Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Liszka József: Adalékok a hátikosárra vonatkozó ismereteinkhez

LISZKA JÖZSEF ADALÉKOK A HATIKOSÄRRA VONATKOZÓ ISMERETEINKHEZ 1. A népi kultúra számtalan jelenségével kapcsolatban álló, ám a legtöbb szállal mégiscsak a gazdálkodáshoz kötődő, emberi erővel végzett teherhordás eszközeinek és módjainak egyre szélesebb körű és elmélyültebb vizsgálata számos eszköz- és fejlődéstörténeti tanulsággal, eleddig leltárba nem vett típusok dokumentálásával gazdagította ismereteinket.

1 Hogy a szóban forgó eszközök és használati módok milyen szerves egységben vannak az egész gazdasági élettel, ékesen bizonyítja IKVAI Nándornak a Börzsöny vidék földműveléséről írott terjedelmes tanulmánya, amelyben — az egyes munkaalkalmakhoz kapcsolódva — szinte minden lényegesebb cipekedési eszköz és mód leírását megtaláljuk.

2 Az ilyen jellegű közleményeknek a tematikus kutatásokkal szembeni előnye az, hogy plasztikusabban képesek érzékeltetni az egyes teherhordási eszközök funkcionális sokrétűségét, az egész szerszámkészlettel és munkafolyamatokkal való szerves összeforrottságát. Nem alkalmasak viszont (mivel nem is céljuk) eszköztörténeti tanulságok, tipológiai, elterjedési következtetések levonására. Jelen dolgozatunkban ez utóbbi szempontokhoz adunk közre néhány adalékot (különös tekintettel a női használatban lévő hátikosárra vonatkozó ismereteinkre) az Alsó-Ipoly mente néhány településén, elsősorban Ipolyszalkán, Bajtán, Leieden és Helembán 1989—1991-ben végzett célirányos kutatásainak alapján. 2. A vizsgált települések domináns

3 cipekedési módja a háton, azon belül is meghatározóan a hátikosár segítségével történő teherhordás. Ez a szállítási mód annak ellenére, hogy döntően és jellemzően a nők munkaköréhez kapcsolódik, ezekben a falvakban — a magyar nyelvterület más vidékeivel ellentétben — a férfiak számára (bár csak ritkán, inkább szükségből használták) sem volt különösebben degradáló értékű. A továbbiakban először a hátikosár Alsó-ípoly menti használati alkalmait, módját mutatjuk be, majd az ott felbukkanó típusok számbavételével párhuzamosan bizonyos tipológiai, elterjedésbeli és történeti kérdésekre is választ keresünk. 2.1. „Asszony hátyikas nélkül nem lépett ki az utcára" — tartják még 1 GRAFIK 1976—78. Itt kell megemlékezni a Magyar Néprajzi Atlasz (BARABÁ$ 1987, 206—220. térkép. Szerk.: Paládi-Kovács Attila) és a Szlovákia Néprajzi Atlasza (KOVACEVICOVÁ 1990, 34—35. Szerk.: Paríková, Magdaléna) témánkra vonatkozó térképlapjairól, amelyek nagyvonalú (s nagy vonalakban igaznak minősíthető) képet nyújtanak ugyan bizonyos táji (és történeti) differenciáltságról, de ebben az esetben is igaz a gyakran emlegetett tétel, miszerint ezek a ;

munkák nem lezárni kívánják egy-egy kérdéskör vizsgálatát, hanem éppen ellenkezőleg: az újabb kutatási problémákra irányítják rá a figyelmet. Vö. PALÁDI-KOVÁCS 1973a; PARÍKOVÁ 1979. V ^ 2 IKVAI 1977a 3 A kutatott terület viszonylatában „domináns szállítási módot" a Paládi-Kovács Attila által, az egész magyar nyelvterület vonatkozásában definiált értelemben használjuk még akkor is, ha a hátikosarat — általánosabb értelemben — ő történetesen nem tartja a magyarság domináns cipekedési eszközének (PALÁDIKOVÁCS 1973a, 515 és 517). . „, Ш.