Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Balassa Iván: Az ásó és a vele végzett munka Magyarországon

A Kárpát-medencében különösen a Duna—Tisza közén, a Tiszántúl, de másfele is (Dunántúl, Felvidék, a Parciumban stb.) igen nagy jelentősége volt a gabonaraktározásban a veremnek. Ennek elkészítéséhez is használtak ásót, azonban csak 50—70 cm hosszú nyelet készítettek hozzá, hogy a mélyben is jól tudjanak vele dolgozni. Az egyik ember ásta a vermet, míg a másik lapátolta a kitermelt földet. A földszint alatt vették első a rövid nyelű ásókat, melyhez még kapacsot is használtak, mely hasonló volt ahhoz, amit a kút ásóknál láttunk.

153 Az ásó a házépítésben is fontos szerepet játszott. Ezzel termelték ki azt a különböző minőségű földet, melyből a tapasztáshoz szükséges sarat készítették. Ezzel ásták ki a vályog és a tégla alapanyagát.

154 A ház atopjának kiásásakor sem lehetett az ásót nélkülözni. Legalább ásónyomra leástak, ha a talaj megkívánta, akkor ennél még mélyebbre is. Erre a munkálatra a 16. századtól vannak adataink, különösen a városi építkezésben. 1590: Fundamentu(m) asny fogattuk 7 Embert.. (Kolozsvár)

155 E munkálatnál általában ugyanazt az ásót használták, mint a kertben.

156 A ház megásása még a múlt században is azt jelentette, hogy annak földből, vályogból készült falát a betörők ásóval kibontották. Már Calepinustól kezdve megtalálható szótárainkban is: Ház megásó: vectieularius. 1466: Nem hadna (a tolvajtól) megasny о hazat: non sineret perfodi domum suum.

157 MOLNÁR Albert szótárában 1621: Fal ásó: perfossor; ház ásó: directarius. Ma már nehéz megmondani, hogy az ilyen munkához milyen ásót használtak, de valószínű, hogy hosszú és rövid nyelűt egyaránt. A sír elkészítésének legfontosabb szerszáma az ásó, ezért a művelet elnevezése sírásás. Ezt régebben városokon hivatásos sírásók, falvakban szinte napjainkig rokonok, jó ismerősök, barátok végezték. 1585: ...el temettök syrt ástak d.40 (Kolozsvár) 158

. Az ásáshoz kezdéskor hosszú nyelű ásót használtak, de ha a hosszanti oldalba padmalyt kellett vágni, akkor ahhoz már csak a rövid nyelű volt alkalmas. Ezt rendszerint hozzáértő ember végezte. A föld behúzására inkább kapát, esetleg lapátot használtak. Ezt magyarázza ez a szólás is: Ásó kapa és a nagyharang válassza el őket egymástól. (1. 10. ábra) Ez a népmesék zárómondataként is sok esetben elhangzó szólás az ellenreformáció idejében tűnt fel, mert a katolikus egyház a házasság felbontását szigorúan tiltotta. PÁZMÁNY Péter írta 1613-ban: „addig más Házasságban nem avathattyák magokat ásó kapa el nem választya az házas személyeket." KÄLDI György 1631-ben világosan megmondja: „A házastársak, semmi okból el nem válhatnak, hogy szabad legyen a' vétkeseknek, vagy az ártatlanaknak mást venni... hanem kapa 's ásó választya el eöfcet."

159 Ezek az idézetek azt mutatják, hogy ez a szólás valószínű egyházi nyelvből kerülhetett a köznyelvbe, illetve a mesék sokszor visszatérő befejező részébe. A nagyharang a mesékben jelentkezik általánosan. A fentiek az ásónak csak néhány használati módját mutatták be. Nem beszéltem a pincéről, a vadfogó és egyéb vermekről, pedig éppen ehhez kapcsolódik egyik legelterjedtebb közmondásunk: Aki másnak vermet ás, maga esik 153 IKVAI Nándor, 1966. 361—366; FÜZES E. 1984. 112—119. 154 KISS Lajos, 1939. 155 SZTA. itt további példák. 156 FÉL, E.—

HOFER, T. 1974. 161. 157 NySz. 1:125—126. 158 SZTA 1 '451 159 O. NAGY Gábor, 1954. 399—400. 450