Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

alakult az útvonala, és rendszerint ugyanazokba a helységekbe járt a fával. A több napig tartó úton a falvakban ismerősöknél szálltak meg, de nyáron a szekér mellett a földön is elaludtak. A tűzifaeladás volumenét jelzi, hogy az egyik kovács vágási gazda az 1950-es években ezáltal szerezte be az évi 12 ezer forint adó kifizetéséhez szükséges pénz nagy részét. A tűzifánál szűkebb körű volt az építkezésre, illetve szerszámnak való fával történő kereskedelem. Az un. haszonfát sokszor még az erdőn megvették a fakereskedők, de a tulajdonosok maguk is szállították kész helyre. A bodrogközi falvakból sokan a hegyköziektől rendelték meg építkezés előtt a gerendának, szarufának való fát, akik le is szállították. A fa mint építőanyag régiónk népi kereskedelmében azért is játszott kisebb szerepet, mert az alapvető építkezési faanyag, a fenyő lényegében hiányzik e tájról, illetve ahhoz nem jutottak a parasztok.

33 Területünkkel összehasonlítva sokkal nagyobb volumenű a fa építőanyagokkal történő kereskedelem a Kárpátok északi és keleti régióiban élőknél, a Felső-Garam vidékén, Bereg, Ung és Máramaros megyében, ahonnan főként folyón úsztatták le a hatalmas mennyiségű épületfát az Alföldre.

34 A tűzifa értékesítésében egy közelebbi és egy távolabbi piaci körzet különböztethető meg. Legtöbben az Északi-középhegység déli peremén lévő városokba szállították a fát. így a Zempléni-hegységből a tokaj-hegyalj

ai mezővárosokba, a Bükkből Miskolcra, Egerbe és Mezőkövesdre, a Mátrából Gyöngyösre és Hatvanba, a Börzsönyből Vácra és Budapest felé indultak az ölfával megrakott szekerek. A varosokban rendszerint pénzért, esetleg borért árulták a fát. A másik faeladási körzet már nagyobb területet ölelt fel, és a hegyvidéktől délre eső területekre — Bodrogköz, Taktaköz, Hernád-völgy, Heves megye déli része, Jászság —

: irányult, esetenként pedig a Tisztántúlra is áttért. A falvakban a közvetlen termékcsere is gyakori volt, s így jutottak a hegyvidék belsejében alig termelhető gabonafélékhez, szálas és szemes takarmányokhoz. A borvidéken borért, Dél-Hevesben dinnyéért is adták a fát. A közvetlen termékcsere legutóbb a második világháborút követő inflációs években volt általános, de helyenként még az 1970-es évek végén is előfordult.

35 b) Paraszti barkácsolás, faeszközök készítése eladásra „A 'Palóczok nem csak szorgalmatos f öldmívelők, értelmes marhatartók, hanem többnyire minnyájan mesterséges faragók is. A' mellett, hogy házaikat magok építik, a' szekereket, jármokat, hordókat, kádakat, konyha fa edényeket is megkészítik." Szeder Fábián 1819-ben írt sorai

36 jól érzékeltetik, hogy a fát milyen sokoldalúan használták fel e tájon. Az erdőkkel körülvett falvakban saját szükségletre majd minden gazdaember el tudta készíteni a legfontosabb mezőgazdasági eszközöket (szerszámnyél, villa, gereblye, hámfa, kocsilőcs stb.), de sokan megkötötték az udvari seprűt, megjavították a kerítést és a disznóólat. Ez a jártasság az erdő vidéken a hagyományos népi műveltség alaprétegébe tartozik. Rendszeres eladásra azonban már jóval kevesebben dolgoztak, falvanként csak néhány család élt ebből foglalkozásszerűen. Községenként 3—4 faragó em33 PETERCSÁK Tivadar 1982. 389—390. 34 Vö.: VIGA Gyula 1990. 34., Horehronie 293—294. 35 PETERCSÁK Tivadar 1986/b. 234. 36 SZEDER Fábián 1819. 44. 600