Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Novák Lászó: A jószágállomány fajtaösszetételének változásai a XVIII–XIX. században és a XX. század első felében

többsége újranépesedett, újjáéledtek a falvak, ezáltal jelentős mértékben csökkent a szabad legelőterület, s ez kihatott a jószágtartás nagyságrendjére is. Az állattenyésztés azonban a nagyhatárú mezővárosok tágas belső legelőjén, a bérelt vagy örökösen megszerzett pusztákon továbbra is virágzott. Különösen igaz ez Debrecen, Szeged, Hódmezővásárhely, vagy Kecskemét esetében. Az alföldi helységek többségében a XVIII. század közepén indult meg a gazdasági struktúra átalakulása. Nem csupán a földesúri falvakban, mezővárosokban, de a kiváltságos Jászkunságban is az úrbérrendezés, urbárium behozatala, a redempció, a gazdasági racionalizálás — mint a Hajdúságban —, a kötött határihasználatot tette gyakorlattá. Megtörtént a paraszti-jobbágy birtok nagyságának szabályozása, limitálása, s ez alapvetően érintette a gazdasági struktúrát. A paraszt, jobbágy meghatározott nagyságú földet birtokolhatott, s ennek a jobbágyteleknek, redimált földnek arányában részesült a legeltetési jogból. Tanulságos a gyomai jobbágyok esete. A földesúr nekik ajánlotta 1770-ben a földművelésre alkalmas Félhalom pusztát, de a gyomaiak arra nem tartottak igényt, mondván van elegendő legelőföldjük, nincsenek rászorulva a szántóföldre. Az úrbérrendezés során, az urbáriumban meghatározott nagyságú földet kaptak meg a jobbágyok, amely lényegesen kevesebb volt, mint amit ténylegesen is használtak, ők csak a jobbágytelki földeket használhatták, s az az utána esedékes jog szerinti legelőterületet. Hatalmas földterülettől, elsődlegesen legelőtől estek el a gyomai jobbágyok. A remanenciális földek a földesúr birtokába kerültek. A póhalmi remanenciális földekkel kapcsolatban kijelentette a földesúr, hogy azokat inkább a „földet jól mívelő" lakosoknak, mint a szomszédos mezőberényi sváboknak adná, akik ha megszerveznék gazdaságukat, „marhát tartani kénteleníttetvén meg szorítaná az Gyomai nyomást, meg érezné ennek kárát az Gyomai Ember aki rettentő nagy sereg juhot és marhát télen nyáron az Gyomai nyomáson tartani szokott." A földesúr nyíltan szembefordult a jobbágyság érdekeivel, akiknek a jószágtenyésztés volt a legjövedelmezőbb gazdasági ágazat az árvízjárta, mostoha útviszonyokkal megvert vidéken. Hangoztatta az uraság, hogy „azt senki se gondolja, hogy a Földes Ür annyi nyomást tartozik Jobbágyának adni, mint amennyi marhát bír az Jobbágy tartani".

3 A szabadalmas mezővárosokban, mint Kecskeméten és Nagykőrösön nem a jobbágytelek (sessio) számított zsinórmértékül, kötetlen birtokviszonyok alakultak ki, s ennek megfelelően a gazdálkodás szabad keretek között történhetett (mezeikertes, szállásos, tanyás határhasználati rendszer). Természetesen e helységekben is, a jószágtenyésztés számára kedvező lehetőségeket biztosított a közös használatban lévő tágas belső legelő, s a puszták.

4 A gazdasági struktúra átalakulása újabb fordulatot vett a XIX. század első felében. Kezdetét vette a határ arányosításának és tagosításának folyamata, s ennek eredményeként kinek-kinek földbirtokát egy tagban osztották ki, majd sort kerítettek a közös 'használatú legelő elkülönítésére, illetve ezután a birtokként megkapott legelőföld feltörésére, szántóföldi művelésre történő fordítására. Nagykőrösön a legelőfelosztás évtizedekig elhúzódott. Jóllehet megtörtént a redempció az 1820-as években, a legelő felosztására, a gazdák között való kiosztásra csupán 1875-ben került sor.

5 Alföld-szerte a XIX. század közepe táján történt meg a legelőfelosztás. A jobbágy birtok és gazdasági struktúra átalakulását az '1853. évi úrbéri 3 NOVAK László, 1977. 551. 4 NOVAK László, 1986. 5 NOVAK László, 1978. 113—123. 12