Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

3. kép. A szénaszárítás eszközei. Az aggancsos osró (Hollóháza), В háromlábú osró (Kishuta, Borsod-Abaúj-Zemplén megye), BALASSA I. 1964. nyomán. gyűjtése nem válik el egymástól, mert a szárításnak előfeltétele a gyűjtés. A két munka időben is szorosan összekapcsolódik. Viszont a pilisi és a Pest megyei szlovák falvakban elválik egymástól időben a száradást elősegítő rendforgatás (seno obrat'it) és a gyűjtés (seno hrabat'). Az utóbbi úgy történik, hogy a rétparcella két oldaláról a szénát villával középre dobálják. Minden gyűjtő egyegy rend végéhez áll és a rend vonalában halad előre. A legszélső rendről a gyűjtő a beljebb lévő rendbe dobálja a szénát, a másik erősebb munkás, aki a második rend vonalában halad, már azt a szénát is továbbítja középre, amit a parcella széléről az ő rendjére dobáltak. Végül a széna egyetlen hosszú és vastag sorban fekszik a rétbirtok közepén. Ezt Nagytarcsán rafcáának nevezik, a Pilis két falujában nem tudják a nevét. Nagytarcsán a sarjút egészen a hordásig rakáában hagyják, hogy jobban száradjon. A szénát viszont boglyába rakják, lehetőleg a mezei szekérút közelében. A keskeny rétparcellákon szerencsés esetben annyi széna terem, amelyből egy nagyobb szekeres kopát lehet rakni (10—12 q). Ha nagyobb a rét, akkor két kopát raknak. Egy réti fcopdba nem kerülhet több széna, mint amennyi egyszerre elszállítható egy szekéren. A bükki, mátrai, zempléni szlovákok a kaszálón általában nem csinálnak szekeres kopát. A szekérre közvetlenül a szárítóágasról (osro) rakodnak, vagy az okruëka, post'elka összehúzásával keletkező kisebb csomókból (ЪаЫпес, petreuec). A szánamunkákhoz használt fa villát az 1950-es években mindenütt felváltotta a vasvilla. Favillából már hírmondó is alig található a vizsgált falvakban. Elnevezésük Nagytarcsán és a Pilis-hegységben vüy, drevené vüy, a Mátrában, a Bükkben és a Zempléni-hegységben drevene vidle. A szerszám formája sem mutat különösebb változatosságot. Lényegében csak két típus mutatható ki: a hasított villa és a háromágú, toldott villa. Háromhután és a közeli Vágáshután, Kishután, Nagyhután főleg hasított vidla-t használtak, amit maguk készítették bükk- vagy tölgyfából. Az elhasított ágakat Jclínek-kel szétfeszítették, alatta gúzzsal elkötötték, az ágak végeit pedig kihegyezték, majd haj Utóba tették.

27 27 IKVAI Nándor 1962, 39—40. 622