Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Gunda Béla: A teherhordóeszközök néprajzához

ritják (3. kép). Fel kell figyelnünk arra, hogy a két utóbbi területen nyári szánokat a termény szállítására ritkán használnak. Ezek Tádzsikisztánban és Haibag-ban használatosak, ahol mocsaras, süppedékes a talaj.

6 A rövid közléshez néhány megjegyzést fűzök. Feltűnő, hogy Kafiristanban használják a hátikosarakat, hasonlóan, mint az Alpesekben, a Kárpátmedence egyes vidékein, Olaszországban.

7 A spanyol Pireneusokban a hátikosarak ismeretlenek. Olaszországban a kosarak fonási módját a bennük hordott teher szabja meg. Az észak-olaszországi szénahordó kosarak ritkán fonottak. A szamárra helyezett (főleg trágyahordásra használt) jellemzi viszont a Pireneusokat.

8 Igen szórványosan előfordul Itáliában is.

9 A tádzsik bazárka forma eszköz analógiáját az osztrák Alpesekben találjuk meg (4. kép). Erről E. Goldstern a következőket mondja: „A szénahordó szerkezet két darab 1,50 m hosszú és 10 cm széles fa lécből áll, s ezeket alul és felül egy-egy keresztfa fogja össze. A felső keresztfa egyik végére egy hozzávetőleg három méter hosszú zsineg van kötve, a másik végére pedig egy kampót (pecket) illesztenék. Az alsó keresztfa közepéhez egy 1,50 m hosszú szorítórudat hurkolnak kötéllel. A szénarakományt úgy rögzítik, hogy a hosszú zsineget a pecek nyílásán néhányszor átbúj tat ják. A magasabb fekvésű helységekben gyakrabban fordulhatnak elő ezek a szerkezetek, de ma már nagyon ritkán használják őket. Nékem is csak nehezen sikerült találnom két ilyen szerkezetet a FelsőLammertal környékén. A Rauris-vidéken egészen hasonló szénahordó szerkezetek (Heuferkel) fordulnak elő, amint azt egy, az erről a vidékről származó kiállított darab is bizonyítja a salzburgi tájmúzeumban."

10 Ugyanez a hordszerkezet (olaszul frachera) terjedt el a piemonti és a lombard Alpokban „ámbár ezt leginkább mint a 'bergamóiak specialitását ismerik, ök tették ismertté a szerkezetet ott Bündenben és Tessinben is, ahol mint vándor szénagyűjtők jelentek meg." Ezt a hordszerkezetet azonban az olaszok nem a hátukon viszik, hanem a vállukra fektetik. Erről így ír P. Scheuermeier: „A Piemontban 100 —120 cm, Bergamóban 150—170 cm hosszú keret két darab leginkább egyenes, ritkábban kissé meghajlított, párhuzamos hosszfából és két rövid keresztfából áll. Az ember átveti a szénával teli karját a szerkezeten, s aztán a másik kezét használva leszorítja az egész rakományt egy, a szerkezettel nagyjából azonos hosszúságú rúddal, amely mindkét végén a keret keresztfáihoz van rövid kötelékkel erősen odacsomózva. Ritkán fordul elő, hogy leszorító rúd nélkül, csupán zsineggel rögzítsék a rakományt. Amikor a szénacsomót már rögzítették, akkor a keretet félállítják, s a rakomány közepén, a két hosszfa között egy lyukat készítenek a szénában az ember feje számára és átemelik a rakományt a fejükön úgy, hogy a hosszfák a vállaikon vagy az ezekre fektetett hordozópárnán, a bastinán feküdjenek. A bergamóiak ilymódon 130—140 kg szénát szállítanak így."

11 A 2. képen bemutatott Traggestell csak kezdetlegesebb változata az előbbi tádzsik formának. A villaformájú ágból készült Traggeräte közeli formai ro6 VAVILOV BUKINICH, 1929. 97. fig. 85, 58, 198. 7 SCHEIERMEIER, 1945. 65.; 1956. 101—104. 8 KRÜGER, 1936. 46—47, 104—105. 9 SCHEIERMEIER, 1956. 119. 10 GOLDSTERN, 1918. 18. 11 SCHEIERMEIER, 1943. 64. 12 SCHEIERMEIER, 1943. 64. 13 KLODNICKI, 1971. 600—601. 94