Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Bencsik János: A szőlő monokultúra kiépülésének évtizedei Tokajban
kötöttségekkel terhelt telkesjobbágyi állapottal. Ilyen gyakorlatot ismerünk Rakamaz, Nagyfalu határából. 6 Arról is tudunk, hogy a tarcaliak is művelték ily módon földet más falu határán. 7 Az a tény, hogy az igavonó állatok száma is jelentős mértékben csökkent, arra enged 'következtetni, hogy a nemtelen népesség gazdálkodásában a szántóföldi termelés teljesen visszaszorulhatott. Az igaerővel nem rendelkező zsellérség pedig, melyet némi egyszerűsítéssel kapás rétegként is kezelhetünk, lejárt az Alföld Hegyaljával szomszédos területeire azért, hogy részes aratómunkát, sőt nyomtatást vállaljon. Ezt a század elején már meglévő jelenséget az 1774-es urbáriumban már tényleges, a város jobbágy-parasztjaira jellemző gyakorlatként rögzítették. 8 Ezzel keresték meg évi kenyérszükségletüket, vagy annak számottevő részét. Külön is foglalkoznunk kell a kereskedők és kézművesek Tokaj mezőgazdálkodásában betöltött szerepével. Az 1716—1730-as évek adataiból az olvasható ki, hogy az adózók (vagy összeírtak) egynegyede kézműves és kereskedő volt. Számuk tehát jelentős. Joggal feltételezhető, hogy e réteg rendelkezett szőlővel, tehát termelte a szőlőt, illetve részt vett a bortermelésben. Ez a későbbiekben is jellemző maradt. A szőlőből és a borból származó haszonnal jól egészíthették ki jövedelmüket. Más szempontból, az effajta üzemszervezet (kézművesség + szőlőgazdálkodás) jobban elviselte a szőlőművelésben rejlő természeti és más kockázatot. Felfigyelhetünk arra is, hogy e század első évtizedeiben még nyilvántartották azokat, akik kapásként éltek Tokajban. A későbbiekben ezt a kategóriát, mint dika-tétélként számításba vehető alapot, nem jegyezték. Talán túl általános lehetett a kapás-állapot? Talán a társadalom gyakorlatában majd szemléletében következett be változás? Talán mindegyre kevesebben élhettek meg pusztán a kapálásból származható jövedelemből? Arra is következtethetünk, hogy a növekvő szőlőterület bérmunka igénye egyre nagyobb számú idegen munkaerőt igényelt. Van is arra törekvés, hogy a tokajiakat adóztató joghatóságok számításba vegyék adóalanyként, az így rövidebb-hosszabb ideig Tokajban tartózkodó munkavállalókat. 9 Továbbra is megválaszolatlan 'kérdés maradt, hogy hol terülhettek el Tokaj határában az egykori szántóföldek. A szántóföldi művelésre alkalmas, mélyebben fekvő, síkabb területek (mint a Békató, a Bige, továbbá az Alsóváros ekkor tájban települt térsége) 10 az 1765-ös eddig legteljesebb szőlőösszeírásában már szőlőültetvényekként szerepelnek. . A másik forráscsoportot a testamentumok alkotják. A hagyatékolás gya.korlata már jól ismert, ahol lényeges mozzanat lehetett az, hogy a tényleges vagyonként kezelt ingatlant, fekvő jószágokat és az ingóságokat tételesen felsorolják. 1 , 1 Ilyen magán természetű okmányokban szerepeltetik a szőlőket, a szőlőművelés, borgazdálkodás eszközeit, a lakóházakat, a gazdasági udvar építmé6 Lásd a „testamentumok"-ban fellelhető adatokat! 7 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Levéltára, Zempléni fióklevéltár (továbbiakban ZniL.) Tárcái város Urbáriuma, 1774. • 8 Uo. Tokaj város Urbáriuma, 1774. 9 BENCSIK János; Tokaj mezőváros társadalma a XVIII. sz. végén (kézirat). 10 BENCSÎK János : Tisza-Tokaj mezőváros túlnépesedése a XVIII. .század második ; felében, in: Tokaj és Hegyalja II. Miskolc, 199,0. (szerk. Bencsik J.) 47—57. BO• Rö'S László: Adatok Tokaj település-és népességföldrajzához, in: Acta Acâdèmiae Paedagogicae Nyiregyháziensis. Tom 7. 184. (szerk. Frisnyák S.), Nyíregyháza, 1977. 11 RÁCZ, István: Hajdúvárosi végrendeletek és osztály levelek, in: Hajdú-Bihar megyei levéltár Évkönyve XII. 1985. 135—156. Í556
