vadászatban használt kézi íjból lőtték-e ki, vagy a passzív vadászatban használt önműködő íjból, s különböztek aszerint, milyen állatot akartak velük lőni. FINSCH szerint 120—150 lépésre lőttek velük.

30 Elsőnek Sirelius

31 sorolta típusokba őket, utána pedig Kustaa VILKUNA. Vilkuna 7-re növelte a típusok számát.

32 Ujabb megfontolások szerint azonban helyesebbnek látszik 9 típust megkülönböztetni. 26 GEORGI, 1776. 74. 27 SIRELIUS, 1934. 10—11. 28 SIRELIUS, 1914. 7. 29 GUNDA, 1937. 410. 28 GEORGI, 1776. 66. 29 SIRELIUS, 1928. 357. 30 FINSCH, 379. 31 SÍRELIUS, 1934. 6—7. 32 VILKUNA, 1950. 344—370. 190