Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

lezte. A parlag kaszálókon jól látszott a mesgye, sőt cövek vagy kő is volt a brázda végén. Mezei szénalopások nem fordultak elő, a hájniknák (mezőőr) kevés dolga akadt a réteken. Előfordult, hogy kora tavasszal valaki meggyújtotta a kaszáló száraz növényzetét, de vigyázni kellett az égetéssel, mert gyakran okoztak erdőtüzet. Egyik adatközlőnk, Dombai Lajos istállótrágyával szokta javítani a rétjét. Pilisszentlászlón a többi gazda sajnálta az értékes trágyát a réttől, de ő minden télen vitt néhány szánkóval a rétre is. Tavasszal első dolguk volt, hogy fogasboronával (zelezná brána) megboronálták a kaszálókat és a vetéseket. A gondosabbak kapával, gereblyével egyengették a rétet, összehúzták és elégették a gazt, hogy jobban nőjön a fű és könnyebb legyen a kaszálás munkája. A nagyobb töviseket és bokrokat fejszével vagy ortókapával irtották ki, majd elégették. Az öregebb gazdáknak szokása volt, hogy tavasszal összesöpörték a padláson a széna után maradt törmeléket, fűmagot és elszórták a réten. A rétek vízvédelmével, ápolásával nem törődtek, s a rétek öntözésére sem gondoltak. A kaszálás száma függött az időjárástól és a kaszáló adottságaitól. Az erdei és a parlagkaszálókon csak egyszer szoktak kaszálni. Kétszeri kaszálásra a nedvesebb talajú réteken volt mód. Ezzel a lehetőséggel azonban régebben nem mindenütt éltek. A 18. században több Pest megyei szlovák falu a széna behordása után inkább legeltette rétjeit.

16 A bükki, mátrai, zempléni szlovákok általában később kezdik az első kaszálást, mint a pilisiek, nógrádiak. Alapul a fű virágzását, érettségét veszik, ezért a magasabban fekvő, hűvösebb klímájú hegyi falvak csak június legvégén, vagy július elején kaszálják a szénát. Ezzel szemben a Pilisben június közepére, Nagytarcsán pedig május végére, Pünkösd tájára esik az első kaszálás. Az első kaszálású takarmány neve valamennyi vizsgált helységben seno. A második kaszálású takarmányt Nagytarcsán kosenok-nak nevezik. Bükkszentkereszten, Mátraszentlászlón és a két pilisi faluban otava a neve. Ezt többnyire augusztus legvégén, szeptember elején kaszálják. Csak Nagytarcsán esik a második kaszálás augusztus elejére. Ott viszont elég rendszeres a szeptember végi harmadik kaszálás is. A második sarjú (kosenok) megszárítása bajos dolog, gyakran csak zöldtakarmánynak használható fel. Az erdőben csak sarlóval lehetett levágni a bokrok között növő füvet. A bükki, mátrai és pilisi erdőkben a sarlózás a szlovákság megszokott gyakorlata volt. Bükkszentkereszten azt mondták „Pod'me vikasat'i" (Megyünk sarlózni). Gyárban előállított, boltban vásárolt, sima élű kaszasarlót (kosák) vittek magukkal, aminek az élét éppúgy kalapáccsal verték meg, mint a kaszáét és fenőkővel (oslicka) fenték. A füvet bal kezükkel marokra fogták, s a jobb kezükben fogott sarlóval maguk felé húzva vágták el a szárát közel a tövéhez. Előzőleg a ponws-nak nevezett teherhordó lepedő két sarkát összekötve egyik vállukra akasztották, másik két sarkát a derekuk köré kötötték és abba tették a markonként levágott füvet.

17 Amikor a lepedő megtelt, a füvet kivitték a tisztásra és elterítették, hogy a slunko (napocska) hamar megszárítsa. Főleg nők és nagyobb gyerekek sarlózták a füvet, férfiak ritkán társultak hozzájuk. Pilisszentlélek lakói az erdőgazdaságtól felvállalt kaszálók egy részét kaszával, másik részét sarlóval vágták le. Kaszálás esetén fele széna a gazdaságé, másik fele a munkásoké volt. Sarlózás esetén a széna 2/3 része illette meg a 16 WELLMANN Imre 1967, 120—21, 123, 189. 17 Az eljáráshoz 1. még: GUNDA Béla 1955, 168.; ANDEL, K.— MARKUS, M. 1971. 390. 616