Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

N. Bereznai Ilona–Novák László: Nagykőrös népélete a századforduló idején

hogy búcsúra is járt. Onnan hozta nagyanyámnak a kis bádog feszületeket és szentelt képeket, amiket nagyanyám tizszeres áron megvásárolt tőle. Ott voltak az ágya fölött felfüggesztve a falra. Különben Judi nénénk áhítatos életet élt ettől fogva. Ö lett a környék leghivatottabb siratóasszonya és keresett is evvel a kegyes foglalkozással szépen. Hamem a 'beszéde! Az borzalmas lett. Alig lehetett megérteni... Szegény Jábis bátyánk hiába reménykedett, hogy majd kevesebbet fog élete párja beszélni. Bizony pórul járt, mert első szóra sose értette meg, mit beszél az asszony, mindig mégegyszer megkérdezte, úgy hogy éppen a dupláját kellett meghallgatnia a beszédnek, mintha nem történt volna baja élete hűséges második felének." Az emlékek, adomák között olvashatunk „A hajnali pohár pálinka"-ról, amely a mezőváros sajátos életét örökíti meg. Napjainkban is még csordára hajtják a fejősteheneket. Régen a sertéseket is csürhékben verték, s a kanász hajtotta naponta ki a legelőre. Érdekesen emlékezik meg erről Dabasi Halász Margit. Ebben az időben Filó Lajos volt a református lelkipásztor Nagykőrösön.

27 „A parochia épülete közvetlenül az öreg templom mögött állott a törteli út sarkán, ott ahol az utca betorkolik a templomtérre. Itt lakott az öreg úr, gondosan ápolt kertjében gyönyörködve szép rózsáiban. Tavaszodott... megjött az ideje Pelikán Márton bácsinak is, hogy újra megkezdje a városnál, hosszú téli szünet után hivatalos működését. Fontos személyiség volt az öreg, nagy hivatalt bíztak rá a tanácsos urak : ő volt a város kanásza. Igaz hogy ez csak nyári hivatal volt, mikor a disznók kijártak a legelőre, ő csak akkor működött, mert télen az ólakban tartották a gazdák disznaikat, akkor nem volt szükség pásztorra. Ezalatt az idő alatt nem lévén más dolga Márton bácsinak, bent ült a konyhában a kemence vállán és pipázott. Ezt aztán rendületlen szorgalommal is folytatta, ki nem jött a szájából a pipa sohasem talán még az éjszaka is a szájában lógott. Dohány készlete kimeríthetetlen volt, mert ahogyan a levelek kezdtek nőni, ő már szedegette titokban a fésült alj leveleket és egészen addig míg a kórót le nem szántották, minden nap összeböngészett egy jókora nyalábra valót, amit aztán gondosan az inge derekába rejtve nehogy valaki vagy éppen a finánc észrevegye, hazavitt és az ól tetején vagy a padláson gondosan megszárított. Télire megtelt a padlás dohánnyal, volt neki bőviben, nem kellett neki takarékoskodni vele, futotta mindig újig. Ügy március dereka táján beszólítja magához Futó Balázs ténsúr a város gazdatanácsnoka Márton bácsit, hogy megbeszélje vele nem lenne már itt az ideje, hogy kihajtson a legelőre? Igaz hogy a fű még nagyon gyengén kezd verődni, de a szép napsütésben már szívesen elturkálnának a süldők kivált a sárosabb helyeken földi giliszták után, a napos enyhelyéken pedig elheverésznének. Márton bácsi leadta szakvéleményét, hogy biz az nem lesz rossz, így aztán meg is állapodtak, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megkezdi Márton bácsi a városi csorda legeltetését. Megjelent a házak oldalán a hirdetés, hogy mindazok a gazdák, akik felíratták sertéseiket a városi közlegelőre, azok március 25. napján reggel hajtsák a templomtér sarkán várakozó Pelikán Márton városi kanász elé, ott számszerint adják át neki, ki aztán kihajtja a sertéseket a legelőre. Estére pedig minden gazda vagy megbízottja újra jöjjön oda a templomtérre, hogy onnan a lakására haza hajtsa, a sertéseket. Később, mire a sertések megtanulták lakóhelyüket, nem kell a gazdáknak estére odafáradniok, mert haza találnak azok egyedül is. 27 ÁDÁM Gerzson, 1904. 77—79. Született Losoncon 1828-ban, és meghalt 1905-ben Nagykőrösön. 180