Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Selmeczi Kovács Attila: A tök termesztése Magyarországon

kun m.) mondták, „a tököt délben kell vetni, mert akkora lesz, mint a delelő ökör".

66 A vetéshez fűződő változatos hiedelem- és szokásanyag is arról tanúskodik, hogy ez az új kultúrnövény — botanikai adottságai révén — könnyen beleilleszkedett a népi művelésmódba, annál is inkább, mert a dinnye módjára kezelték. Erre utal azon gyakorlati szempontú vélemény, ami szerint az esztendő századik napján kell az uborkát, dinnyét, tököt elvetni, mert akkor bő termést hoznak (Torzsa, Bács-Bodrog m.).

67 Gondozása általában kétszeri kapálásból állt, amit a főveteménnyel együtt végeztek el. Az első kapálás idejére a tök már 3—4 levelet hajtott. Ekkor került sor az egyelésre: csak a legerősebb egy vagy két palántát hagyták meg, a többit kézzel kihúzgálták. A kézikapáláskor először nyitottak, a kapával elvitték a földet a tök tövéről, amit mindig a kapálatlan részre raktak. A második kapáláskor a töknek és a tengerinek is boglyát csináltak, vagyis a tövére húzták a földet (Hajdúböszörmény).

68 Az ekekapával végzett sorművelés esetén az egyes sorok közét szintén kézikapával tisztították meg, a hagyományos kapálási módnak megfelelően. A múlt századi gazdasági írók a fiatal növény locsolását is szükségesnek tartották. Ennek a konyhakerti eljárásnak szántóföldi megoldásáról azonban nem találunk korabeli beszámolót.

69 A töltögetés után nem sok gondot fordítottak a szántóföldi termeivényre, legfeljebb a sarlózó fűszedés alkalmával vagdosták le a felesleges indákat, amelyek nem hoztak termést. Az érőfélben lévő tökre a gyerekek, de gyakran a felnőttek is kés hegyével neveket, betűket, pajzán, sőt illetlen szavakat vagy rajzokat 'karcolták, ami aztán a tök növekedésével egyre láthatóbban és vastagabban forradt bele a tök héjába.

70 Előfordult, hogy a legszebb példányokba tulajdonjegyet karcoltak, hasonlóképpen a dinnyéhez (Sárbogárd, Fejér m.).

71 A szeptember közepe táján beérett tököt csak a fővetemény, a kukorica vagy burgonya betakarítása után szedték fel.

72 A földön kupacokba rakott termést szekérrel hordták be, majd az udvar egyik safkában helyezték el. Amíg nem támadt erős fagy, addig a szabadban tartották, majd védett helyre: csűrbe, kamrába rakták, a fagy ellen szalmával is betakarták. Naponta annyit vágták fel, amennyit az állatok megettek. A baltával kettévágott tökből kézzel: kormoson szedték ki a magot. Négy ujjuk körmét belevájták a tök belébe, s a kéz kihúzásakor a mag a markukban maradt

73 (4. kép). BORCSÁNYI János múlt század eleji termesztési útmutatójában nagy hangsúlyt helyezett az apránként összegyűlő tökmag szárítására. Leírása szerint a naponta megszedett magot kemence vagy kályha mellett szétterítve alaposan meg kell szárítani, majd zsákokba gyűjtve szellős helyen (csűrben, padláson) kell tartani.

74 Ez a kezelésmód a legutóbbi időkig változatlanul megőrződött. A tököt az egész ország területén elsőrendűen az állatok takarmányozása céljából termesztették. Művelésmódja és termesztésének mértéke tájanként nem mutat lényeges eltérést. A tök magja emberi táplálékul szolgált: a Nyugat-Du66 BELLOSITS Bálint 1899. 310. 67 EA 2135. 7. Holzmann Ignác gyűjtése 1950. 68 DENIA 1146. 62. Dobrossy István gyűjtése 1970. 69 BORCSÁNYI Johann 1804. 13. ; Gazdasági Lapok 1855. 238. 70 Jó példát ad erre PÁVEL Ágoston 1949. 140. 71 Saját gyűjtés. 72 Vö. IKVAI Nándor 1977. 200.; IKVAI Nándor 1985. 268. 73 EA 18040. 4—5. Virágh Béla gyűjtése 1973. — Hasonló leírást ad TIMKÓ Ilona 1981. 315—316. 74 BORCSÁNYI Johann 1804. 16—19. 524