Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Surányi Dezső: Az ugyeri eperfák. Egy elfelejtett gyümölcstermő faj termesztési hagyományai

csíraképes magja a vadeperfáról eredő gyümölcsnek van; szaggatott levelű, jól lombosodó növénykéket ad. A gyümölcsöt dézsába gyűjtik, majd gyorsan ki­dörzsölik belőle homok között és kimosás után megszárítják az aszmagokat. Pá­linkacefréből (alkoholtartalmú!) nehéz jó magot nyerni, mivel az etilalkohol csí­rázásgátló és légzésgátló hatású. Tavaszi és nyárvégi (hússal együtt vetve) mag­vetés után fejlődő magoncok a következő évben alkalmasak szemzésre vagy ol­tásra. A fekete eperfa gyümölcséből nyert mag alanynak csak szükségből jó, akárcsak a Morus rubra aszmagjai is. A faiskolások héj alá oltást, csükaszáj oltást alkalmaznak. Akkor végzik az oltást, ha az alanynövény könnyen adja a héját, de feltétel az is, hogy a nemes teljes nyugalomban legyen. Oltóvesszőt mindig a téli fagyok előtt sze­dik, nyirkos homokban tárolva hagyják ott, a tél végéig. A legjobb eperfa­iskolákban a beoltott csemetéket felcsirkézik, nehogy kiszáradjanak azok az ol­tási helyen. Ezt a gyakorlatot követte Cegléden az Unghváry-féle faiskola. 19 Ha a csemetéket, a suhángot ősszel telepítik, nem szabad azokat visszamet­szeni, mert a kihajtásra kényszerített rügy ékből sarjadó hajtások a ikorai fa­gyoktól elpusztulhatnak. A csemetét 20—25 cm magasan, a suhángot (oltásból nyert növényt) 50 cm magasságban metszik vissza. Három-négy hajtásra ala­kítják ki az eperfák koronáját, a lombkoronás fákról a 3—4. évben kezdik gyűj­teni a levelet, a gyümölcsöt adó fák 5. éves korban teremnek. 20 A selyem epresékben érdemes lenne öntözni is, de .minőségi gyümölcsöt nemigen lehet termelni magas víznorma biztosítása esetén. Nyilvánvalóan a vi­lágszerte bekövetkezett kertészeti fejlődés számos újfajta eljárást is hozott, így az újra ikezdődő selyemhernyó-tenyésztés nem folytatódhat ott és úgy, ahol és ahogy a szerencsétlen miniszteri rendelet találta e kultúrát 1969-ben. 21 Eperfatermesztés Magyarországon A XV. század első évtizedében tűnik tehát fel az eperfa neve okleveleink­ben, bár RAPAICS 22 feltételezte, hogy a Morus nigra már élt a honfoglaláskori Kárpát-medencében. Bizonyosan voltak (s lehettek) termesztési tradíciói a ma­gyar nép körében 23 , hisz a budai Fő u. 18. sz. alatti több évszázados fekete eperfa a török kort idézi. 24 Más neves példányunk talán azért nem akad, mert az eperfa anyaga keresett volt... Az eperfa biológiai (természetének) ismerete adhatta Szelepcsényi György esztergomi érsek bátorságát, hogy egyszerre 200 ezer csemetét hozatott uradal­mába Itáliából. 25 Igazi fejlődést a török kiűzése hozta, főleg a pozsareváci bé­két követően, a Bánságban, a Szerémségben, Baranyában, Tolnában és Szlavó­niában igen komoly erőfeszítéseket tett az udvar a korszerű fehér eparfater­mesztés meghonosodásáért. 1680 körül már Pissardi János Péter olasz eredetű csemetéket telepített Pellérden, megalapozva Baranyában a selyemhernyó-te­nyésztést. Itt kisebb selyemgombolyítót és szövődét is berendezett. A bánsági ültetvények azonban fontosabbak lettek Mercy Kolozs Florimund 19 Unghváry József 1973, szóbeli közlése. 20 Az eperfa metszését lásd bővebben: Gyümölcsfák és cserjék metszése с kötetben (in press). 21 JESZENSZKY 17. 22 RAPAICS Raj mond A magyar gyümölcs, 292. o. 23 SURÁNYI Dezső 1985. 127—128. o. 24 BALOGH 1968. 23. 25 SURÁNYI Dezső 1985. 127. 573

Next

/
Oldalképek
Tartalom