Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Liszka József: Adalékok a hátikosárra vonatkozó ismereteinkhez
ramkövesden kizárólagos háti teherhordó eszköznek számít. Kettő, helyben előállított altípusát, a hántolt és fehérre pállított fűzfavesszőből font fehér kast, valamint a hántolatlan vesszőből készült tarka kast használták a település aszszonyai és férfiai (az előbbit elsősorban piacra, vásárba, ünnepibb alkalmakkor, ételhordásra stb.; a másikat pedig a határbéli munkák, terményhordás során). Hátyinak, hátyikasnak mondják itt ezt a kosártípust (8, 9. kép), míg lacikasnak a formailag hasonló, csak jóval nagyobb méretű, férfihasználatra készített takarmányos kosarakat, szecskás kosarat hívják. Ez utóbbit viszont nem két heveder (kasmadzag) segítségével vették hátra, hanem egy darab (kb. 40—50 cm hosszú), a kosár szegélyéhez erősített kötél segítségével vitték a vállon átvetve. Feltételezhető, hogy területünkön ebből a széles körben elterjedt 16 kosártípusból alakult ki a szóban forgó kisebb, nők" számára is elviselhető, nagyobb távolságokra is befogható hátikosár. Térbeli elterjedését tekintve elmondhatjuk, hogy a Garamkövesddel szomszédos Nánán is domináns teherhordó eszköznek számít a hasonló formájú és funkciójú puttonykas. A nánaiak számára a garamkövesdi kosárkötők 17 készítették a hántolt (fehér) vesszőből font puttonykasokat, ám valamelyest más kivitelezésűeket mint a helybelieknek (Nánán kisebb, díszesebb hátikosarakat hordtak mint Garamkövesden, ezért — a nánaiak véleménye szerint — ez utóbbi helyen „nem is hívták azt puttonykasnak, hanem csak hátyinak"). Nánán az ünnepi és hétköznapi változat egyaránt hántolt fűzfavesszőből készült, csak a tehernek való hétköznapi egyszerűbb kiképzésű, olcsóbb áru volt. A nánai férfiak a puttonykashoz formailag hasonló, csak valamivel nagyobb és hántolatlan vesszőből készült trágyahordó kast á: hegyfarki szőlőkben használták (ritkábban ponyus, batyuzó lepedő felhasználásával is hordták itt a trágyát, ill. laposabb helyeken tragacs, trágyahordó saroglya segítségével). Ugyancsak puttyonkasnak hívják a Garam-menti kicsindiek hátikosarát, amely a nánaiak vélekedése szerint: „csúnya, nagy hátikosár" volt, „hegyes fenékkel és tertyedt (erősen kiszélesedő) felső résszel." Főleg gyümölcsszállításra használták. A kávátlan, fordított csonkakúp alakú kosarak szórványos használatát még Ebeden sikerült rögzítenünk, ill. egy igen rongált példányára Libádon bukkantunk. 18 A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjának tanúsága szerint a fentebb bemutatottal formailag lényegében megegyező hátikosártípus 19 a magyar nyelvterület északkeleti-keleti felső karéjában fordul elő, s az általunk most feltárt foltban való nyugati meglété arra enged következtetni, hogy a további vizsgálatok szélesebb körű elterjedésére is rávilágíthatnak. 20 2.3. Végezetül, ha egészen röviden is, szólnunk kell a hátikosár vidékünkön való elterjedésének történeti vetületeiről. Jelen kutatásaink alapján a hátikosár két alaptípusának helyi elterjedését és széles körű használatát a XX. század elejétől számíthatjuk. A vizsgált négy Ipoly-menti településen batyuzó lepedőt ma nem használnak, s egykori megléte alapjában véve a recens anyagban sem mutatható ki (kivételt csupán az ipolyszalkai adat képez* amely szerint a múlt század legvégén és a századforduló tájékán a faluban még batyuzó lepedő, hamvas segítségével cipekedtek az asszonyok, Ш. valamivel később a bele kötött zöldtakarmányt kocsira dobva hozták haza. Hátra, batyuként nem 16 Vö. LISZKA, 1989, 143—145; PALÁDI-KOVÁCS, 1979a 17 1930-ban Garamkövesden 7 kosárkötő dolgozott piacra (ZATKÖ, 1931, 134). 18 LISZKA, 1989, 142, 144 19 BARABÁS, 1987, 218 20 Erdélyi Zoltán például Ceglédbercelről közli egy hasonló típus fényképét (ERDÉLYI, 1965, 75. ábra). 113
