Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

élő, s úgy vélem, hogy ezt a hosszú időn át gyakorolt megőrzési eljárást érdemes leírni. À verem helye a térszinttől és a talaj összetételtől függően falvanként változott. Némely helyen az udvarok végében, máshol az utcán, ismét máshol a falu végén, vagy a hajiokban — pincéknél — volt. A vermet úgy ásták, mint a kutat

43 körteformájúra alakították, alul jó öblös volt, a szájánál elkeskenyedett. A kiásott vermet furkóval — fakalapáccsal — kiverték, olyanná, hogy „csak Búzásverem mérőléccel és mérőkosárral. Bény (1974). úgy pengett". Utána szalmával és fával tüzet raktak benne és kiégették. „... olyan kemény volt, hogy a mennykő se vágta volna szerte". Legalább két verme mindenkinek volt, az egyikben búzát, a másikban árpát tartott, de akadtak akik 5—6 vermet is megtöltöttek. „A vermet azért is jónak tartották, mert tűz és minden kár ellen megvédte a jószágot." Nyáron mielőtt újratöltötték a vermet, kiégették, kiszellőztették, szalmával kibélelték, úgy került belé a mag. Mielőtt a szemet beöntögették a verembe számbavették — megmérték. 43 Három összedöntött farúdra kötelet kötöttek, azon engedték le a vödröt, amit a veremásó megtöltött a kiásott földdel, s a kívülállók felhúzták. 395